Alkossunk együtt valami nagyot!

Facebook esettanulmány
Művészeti pályázatok, ösztöndíjak

A legújabb esettanulmányt most úgy kezdhetném, hogy vegyük kezünkbe Facebook oldalunk fonalát, üljünk le szövőszékünk elé és kezdjük el szőni!

De nem mese, amiről itt lesz szó még ha, az eredmények mesések is. Most ugyanis egy olyan személyt mutatok be nektek, aki 2 hét alatt ért el közel 2000 fős aktív rajongói tábort hirdetések, nyereményjátékok és minden különösebb marketing előképzettség nélkül ráadásul egy nagyon speciális területen.

De kezdjük az elején!

Szentirmari-Joly Zsuzsana textiltervező iparművésszel Facebook oldalairól és közösségi marketinges tapasztalatairól beszélgettünk.
Zsuzsanna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textil/szövött anyagtervező szakán szerezte meg a diplomáját. Azóta több évig dolgozott tanárként, most pedig cége megalapításán dolgozik, ahol saját textiljeit forgalmazná.

Két Facebook oldala is van Zsuzsannának. Az egyik a saját tervezésű falilámpáit mutatja be. a másik pedig egy művészeknek szóló pályázatfigyelő oldal.
Ennek kapcsán kezdtünk el beszélgetni, ugyanis ez a Facebook oldal rövid időn belül komoly rajongótáborra tett szert. A művészeti pályázatok, ösztöndíjak oldal 2011. április közepén indult el, és közel 3 nap alatt 1000 2 hét alatt pedig 2000 rajongót ért el.

Arról beszélgettünk Zsuzsával, hogyan jutott el idáig.

Zsuzsa nem is gondolkodott először azon, hogy Facebook oldalt készítsen. Mivel művészként sokat segítettek neki a pályázatok, ezért folyamatosan kereste a lehetőségeket. Amiket talált, azokat pedig saját Facebook profilján megosztotta az ismerőseivel is.

„Sokan megkérdezték, de hogy csinálod, hol találod ezeket a felhívásokat, és és milyen lehetőségek vannak még? Amire csak azt tudom mindenkinek mondani, hogy: „aki keres, talál”.  Eközben nagyon sok olyan pályázatot találtam, ami nem nekem szól, de kiváló lehetőség és eszembe jut, hogy egy-egy pályázat mennyire jó lenne ennek a barátnőmnek vagy egy másik ismerősömnek, ezért el kezdtem küldeni nekik először Facebook-on keresztül, mert így nem volt probléma, ha nem emlékeztem egy-egy email címre. Viszont egy idő után ez is sokáig tartott, mert egy nap 4-5 helyre linkelgettem és akkor jött az ötlet, hogy csinálok egy oldalt, ahová felteszem ezeket a linkeket.”

Mi volt az első lépés? Végeztél „piackutatást”?

„Először csináltam egy posztot a saját profilomban, és megkérdeztem az ismerősöket, hogy ha készítenék egy olyan oldalt, ahova feltenném az összes pályázatot, érdekelne-e valakit? Rengetegen kommentelték, írták, hogy szuperjó ötlet, csináld! Kaptam nagyon sok lájkot, egy barátnőm is csatlakozott segítőtársnak (ketten mégiscsak biztosabb), és ez felbátorított, hogy akkor megéri csinálni!”

Amikor elkészült az oldalt, hogyan értesítettétek azokat, akik rajongók lettek később?

„Amikor elindult az oldal, kiraktam a Facebook profilomba a linkjét, így az ismerőseim tudtak róla, illetve mivel művész vagyok, nagyon sok ismerősöm művész. Pár levelet küldtem még néhány barátomnak és így pikk-pakk rengetegen lettünk. Olyan gyorsan nőtt a létszám, hogy nem tudtam követni. Míg megírtam egy levelet, tízzel nőtt a tagok száma. Az első két hét az ilyen elképesztően hirtelen volt. Az első 2 hétben gyorsan felment a létszám 2000-re, most pedig 3000-nél tartunk.”

Beszéljünk kicsit a tartalmakról, mert úgy tűnik, ez hozza a látogatókat. A pályázatokon kívül osztasz meg más információkat is az oldaladon?

„A pályázatokon kívül más információkra is rábukkanok néha. Például nemzetközi inkubátor program művészeknek, vagy kiállítási lehetőségek pl. Londonban, esetleg egy kiemelkedően jó állásajánlat, fontos cikk stb. Olyan lehetőségek, információk, amiknek értelme, haszna van. Nem teljesen más témakör, de pályázatokon kívül más információk is felkerülnek.”

A pályázatokat hol keresed, van erre valami módszered? Mennyi idődet viszi el?

"A pályázat keresés olyan, mint a kagylókeresés."
„A pályázat keresés olyan, mint a kagylókeresés.”

„ Sokat, sok időbe kerül. A pályázat keresés olyan, mint a kagylókeresés a tengerparton. Ha kevés időm van, akkor tudok néhány speciális pályázatgyűjtő oldalt, és onnan átlinkelgetek néhányat. Az igazán izgalmas feladat viszont az, amikor elkezdek keresgélni a neten. Az viszont tud sokáig tartani. De ott is már begyűjtöttem néhány olyan forrást, ahol érdemes mindig nézegetni, és biztosan találok valami jót, és így egyre gyorsabb lesz a vadászás.”
„Amikor rátalálok egy nemzetközi pályázatra, és másnap megjelenik a nagyobb pályázatfigyelő oldalakon, akkor tudom, hogy van értéke annak, amit csinálok. :-)”

A pályázatok, bejegyzések kiírását ütemezed?

„Az elején volt olyan probléma, hogy elkezdtem pakolni gyorsan sokat, de írtak néhányan, hogy ez így nem lesz jó. És tényleg el is kezdtek elpártolni az emberek, kaptam egy csomó kommentet, hogy tudni kéne használni a Facebookot. 🙂
Mire nagy vita lett a rajongók között, hogy ugyan már, nem akarnak lemaradni a sok lehetőségről, nagyon örülnek. Főtt a fejem, hogy most mit csináljak, végül is az vált be, hogy naponta háromszor teszek fel posztot, vagy maximum négyszer. Egymás után maximum kettőt, többet biztos, hogy nem. Sokszor úgy csinálom, hogy összegyűjtök sok pályázatot, és a következő nap tényleg csak öt perc, hogy feltegyem azokat az oldalra. De majdnem minden nap posztolok, bár hétvégére azért kiveszek néha szabadságot. :-)”

Mit tapasztaltál, mi jött be a rajongóidnak?

Ha a poszt humorosabb és nem csak a száraz szöveg van ott, akkor az mindenképpen több lájkot ér. Sokkal jobban működik. Olyan is volt, hogy volt a Triumph pályázaton magyar nyertes született, és feltettem a videóját azzal a szöveggel, hogy milyen jó, hogy magyar nyertes született, pályázzatok jó sokan, itt van egy kis bíztató példa. Erre komment nem, de nagyon sok lájk érkezett”

A hozzászólásokkal mi a tapasztalatod? Szoktak negatív hozzászólások lenni? Mert szinte mindenki, aki a Facebookos megjelenésen gondolkodik ettől fél.

„Általában negatív kommentek az egyes pályázatokkal kapcsolatban szoktak jönni, azokkal nagyon nem szoktam foglalkozni, mert megmondom, hogy reagáljon a kiírónál. Inkább olyanok szoktak lenni, hogy jelzik, nem jó ez a link, vagy hiányolják, miért nincs magyarul. Erre meg ott a Google fordító. Volt, aki ezt nem ismerte, örültem, hogy van, amit jobban tudok, mint más. 🙂
Az elején egyébként volt olyan, hogy írták, túl sok a poszt, de azt nagyon nem szeretem, ha leiratkoznak, az a legrosszabb. Olyankor tudom, hogy valamit elrontottam.”

Ilyenkor utánanézel, mi lehetett az oka?

„Igen, gondolkodom rajta, de általában az a gond, ha túl sok a poszt, vagy ha nem elég erősek a pályázatok. Figyelni kell arra, hogy változatos legyen az oldal, ne öt fotópályázat egymás után, hanem legyen közte például zene és tánc is. Volt egy olyan komment is az elején, hogy zenészeknek semmi? :-)”

Vannak trükkjeid, amikkel eljutsz újabb emberekhez?

„Van a Magyar Termék oldal termék, ahol nagyon sok rajongó van. Például lehetett pályázni magyar termék nívó díjra, amit feltettem a Magyar Termék oldalra, és utána azt vettem észre, hogy nagyon megnövekedett a rajongóim száma.
Volt olyan is, hogy valaki feltett egy tök jó környezetvédelemmel kapcsolatos fotót valahova, és én odaírtam, hogy van egy ilyen fotópályázat, és erre szerintem érdemes lenne beadni.
De volt a Karinthy Színháznak egy a Facebook oldalukon is nagy szakmai vitákat kavaró logó pályázata. A hosszú kommentsorba én is megvillantottam magamat egy hozzászólással: grafikusok most figyeljetek, mert a Karinthy-s logókkal még lehet pályázni, mivel találtam egy olyan nemzetközi pályázatot, ahová kész logókkal lehetett pályázni! Erre is megugrott a rajongói szám. Ott egy speciális közeg volt, akiknek ez, és az információ jól jöhetett, és hasonló a jövőben is érdekelheti őket.”

A Facebookon kívül használsz más felületeket is? Van blog vagy weboldal, ahova a látogatóidat viszed?

„Nem, egyelőre csak Facebookon van és ez nem jó. Nagyon nagy igény van rá, hogy szortírozva legyenek a pályázatok, mert így elvesznek az információk a nagy áradatban. De szerencsére megkerestek többen, hogy társulnék-e mert szerintem én nem tudnék egy komolyabb blogot létrehozni és vinni, ha pedig túl egyszerű, akkor pont ugyanaz lesz a baja, vagyis hogy rendszerezhetetlen a sok infó a nagy áradatban. Ráadásul nem hiszem, hogy teljes állásban ezt akarom csinálni, és konkurenciát sem szeretnék megjelentetni a sok létező pályázatos oldalnak. Most úgy néz ki, hogy egy partnerrel összeadjuk az erőinket, és csatlakozok egy pályázatos portálhoz.

Mik a terveid az előbb említett együttműködésen kívül?

Tervezem, hogy kiírok egy saját pályázatot. 🙂
Ez az ötlet onnan jött, hogy van nagyon sok olyan pályázati kiírás, ami egyszerűen ciki, például logótervezésre találtam olyan felhívást, ahol a díjazás a piaci ár alatt volt. Amikor ilyet felrakok az oldalra, akkor nagyon sokan be is írnak kommentet, hogy ez micsoda? Ilyenkor átirányítom őket a kiíróhoz, hogy ott lehet reklamálni.
Erre gondoltunk, hogy finoman „nevelni kellene” a pályázat kiírókat, és megalapítani a legcikisebb pályázat díját, és évente lehetne beküldeni és szavazni, hogy az oldal követői melyik pályázatot tartják a legsúlyosabbnak.:-)”

Kinek ajánlod a Facebookot? Ki tudná szerinted jól használni?

„Én elsősorban iparművészeket ismerek, nekik mindenképpen. Sok vásárlót, érdeklődőt lehet vonzani, nekik szerintem nélkülözhetetlen. Volt például egy galéria tulajdonos ismerősöm, aki nagyon utálta a Facebookot, de végül rászánta magát, és csinálja, mert ő is látja, hogy működik.
De nagyon hasznos volt (az engem megelőző) angol nyelvtanításos cikk is. Van egy német tanár ismerősöm is aki nem talál tanítványokat, s kérdezte, hogy nincs-e tippünk, mit tehetne. Mit mást is mondhattam volna erre:  Gyerünk Facebook oldal! 🙂
A Facebook egyébként nagyon jó látogatottságot növelni is és így lehet nagyobb ismertséget is elérni.”

Mit javasolsz azoknak, akik most kezdik, mire figyeljenek oda a Facebookkal kapcsolatban?

Meg kell tanulni egy csomó technikai dolgot, hogy mi működik jól. Hogy Hogy ne bénázzanak, hanem jól használják ki a lehetőségeket. Érdemes odafigyelni a Facebook szabályaira is, nehogy valami hibát elkövessünk, és elveszítsük a rajongókat.
De persze nem mindegy, hogy milyen az oldal, mert például ezzel egy időben csináltam a lámpáimnak is egy oldalt. Ami teljesen más, ott nincs napi posztolás, csak ha éppen van valami cikk a lámpákról, vagy fotók az új alkotásokról.
Nekem ez most helyettesíti (megelőzi) a blogot, weboldalt
– mert nem ez a fő tevékenységem egyenlőre – és a legegyszerűbb és legolcsóbb lehetőség  megjelenést biztosítani  a weben. Sőt, mindenkit könnyen ide tudok irányítani egy ajánlással.”

Szerintem nagyon érdekes és hasznos dolgokat mondott Zsuzsa, aki egyébként félt a beszélgetéstől kicsit, mert ő nem marketinges. Ennek ellenére látható, hogy ösztönösen nagyon jól ráérzett sok olyan megoldásra, módszerre, amiket sok Facebook oldal tulajdonos magától nem képes felismerni.

A módszereket majd következő cikkünkbe külön összegyűjtjük.

Neked van más ötleted? Te mire figyelsz, amikor a Facebookon kommunikálsz?

Írd le a megjegyzések között, ha pedig tetszettek Zsuzsa ötletei, akkor nyomj egy lájkot vagy egy pluszegyet!
[Frissítés 2012.12.05] Ha további Facebook marketing esettanulmányok érdekelnek, kattints ide, és ismerd meg a Közösségi Kalandozások – 20 marketing sikersztori a Facebookon című könyvet!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük