Sokan a GDPR legveszélyesebb következményének azt tartják, ha a NAIH megbüntet. Az elején ez is volt a fő ijesztegető elem: akár 20 millió eurót vagy az éves bevétel 4%-át (amelyik a nagyobb), is kockáztatja az a cég, aki nem tartja be az adatvédelmi szabályokat. Sokat hallottuk ezt tavaly.
Az Adatvédelmi hatóság be is lendült, egyelőre azonban csak párszázezer, pár milliós büntetések a jellemzőbbek. Ez persze sok cégvezetőt megnyugtatha, mondván nincs is akkora kockázat.
Pedig lehet a büntetésnél nagyobb veszélye annak, ha valaki nem felel meg. Ez pedig nem más, mint a kieső megrendelések, az elveszett ügyfelek miatt elmaradt bevétel. Ahogy ezt pár napja ismét hallottam egy konkrét példán keresztül:
“Egy új szofvert szerettünk volna bevezetni, találtunk is egy ígéretes partnert. Egy KKV-t egy jó kis rendszerrel. De kiderült, hogy nem feleltek meg a GDPR-nak, így nem választhattuk őket sajnos.”
Ezt egy nemzetközi cég vezetője mesélte néhány napja. Érdemes belegondolni abba is, hogy mindenkinek szerencsétlen volt ez a helyzet. Ők, mint megrendelők kellemetlen helyzetben lehettek, hiszen új partnert kellett keresni, a választott beszállító partner pedig komoly bevételtől esett el.
Ok, lehet hogy így van, de miért foglalkozom ilyen témákkal a blogon? – kérdezheted.Lássuk!
Mi a GDPR megfelelés első jele egy idegen számára?
A weboldalad, a közösségi felületeid, a chatbotod, a publikus feliratkoztató felületeid.
Ha azt látják a potenciális ügyfeleid, hogy már ezek sem felelnek meg az adatvédelmi szabályoknak, de még csak nem is átgondoltak, joggal gondolhatják, hogy a belső rendszereid és szabályzataid sem.
Pedig ezek nem bonyolultak a legtöbb esetben. Viszonylag könnyen fel lehet rájuk készülni.
Ebben segít az Online Marketing + Adatvédelem tréningünk, ahol egy nap alatt elmagyarázzuk a legfontosabb tudnivalókat a marketingeseknek és a cégvezetőknek.
Gyere el, kerülj képbe, mert lehet, hogy a piac előbb büntet, mint a hatóság.