A tegnapi Facebook eseményen, ahol bejelentették az új chat megjelenést éa a videótelefonálást, az újságírók kérdeztek a Google közösségi hálózatáról a Google+ról is.
Mark Zuckerberg a Facebook atyja kb ezt nyilatkozta:
Nem tudok sokat mondani a Google+ról, mert még kevés időt foglalkoztunk vele.
Ez valószínűleg hülyeség. Furcsa lenne, ha a legnagyobb konkurensük új szolgáltatását ne szedték volna apró darabokra az első nap. De persze folytatta:
Az első öt évünket azzal töltöttük, hogy embereket kapcsoltunk össze, a következő ötben alkalmazásokat fogunk.
Sok cég van, aki a közösségi funkciókat nem építette be az alkalmazásaiba, nem csak a Google. Jó példa a Netflix is, aki arról beszél, hogy még közösségibb akar lenni.
Ez jól mutatja, hogy mi az új irány. Minden alkalmazás közösségi lesz.
Jól hangzik, bár a Google+-ról nem sokat mond.
Viszont a tegnapi sajtótájékoztatón sikerült még információt kihúzni a különböző Facebook alkalmazottakból azzal kapcsolatban, hogy miért jobb a Facebook, mint a Google+:
A Facebook csak ezzel foglalkozik. Mármint a közösséggel. A Google pedig ott van mindenhol, keresésben, hirdetésben, mobil ágazatban, stb. Nem tud csak a közösségre fokuszálni.
Ebben van is valami, hiszen elvileg könnyebb csak egy dologra koncentrálni egy cégnek. Bár a Google elhatározásának a komolyságát az is mutatja, hogy az alkalmazottak prémiumát a közösségi sikertől tették függővé, szóval nem biztos, hogy elég a győzelemhez az, hogy a Facebook csak egy dologra koncentrál. Főleg, hogy az az egy dolog azért rendkívül összetett.
Az emberek nem akarnak csoportokat kezelgetni.
A Google+ a körök funkciót helyezte a kommunikáció középpontjába a videóchat mellett.
Valószínűleg azért, mert a Facebookon sem egyszerű kezelni az ismerősöket.
A Facebook viszont azt mondja, hogy a körök átláthatatlanok, hiszen nem tudjuk, hogy melyik körbe ki van benne, hiszen hiába rakunk mi valakit be a körünkbe, ő nem biztos, hogy fog minket, ezért átláthatatlan lehet az, hogy ki van benne egy kommunikációban.
A Facebook szerint jobb a csoportok funkció, ott pontosa tudni, ki van benne és kihez jut el az üzenet.
A videó konferenciabeszélgetés mellékes. Legalább is a Facebook szerint. A Facebookba tegnap beépített videochat ugyanis csak két embernek ad lehetőséget az élő videós beszélgetésbe, a Google Hangouts szolgáltatása viszont 10 embernek.
Mindenki a Facebookon van. Ezzel nem lehet vitatkozni. 750 millió az 750 millió.
Ha más nem, ez valóban perdöntő lehet.
Ti mit gondoltok, ki fog nyerni? Nektek melyik a szimpatikusabb?
Like vagy +1? Google+ vagy Facebook? 🙂