Ellenőrző eszköz a Facebooktól a borítófotókhoz és a hírfolyamban megjelenő képes hirdetésekhez

Hogyan használd a Facebook kép ellenőrzőt?

Ellenőrző eszköz a Facebooktól a borítófotókhoz és a hírfolyamban megjelenő képes hirdetésekhez
Ellenőrző eszköz a Facebooktól a borítófotókhoz és a hírfolyamban megjelenő képes hirdetésekhez

A Facebook pénteken nyilvánossá tette egy segédletet a hirdetésre szánt hírfolyamban megjelenő képek és a borítófotók ellenőrzésére.
A dologról már többször írtunk, röviden összefoglalva két dolognál segít nekünk az új ellenőrző:

1. a borító fotók ellenőrzésére, ahol globális szabály, hogy a szöveg aránya nem lehet több a kép felület 20%-ánál.

2. olyan képek esetében, amit posztként töltünk fel, és szeretnénk őket hirdetésben is használni a hírfolyamban, például promote post-ban (kiemelt bejegyzés).

Mindkét esetben javasolt használni a Facebook új eszközét, vagy valamilyen más megoldást, amelyik ugyanezen az elven működik. Az elv ugyanis az, hogy a kép felületére ráhúzunk egy 5×5-ös rácsot, amin maximum 5 négyzeten jelenhet meg szöveg.
Ez egyszerűen hangzik, de vannak azért kiskapuk.

Fotó vagy utólagos retus?

A Facebook azt mondja, hogy ha egy rendes fotót töltünk fel, amelyiken például egy tárgyon, egy épületen vagy valahol szerepel egy logó vagy egy felirat, amit lefényképeztünk a természetes közegében, az nem gond, az nem számít bele a 20%-ba.

Logók és feliratok a fotón: nem mindegy, hogy mikor került rá...
Logók és feliratok a fotón: nem mindegy, hogy mikor került rá…

Kivéve, ha a termékünkön vagy az óriásplakáton úgy ráközelítünk a logóra, hogy csak az látszik.

Vagyis azt várja el a Facebook, hogy természetes fotókat készítsünk, amin lehet szöveg és szöveget tartalmazó logó a természetes környezetében. Ez nem gond. A 20% csak az utólagosan, digitálisan ráhelyezett szövegek esetében számít.

A Facebook szabályairól ebben a prezentációban tájékozódhatsz részletesen:

Hogy ellenőrizzük a fotóinkat?

Töltsük fel a fotót ide, nyomjuk meg a „Show grid” gombot, és jelöljük végig azokat a szövegeket, amik az előbbi szabály alapján utólag ráhelyezett szövegek. Ami a fotón eredetileg is rajta van, ne foglalkozzunk (kivéve az előbbi példát)! Ha 5 négyzeten van csak szöveg, nyertünk, mehet fel a borítófotó, vagy hirdethetjük a posztot a hírfolyamban!
Ha több négyzetet érintenek a szövegek, akkor finomítsunk a pozicionáláson vagy a méreteken.

Egy megjegyzés: ha éppen belelóg egy-egy betűszél plusz kockákba, az elvileg nem gond, a Facebooktól azt az infót kaptuk, hogy próbálnak megengedők lenni.

Lássunk két példát!

Itt azt látjuk, hogy a borító fotón, ami digitálisan van elkészítve, kitakartam a szövegeket, és ezek kényelmesen beleférnek a 20%-os.
Sőt, a Facebook szó a füzeten elvileg bele sem számít a 20%-ba, hiszen arra akár az eredeti fotó része is lehet.

A borítófotón sem lehet több szöveg 20%-nál
A borítófotón sem lehet több szöveg 20%-nál

Ezen a példán tulajdonképpen egy termékfotót látunk.
Ok, tudom, valójában nem egy termékfotó, de olyan, mintha az lenne. A jó minőségben elkészített renderelt termékfotókat tapasztalataink szerint elfogadja a Facebook, ezért maradjunk ennél a példánál.
A termékfotó mellett van szöveg és van plecsni szöveggel. Csak ezeket jelöltem be a képen, és így beleférünk a 20%-ba.

Termék fotónál az a lényeg, hogy az utólag rákerült szöveg ne lépje át a 20%-ot
Termék fotónál az a lényeg, hogy az utólag rákerült szöveg ne lépje át a 20%-ot. A bejegyzésnél használt képeknél is figyelj erre!

Így használjátok a Facebook új eszközét, de az is egy jó megoldás, ha készítetek egy 5×5-ös PSD fájlt, amit mindig ráhúztok az aktuálisan szerkesztett képre, így azonnal tudtok ellenőrizni.

Azt pedig javaslom, hogy ellenőrizzétek is gyorsan a Facebook oldalatok borítófotóját, mielőtt a Facebook ellenőriz, a bejegyzésekben használt képekre pedig minden feltöltésnél figyeljetek oda, ha hirdetni akarjátok őket, mert a visszautasított hirdetések rontják a hirdetési fiókotok minőségi pontszámát.
Ezt a hírt pedig osszátok meg az ismerőseitekkel, nehogy valaki gondba kerüljön! 😉

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük