450 millió fölött a heti politikai költések Facebookon

Ha hirdetsz Facebookon, biztos tapasztaltad, hogy a hirdetési árak az egekben.
Ez szorosan összefügg azzal, hogy közelegnek a parlamenti választások, így minden politikai szereplő aktívan költ hirdetésekre minden elérhető platformon.

Erről beszélgettünk hétfőn az ATV-ben (még a múlt heti adatok alapján):

Ha kicsit a mélyére ásunk, azt látjuk, hogy a politikai oldalakhoz sorolható hirdetési költés Facebookon meghaladta a 450 millió forintot. 457,6 millió, csak, hogy pontos legyek.
Ebbe beletartoznak a pártok, a politikusok, a közszereplők, az influenszerek és a pártokhoz sorolható médiumok is.

Ha csak a pártok, politikusok és közszereplők költéseit vizsgáljuk, akkor ennél valamivel kisebb összegről beszélünk. Ez „csak” 190, 4 millió forint.

A Google-ön ennél jobb a helyzet, ott csak 43,2 millió forint sorolható politikai oldalhoz (egy héttel régebbi adatok).

Az adatokat ennél mélyebben itt nem szeretném kielemezni, mindenesetre kiderült, hogy mennyire bátortalan voltam, amikor a becslésemet készítettem még januárban. 🙂
Jó hír hirdetői szempontból, hogy már csak két hét, és ezek a költések eltűnnek, és nagyjából a huszadára fognak visszaesni.