10 Facebook változás 2017-ből, amit érdemes felidézni

Sűrű éve volt a 2017-es a Facebooknak. Szedjük össze néhány pontban, mik voltak a legizgalmasabb események, fejlesztések és irányok elsősorban marketing szempontból! Ezek ugyanis nem csak az elmúlt 12 hónapban adtak nekünk munkát, de a következő időszakban is fontosak lesznek.

1. Az új misszió

Több, mint 10 év után megváltoztatta a küldetését a Facebook. Ez látszólag nem olyan izgalmas marketing szempontból, de azt gondolom, sok helyen hatással lesznek a munkánkra. Hiszen a „hozzuk közelebb egymáshoz az embereket” elv már egy olyan korban született, ahol álhírek, politikai érdekek és egymástól különböző kultúrális szokásokkal rendelkező közösségek alkotják a 2 milliárdnál több felhasználót.

Zuckerberg és az új szlogen
Zuckerberg és az új szlogen

2. Politika

Ha már ezt így megemlítettem az előbb, folytassuk is itt, hiszen a hírfolyam algoritmust, a posztok megjelenését és a használható hirdetési megoldásokat is egyaránt befolyásolja, a Facebook kűzdelme az álhírekkel és a politikai felhasználással. Nem véletlen, hogy Zuckerberg azt mondta, a bevételnél már fontosabb a közösség védelme. Elég itt a szünteltetett munkahely alapú célzásra gondolni, vagy a következő pontunkra ami a…

3. Weboldal linkek előnézetének korlátozása

Május környékén hallotuk először a pletykát, ami aztán hamar bekövetkezett: a Facebook oldalakon megszűnt a linkek előnézetéhez tartozó képek és szövegek szerkesztési lehetősége. Aztán ezt visszakapták először a média oldalak, későb pedig mindenki, akinek van Vállalkozáskezelője.

A megfelelő azonosítás után újra szerkeszthetjük a linkek előnézetét
A megfelelő azonosítás után újra szerkeszthetjük a linkek előnézetét

4. Integrálódó szolgáltatások

A Facebook mindig is a weblapok alternatívájaként gondolt az Oldalakra. De a platform gazdák is tudják, hogy a beépített megoldásoknál többre van szüksége a cégeknek, ezért teszik lehetővé különböző megrendelő, és időpontfoglaló megoldások integrálását, vagy a Google naptár kapcsolatot. De az oldalakat erősítette a Facebook azzal is, hogy csoportokat tudunk kapcsolni hozzájuk, álláshirdetés posztot hozhatunk létre és újra tudunk szavazást indítani.

5. A Messenger fejlődése

Az oldalak mellé a cégek tavaly megkapták a Messenger platformot is, ami 2017-ben tovább bővült. Az alap funkciók is gazdagodtak, így nagyon kreatívan lehet használni az ügyfélszolgálattól a rendezvénytámogatáson át az értékesítésig ezt a felületet. De újabb és újabb hirdetési megoldások is érkeznek az egykori üzenetküldőbe.

6. Sztorik mindenütt

Nem a Messenger az egyetlen felület, ami folyamatosan új lehetőségekkel bővült az idén. Igen, a pusztán 24 óráig élő sztorikra gondolok, amik megjelentek Instagramon, Messengeren és a Facebookon is. Persze sokat változtak e rövid idő alatt is, de sok izgalmas kommunikációs és hirdetési lehetőséget tartogatnak a jövőre nézve.

7. Live és videó

A videókat 5-ször tovább nézik a felhasználók, mint a képeket, a live videók pedig 10-szer röbb interakciót érnek el, mint az előre felvett társaik. Nem véletlen, hogy ilyen sok újdonság és fejlesztés jelent meg ezen a területen. Facebook live webkameráról, képernyőmegosztás böngészőből indított live-nál, játék közvetítés, a Creator app… csak, hogy néhányat említsek. Közben persze gyűlnek a tapasztalatok a Creator alkalmazással és a különböző videós megoldásokkal kapcsolatban is.

 

A Facebook creator app felülete
A Facebook creator app felülete

8. Kiterjesztett valóság

Az F8-on jelentette be Zuckerberg az új platformot, aminek a segítségével új, virtuális elemekkel egészíthetjük ki a mobilunkon megjelenő valóságot. Ezzel pedig új élménnyel gazdagíthatjuk a vevőinket, új eszközzel terjeszthetjük a márkánkat. Először ez egyszerű képkeret formában jelent meg csupán, de néhány hete már 3D-s megoldásokat is használhatunk az AR Studio segítségével.

AR Studio segítségével könnyen készíthetünk saját kiterjesztett valóság elemeket
AR Studio segítségével könnyen készíthetünk saját kiterjesztett valóság elemeket

9. Mobil fókusz mindenhol

A Facebook bevételének 88%-a mobilról érkezik, nem mindegy, hogyan kapcsolódik a platform más mobilos felületekhez. Például a saját weboldalainkhoz. Nem véletlen, hogy a gyorsabb mobil weboldalak jobb helyezést kapnak a hírfolyamban. De persze nem kell kivinni a célcsoportot mindenáron a Facebookról ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk. Az Instant cikkekben már adatbázist tudunk építeni, a hirdetésekben pedig olyan megoldások könnyíthetik meg a munkánkat, mint a Kollekciók, amik jobb, interaktív élményt nyújtanak a kicsi felületen a termékek bemutatásánál.

10. Fejlődő Facebook hirdetés célzások és megoldások

A felületek mellett a célzások is bővültek. Új remarketing megoldások, egyéni célközönségek jelentek meg Facebookon és Instagramon is. Ráadásul ez csak a kezdet, a Facebook teszteli a megosztás, az eltöltött idő és az offline helyzet alapú célközönség lista építést is.
Közben olyan új funkciókat is kaptunk, amivel például a Lead hirdetés komplett nyereményjátékok leszervezésére, időpontegyeztetésre, vagy akár helyszínválasztásra is alkalmas lett.

Persze ez csak egy rövid összefoglaló, hiszen ez a 101. cikk a blogon 2017-ben. Pedig nem is volt alkalom és idő mindenről írni 🙂

Egy biztos: a Facebook nem áll meg a fejlődésben, így pedig folyamatosan újabb és újabb lehetőségeket nyit (néha korábbiakat vesz el). Így nekünk, marketingeseknek sem elég képbe maradnunk, együtt kell fejlődni a közösségi médiával, a Facebook különböző platformjaival is. Mi alig várjuk 2018 újdonságait. És Te? 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük