8 dolog amit tudnod kell a Facebook hírfolyam algoritmusról

A Facebook célja a hírfolyam algoritmussal az, hogy a felhasználóknak azokat a bejegyzéseket mutassa meg, amik számukra (valószínűleg) a legizgalmasabbak az adott pillanatban.

Az elv ez: ha érdekes bejegyzést kínálnak nekem, amelyikre kattintok, lájkolok, amihez hozzászólok, akkor szívesen fogom használni a Facebookot. Ha csak ömlesztve kapok túl sok bejegyzést naponta, akkor belezavarodok a sok újdonságba, frusztrált leszek, és inkább nem használom a Facebookot.
A dolog tehát tétre megy, de nem csak a Facebooknak, hanem a cégeknek is, akik kommunikálni akarnak itt, ugyanis naponta átlagban 1500 bejegyzést láthatnának a felhasználók (oldalaktól és emberektől vegyesen), de ezt a Facebook 300-ra csökkenti.
Tudd meg, mitől függ, bekerülsz-e ebbe a 20%-ba az oldalad kommunikációjával!

0. A régi alapok

Régen a Facebook az un. Edge Rank algoritmust használta.
Ennek a lényege az volt, hogy három fő (és nyilván sok nem publikált másik) szempontot használt a rendszer:

Vonzódás: poszt írója és olvasója közötti kapcsolat a korábbi reakciók alapján. Vagyis ha az olvasó sok korábbi posztra reagált, erős volt a kapcsolat.
Súlyozás: az egyes reakciókat értékeli. Egy hozzászólás fontosabb, mint egy lájk. De a poszt típust is súlyozzák, a videó és a kép többet ér, mint a link ami többet, mint a szöveg.
Idő: ha éppen akkor jelenik meg egy bejegyzés amikor fent vagyok a Facebookon, nagyobb esélyem van látni.

Körülbelül ez volt régen, de ez nagyon sokat változott, bár nyilván a fenti elvek most is megtalálhatók a rendszerben.
Azonban ma már több, mint 1000 szempontot használ a Facebook a hírfolyam összeállításánál. Ebből gyűjtöttem egy helyre az ismert szempontokat.

1. Visszajelzések az olvasótól és a közösségtől

Alapvetően négy fontos visszajelzést vesz figyelembe a Facebook:

  • Milyen gyakran reagál egy olvasó a bejegyzést író bejegyzéseire.
  • Milyen gyakran reagál az olvasó az író hasonló típusú (kép, link, stb.) bejegyzéseire a múltban.
  • Mennyi megosztást, lájkot és hozzászólást kap egy bejegyzés mindenkitől, de különösen az olvasó ismerőseitől
  • Negatív visszajelzések hatása: ha túl sok negatív visszajelzést kap egy poszt, később már kevesebb esélye lesz látni az új olvasóknak

Vagyis számít az, hogy mi hogyan reagáltunk az író korábbi bejegyzéseire, és az is, hogy akik előttünk látták a bejegyzést, ők hogyan reagáltak, vagy reagáltak-e egyáltalán.

2. Story Bumping

Azok a bejegyzések, amik régebben íródtak, de még mindig élnek (lájkokat kapnak és hozzászólások érkeznek rájuk) a hírfolyam tetejének közelében fognak megjelenni újra. Ez a “story bumping“.
Vagyis újabb esélyt kapnak a bejegyzések, ha sikerül elérni, hogy az olvasók aktívak maradjanak.

3. Az ismerős aktivitás hatása az aktív bejegyzésnél

Ha valaki hozzászólt egy bejegyzéshez korábban, és a bejegyzés körül még van aktivitás (főleg ha ismerős aktivitás), akkor a bejegyzés úgy kerülnek a hírfolyam tetejére, hogy a Facebook jelöli, hogy egy ismerősünk hozzászólt.

4. Az utolsó szereplő

Ennek elsősorban az ismerős kapcsolatokra van hatása nem az oldalakra, ugyanis az utóbbi idők tevékenységeit figyeli. A “Last Actor” algoritmus azt az 50 embert figyeli, akivel utoljára léptél interakcióba.
Az ő tevékenységeikkel sűrűbben fogsz találkozni.

5. Kevesebb mém

A Facebooka saját bevallása szerint bünteti a mémeket, és helyettük a valódi, saját tartalmat helyezi előtérbe.
Eddig talán ennek éreztük legkevésbé a hatását.

6. Cikkajánló kattintás után

Ha egy weboldalra mutató linkre kattint valaki, és arról a weboldalról korábban sok megosztást kaptak linkek, akkor a Facebook további ajánlókat mutat meg. Elsősorban ugyanarról az oldalról, de más oldalakról is megjelenhet javaslat.

7. A szöveges posztok kevesebbet érnek

A Facebook a sima, szöveges posztokat hátrébb rangsorolja az oldalak esetén, mint a többi bejegyzést. A privát szöveges bejegyzések esetében ez nem igaz. Ott akár több megjelenést is kaphatnak a szöveges posztok.

8. Oldal jelölése oldalak fotóján

Ha a Facebook oldaladon más oldalakat releváns módon rá tudsz jelölni fotókra, akkor ez új rajongókat hozhat. A Facebook ugyanis figyeli, hogy a két oldal rajongóinak érdeklődése között milyen az átfedés.
Ha azt találja a korábbi aktivitások alapján, hogy a fotón jelölt oldal rajongóinak is érdekes lehet az az oldal, amelyik rájelölte a fotóra, akkor a jelölő oldalt (és a releváns posztot) megmutatja a jelölt oldal rajongóinak is.

Ezeket a szempontokat ismerjük, reméljük hamarosan még többet nyilvánosságra hoz a Facebook.
Mindenesetre hogy egyértelműbb legyen, a következő bejegyzésben a fenti elvek kihasználására is írok tippeket. 🙂

Lévai Richárd
Közösségi marketing specialista
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is! ;-)