Szőjük tovább Facebook oldalunk fonalát!

Facebook oldal szövési technikák!

Szentirmari-Joly Zsuzsanna textiltervező iparművésszel folytatott interjúból kiderült, hogy marketing szakértelem nélkül is lehet sikeres egy Facebook oldal.
Éppen ezért ebben a cikkemben összegyűjtöttem azokat a pontokat, amik Zsuzsa sikereinek is az alapját képezik.

Nézzük milyen szövési technikákat alkalmazott Zsuzsa, amire ezután Neked is érdemes odafigyelned!

1. Vizsgáld meg, hogy valóban van-e igény az oldaladra!

Első lépésként, amely minden céges oldal, vagy csoport létrehozójának első lépése kell, hogy legyen, fel kell mérned, hogy van-e igény az oldalra.
Erre azért van szükség minden esetben, mert csak feleslegesen fecséreljük az időnket, vagy fogalmazhatok úgy is, hogy feleslegesen pazaroljuk a fonalunkat, ha olyan oldalt hozunk létre, aminek témája iránt minimális az érdeklődés.

„Először csináltam egy posztot a saját profilomban, és megkérdeztem az ismerősöket, hogy ha készítenék egy olyan oldalt, ahova feltenném az összes pályázatot, érdekelne-e valakit?”

Az oldal létrehozása előtt Zsuzsa kikérdezte barátai és művész ismerősei véleményét majd miután elkészült többször is megosztotta azt saját üzenőfalán és rendszeresen ajánlotta.

2. Gyűjts olyan információt, ami érdekli a rajongótáborodat!

Egy oldal minősége leginkább attól függ, hogy milyen tartalom jelenik meg azon, legyen az kép vagy szöveges hír. Zsuzsannának is meg vannak már a bevált szokásai, és az idő folyamán meg vannak azok a bevált módszerei, amivel lerövidítheti a keresést. Ő általában keresőből, hírlevelekből, gyűjtőportálokból szerzi az információt.

3.Légy tudatos a keresés során!

Nagyon fontos a tudatos keresés, hogy nyilvántartsuk azokat a helyeket, ahol hasznos információra lelhetünk. Ha pedig ezek az oldalak rendelkeznek RSS szolgálgatással, akkor érdemes feliratkozni rá, hogy mindig értesüljünk az újdonságokról.

„Az első tervem, hogy egy RSS jellegű szolgáltatással összegyűjteni az összes pályázatfigyelő oldalról a lehetőségeket.”

4. Posztolj okosan!

Ha már van mit mondanunk a rajongóknak, akkor el kell kezdeni kommunikálni és, ahogy Zsuzsa is tette, figyelni kell a visszajelzéseket. Így alakult ki a kezdeti olykor rengeteg posztból napi maximum 3-4 megosztott információ, és itt is figyelve arra, hogy egyszerre maximum 2 hírt közöljön.

5. Legyen változatos az oldalad!

Zsuzsanna tudatossága abban is megnyilvánul, hogy ma már arra is figyel, hogy milyen posztok követik egymást, hogy elég változatos legyen az oldalának tartalma, és pályázatok mellett ezért olyan információkat is megoszt, mint például: Nemzetközi inkubátor program művészeknek, vagy kiállítási lehetőség Londonban, amiken ő maga is részt venne.

„Azt is észrevettem, ha valami humorosabb és nem csak a száraz szöveg van ott, akkor az mindig több lájkot kap.”

6. Figyeljd a kommenteket!

A Facebook egy olyan felületet biztosít a cégek, egyéni vállalkozók részére, ahol könnyedén kommunikálhatunk a rajongókkal. Ezeket a beszélgetéseket kezdeményezhetjük mi magunk is, vagy akár maguk a kommentezők is.
Az így kapott visszajelzések pedig segíthetnek abban, hogy megtudjuk, milyen is az ideális poszt. Így a későbbiekben sokkal tudatosabban oszthatjuk meg az információkat.

