iOS korlátozások: jó gyakorlatok a Facebooktól (plusz támad a Google?)

A Meta elárulta, hogyan állnak az iOS szigorítások okozta problémák megoldásában. Ez fontos nyilván a cégnek, hiszen dollár milliárdokat vesztettek az Apple szigorításának köszönhetően, és fontos nekünk is, hiszen a mi hirdetési hatékonyságunkat is csökkenti, ha nem jutunk (a Facebook hirdetési rendszere nem jut) elég adathoz például az iPhone felhasználókról.

Jók az irányok

Tavaly ősszel a Meta publikálta, hogy az adataik alapján az iOS-ről érkező eseményeket kb. 15% alulméri. Ebben komoly fejlődést értek el, már sikerült 8%-ra csökkenteni ezt.
A pontosabb mérések részint a saját rendszereik fejlesztésének köszönhetők, részint pedig annak, hogy egyre több hirdető él a javaslataikkal. Az irány tehát jó, de mit javasolnak, mit tegyünk, ha még pontosabb adatokat szeretnénk használni a webes konverziók esetén!

  1. Használjunk Konverziók API-t: többször volt már róla szó, most is első helyen van a javaslatok között: használjuk a Konverziók API-t, kövessük vele minél tovább a vásárlókat a teljes életútjuk során. Ehhez lehet használni a Konverziók API Átjárót is, de más megoldások segítéségével is lehet már egyszerűbben implementálni.
  2. Hitelesítsük a domainjeinket! Ez az alapja az események rangsorolásának, ezért kulcsfontosságú. Itt kapsz hozzá segítséget.
  3. Priorizáld a webes eseményeidet: domainenként 8 eseményt tudsz sorrendbe állítani, és meg tudod határozni, melyik az amelyikről a legtöbb adatra van szükséged.
  4. Várj a kampányok elemzésével: mivel időben kitolódik az események párosítása, ezért az eredmények elemzését a kampány után 2-3 nappal végezd el!
  5. Próbáld ki a kiterjesztett célzásokat: vagyis engedd, hogy az általad beállított célzáson túllépjen a Facebook hirdetési algoritmusa! Bár ez is konkrét javaslat, de talán érdemes hozzátenni, hogy ez inkább nagyobb célcsoportok esetén lehet hatékonyabb, kisebb célcsoportoknál elég vegyes tapasztalatok vannak vele.
  6. Használj több elhelyezést: a Meta javaslata szerint használj legalább 6 eltérő elhelyezést. A feed-ek mellett például a sztorikat és a Marketplace-t. Ehhez két dolgot tennék hozzá. Egyrészt az automatikus elhelyezést ritkán javaslom használni, de a több elhelyezés természetesen fontos. Másrészt pedig ha több elhelyezést használunk, a kreatívunkból is legyen több formátum. Legyen eltérő a feed-ekre és a sztorikra mindenképpen. Így valóban többet fogunk tudni kihozni az elhelyezésekből.

Ezek tehát a Meta javaslatai, amiért az Apple tavalyi szigorításai miatt van szükség. De a világ nem áll meg…

Támad a Google?

A Google bejelentette a Privacy Sandbox on Android kezdeményezést. Ez röviden azt jelenti, hogy korlátozni fogja a követési lehetőséget Androidos eszközökön. Ez nem egy azonnali lépés, inkább egy több éves út, a de célja az, hogy a felhasználók adatai nagyobb biztonságban legyenek, nehezebb legyen őket egyedileg követni. Ahogy a Chrome 2023-ben az asztali böngészőkben való követést (pl. remarketinget) fogja megnehezíteni, ahogy az Apple iOS14.5-től kezdve nehezíti meg az adatgyűjtést az Apple mobil eszközökön tavaly nyár óta, a Privacy Sandbox on Android hasonló korlátozást fog jelenteni az Androidot futtató mobil eszközökön.

Jó tehát, ha erre felkészül a Facebook, és persze jó ha felkészülünk mi is: ideje tovább erősíteni a saját adatbázisainkat, és még több adatot gyűjteni közvetlenül (és szabályosan) a célcsoportunk köréből, és kihasználni minden olyan technikai lehetőséget, ami segíti a marketingünket.