7. A statisztikáról sem szabad megfeledkezni!

Nem csak a kommentekből, hanem a statisztikákból is rengeteget lehet tanulni, melynek segítségével még tovább fejleszthetjük oldalunkat. Az ott található adatok egyfajta iránymutatásként szolgálhatnak, hogy mikor, és milyen posztok hatására növekszik meg igazán az oldal látogatottsága.
Zsuzsanna is rendszeresen vizsgálja a statisztikáját, ezért tudott beszámolni arról. hogy miként növekedett meg az oldala aktivitása, amikor a magyar termékek oldalára kirakott egy pályázati lehetőséget magyar termék nívó díjra.

„Van a Magyar Termék oldal termék, ahol nagyon sok rajongó van, és például lehetett pályázni magyar termék nívó díjra, amit feltettem erre az oldalra, és utána azt vettem észre, hogy nagyon megnövekedett a rajongók száma.”

Megjegyzés: Zsuzsa nem spamelte az idegen Facebook oldalakat!
Nem úgy gyűjtötte a rajongókat, hogy mindenféle oldalakba tömegesen beszúrt az ajánlóját, hanem úgy, hogy ahol talált releváns, témába vágó ügyet, amihez hozzá tud adni valamit, ott adta meg a linket.

Ezzel pedig értéket adott hozzá ahhoz az oldalhoz, nem pedig spamelt!

8. Alkalmazz külső megoldásokat is a látogatások mérésére!

A Facebook saját statisztikája mellett van még más lehetőség is arra, hogy nyomonkövessük a látogatókat, hogy megnézzük mi az, ami igazán érdekli őket, mire kattintanak a legtöbben. Kiváló megoldásként szolgálhat erre például a linkrövidíték, és a rövid linkek alkalmazása.

9. Légy naprakész!

Mivel a Facebook folyamatosan fejlődik és változtatja a „játékszabályait”, ezért elengedhetetlen, hogy ne kövessük figyelemmel azokat, ne képezzük magunkat, és persze az, hogy ne fejlesszük folyamatosan saját oldalunkat is.
Beszélgetésünk során Zsuzsa is kiemelte, hogy folyamatosan tanulni kell, és nyomon követni a Facebbok újításait, változtatásait.

+ 1 Tekints előre és nézd meg, hogy milyen fejlődési lehetőségeid vannak!

Soha nem szabad leállni egy szintnél, mindig meg kell vizsgálni az előre lépési és fejlődési lehetőségeket. Zsuzsának is több elképzelése van.
Szeretne egy olyan külső weboldalt is, ahol szortírozva lennének megtalálhatók a pályázatok, mert a visszajelzések alapján úgy látja, hogy erre van igény. Többen meg is keresték, hogy együttműködnének vele.
A fejlődés része lenne az is, ha megvalósulna az az elképzelése, hogy egyre több nemzetközi pályázatot jelenítene meg az oldalán, illetve saját pályázatot írhatna ki.
Kicsit más irányvonalú, de szintén a későbbi lehetőségei egyikének tartja a pályázatírók fizetett hirdetéseinek az oldalán való megjelenítését.
A beszélgetésünk során azonban szóba jöttek olyan technikai újítások is, amik felkeltették Zsuzsa érdeklődését. Ilyen volt például a pályázatok RSS-sel való összegyűjtése, vagy a linkrövidítők használata a látogatások követéséhez.

Az előbb említett technikai megoldásokat akár a saját oldaladnál is hasznosítani lehet.

Merj nagyot álmodni, bátran feszegesd határaidat és bővítsd lehetőségeid tárházát!

[Frissítés 2012.12.05] Ha további Facebook marketing esettanulmányok érdekelnek, kattints ide, és ismerd meg a Közösségi Kalandozások – 20 marketing sikersztori a Facebookon című könyvet!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük