A Facebook jövője

Tegnap tartottuk az első Közösségi kalandozás meetupunkat, amelyiken én a Facebook jövőjéről beszéltem.
Az előadás diáit megnézhetitek itt, alattuk pedig a téma átiratát olvashatjátok el.

A jövőt megjósolni mindig kockázatos.
Ha a Facebookról kell jósolnunk, akkor sincs könnyű dolgunk.
Tőlem kb. 6 éve kérdezik meg rendszeresen, hogy mikor fogják legyőzni a Facebookot, meddig tart ez az őrület.
Én pedig hat éve válaszolom nagyjából ugyanazt: a következő 2-3 évben biztos nem.

Viszont nincs jobb alkalom a mostaninál, hiszen múlt héten tartották a Facebook fejlesztői konferenciáját, ami elég világos képet adott arról, hogy mi lesz a közeljövő.
Most ezért arról fogok beszélni, hogy marketing szempontból mit tartogat nekünk a Facebook.

Ha marketing oldalról vizsgáljuk a kérdést, azt kell figyelembe vennünk, hogy a jó marketing aktivitás az, amelyik a potenciális vásárló fejében kezdődik, és észrevétlenül megy át cselekvéssé.
Vagyis a cég nem szakítja meg a potenciális vásárlót abban, amit éppen tesz, hanem kapcsolódik hozzá, továbbviszi, és átvezeti.

Ezért jó a keresőmarketing, hiszen ha keresek valami megoldást a problémámra, akkor jól szívesen veszem, ha valaki felkínálja ezt a megoldást.
És ezért rossz általában a tévéhirdetés, mert az megszakítja a szórakozásomat.

A Facebookon ezért lehet jó marketinget csinálni, hiszen ideális esetben azoknak az érdeklődését keltjük fel, akiknek az ismerőseik adják tovább a nevünket, vagy azokat, akiket a Facebook hirdetési rendszerével céloztunk be.
A Facebook hirdetési rendszere pedig nagyon profi módon gyűjti rólunk az adatokat.
Attól kezdve, hogy mit csinálunk a Facebookon, weboldalakon, hol vagyunk éppen a mobilunk GPS-e alapján, stb.
De itt nem áll meg a dolog.
Múlt héten mutatta be a Facebook az F8-on ezt a videót.
Azt látjuk, hogy a mesterséges intelligencia videókat elemez, més megpróbálja kitalálni, milyen sport van a videón.
Nem a metaadatokból, hanem a pixelekből.
Bemutattak egy másik videót is, ahol a mesterséges intelligencia szövegértésének demonstrálására is.
Az egy korábbi tény, hogy a Facebook arcfelismerő algoritmusa fejlettebb, mint az embereké.

Ha összerakjuk a darabokat, a jövő egyik részlete tisztább lesz: posztok, weboldalak, személyes beszélgetések, képek és videók elemzése és kategorizálása biztosan része lesz a Facebooknak.
Hogy egy év múlva, vagy 3 -5 év múlva az jó kérdés, de biztos.
Ez marketingesként nagyon izgalmas, hiszen ha tudok arra hirdetni, aki éppen éhes annak alapján, hogy fölrakott egy képet egy éhen halt emberről, az valóban az ember fejében, illetve jelen esetbe na gyomrában történő gondolat folytatása lesz.

Az egyik amire számíthatunk tehát, hogy a Facebook minél több eszközt bevet annak érdekében, hogy mindent megtudjon a felhasználókról.
De ehhez az is kell, hogy elég sok felhasználó legyen a Facebookon, és elég sok időt töltsön el ott.
A sok felhasználóval egyébként általában nincs gond.
Kivéve a 18 alatti fiatalokat, akiknek a száma folyamatosan csökken.
Most csak a magyar adatokat hoztam el, amiről múlt héten frissítettem a statisztikát, amiből kidetül, hogy bár a hazai felhasználók száma 2 éve szinte stagnál, a függöny mögött komoly átrendeződés van.
A tendencia hasonló mindenhol, ahol a Facebook már régen megjelent, ezért fontos feladat a Facebooknak, hogy a fiatalokat valahogy megfogja,
Dolgozik is ezen, nem véletlen, hogy már nem “a kék ikon a telefonon” jelölést használja magára, hanem alkalmazás családként beszélt a cégről Zuckerberg.
Ennek több szelete pedig kifejezetten a fiataloknak szól.
Az Instagram, a Whatsapp, és a jelentősen felturbózott Messenger is fontos szerepet tölt be a Facebooknál abban, hogy a fiatalokat megszerezze illetve megtartsa.

Persze a Messenger Platformmal kapcsolatban egy másik izgalmas újdonságot is bejelentettek, mégpedig azt, hogy hamarosan ügyfélszolgálati kommunikációt is lehet rajta keresztül intézni.
Ez annyit jelent, hogy pl. a webáruházban a vásárlás során be tudjuk jelölni, hogy Messengeren szeretnénk értesítést kapni a termék nyomon követéséről, és ott jönnek meg a szállítási információk és az egyéb értesítések, ott tudunk reklamálni is.

Ugyanakkor a Facebook világuralmi terveket is fontolgat, hiszen az internet.org projekt keretében, amelyiknek az egyik legfeltűnőbb eleme a napelemes drónokról szórt internet, ingyen internetet szeretne elvinni a Facebook oda, ahol még nincs meg a megfelelő infrastruktúra.
Persze ez az internetnek egy csökkentett verziója, ahol a Facebook alkalmazásai kapják a főszerepet.
A jelszó persze az, hogy legyen a világ még nyitottabb és még összekapcsoltabb,de ne tévesszen meg senkit a jól hangzó szlogen, ez is a pénzről szól.

Ezek a távlati jövő elemei, de nem árt tudni róluk.
Ha kicsit közelebb jövünk, akkor is nagyon sok érdekes elemet találunk.
Érdemes gondolni pl. a videókra, amelyiket nem olyan régóta erőltet a Facebook a cégekre.
Pár hónapja ugye megjelent a YouTube csatornához hasonló videó oldal, múlt héten pedig a weboldalba ágyazható videó lejátszó.
De itt nincs vége a fejlődésnek.
Egyrészről várható, hogy jön az élő stream a Facebooktól, jön a használhatóbb remarketing, a szellemi tulajdon kezelése, és várható az is, hogy a videó készítők előbb-utóbb részesednek a reklámokból.
A remarketing eddig korlátos volt, mert napi 1000 megtekintés kellett hozzá, ezt a határt törli el a Facebook.
A szellemi tulajdon kezelése és a monetizáció nagyon éles kérdés a YouTube elleni harcban. Az Evolution konferencián egy beszélgetésben vettem részt Facebook vs. YouTube témában, a Google képviselőjével, aki ezt a két érvet sulykolta folyamatosan, hogy a Youtube előnye az, hogy a jogtulajdonosnak biztonságban vannak az adatai, plusz a komoly megélhetést jelent videó bloggernek lenni.
Ezeket még nem tudja a Facebook, de a jelek szerint dolgozik rajtuk.

A másik fontos terület, ami az egészen közeljövő zenéje a tartózkodás hely alapú lehetőségek.
Erre organikus megoldást is kínál a Facebook hamarosan, és hirdetés alapút is.
A hirdetés alapút Amerikában már megy ősz óta, de itthon is el lehet érni egy kis trükkel annak, akinek iPhone-ja van.

Ami pedig már csak a szerver átfutásoktól függő jövő a dinamikus remarketing megjelenése a hirdetésekben.
Ez abban segít, hogy pl, ha a webáruházamban valaki megnéz egy adott típusú biciklit, akkor automatikusan fog a Facebook megjeleníteni neki remarketing hirdetéseket.
De nem csak azt az egyet, amit megnézett, hanem más hasonló modelleket vagy biciklis kiegészítőket.

Ha a Facebook jövőjét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy két erős irány van a.
Az egyik a felhasználók megkötése és aktiválása. Több ember, több alkalommal, több időt töltsön el a Facebookon.
Azt gondolnánk, hogy a napi 14 alkalom, és a 2-4 óra nem elég sok, de higgyétek el, van még hova. 🙂
A másik fontos irány az, hogy a cégeknek adjon minél pontosabb eszközöket.
Erről szólnak a felhasználók viselkedésének, tartalmának az elemzése is, de az is, hogy egyre jobb hirdető megoldásokat és egyre több felületet ad a Facebook.
Ma már ugyanis nem csak Facebookon belül tudunk hirdetni.
Az Atlas és a LiveRail segítségével más hirdetési felületeken jelennek meg hirdetések amik a Facebook adatait használják.
De az Audience Network segítségével bárki tud külső mobil fejlesztők alkalmazásaiban hirdetni.
Innen már csak egy lépés lenne a webes hirdetési hálózat megjelenítése, ami a Google Adwords Display hálózatnak lehetne konkurencia, de nem biztos, hogy a Facebook vissza akar lépni webes irányba, ha egyszer a mobil neki a fókusz.
Viszont a videókban megjelenő YouTube feddvényhez hasonló hirdetésekre bátran számíthatunk.
De azt sem olyan nehéz elképzelni, hogy Facebook alapú hirdetések a tévénken is megjelennek hamarosan.
A dolog lényege hogy az okostévé a barátok közt szünetében megjelenő pelenkareklámot kicseréli autóreklámra, vagy akár egy B2B hirdetésre attól függően, ki ül a tévé előtt.
Ez talán scifinek tűnik, de gondoljuk el, hogy az okostévé tudhatja, ki ül előtte, hiszen össze ugyanazon a wifi hálózaton van, mint a telefonunk, ami soha nincs pár méternél messzebb tőlünk.
A telefonunkon levő Facebook szó szerint mindent tud rólunk, innentől fogva pedig csak egy adatcsere az egész.

Így visszagondolva, nagy távlatokat jártunk be a jóslás során.
De azt gondolom egyik sem olyan, ami vad, és ne lenne itt a küszöbön.
Ha a Facebook jövőjét nézük, akkor bizonyos szempontból sötét jövőt látunk.
Az orwelli jövőképnél sokkal sötétebbet, hiszen itt szó szerint arról van szó, hogy a Facebook egyre pontosabban tud mindent az emberekről, miközben egyre kikerülhetetlenebb lesz.
Ha lesz valami, ami veszélybe sodorja a Facebookot, akkor talán pont az, hogy egyre több csoport fogja félteni az adatait és az életét a kék mogultól.

Ha marketingesként gondolunk erre, akkor viszont azt látjuk, hogy egyre több lehetőségünk van.
Már a mostani lehetőségeink is kimeríthetetlennek tűnnek sokszor, ami előttünk van az viszont a
maga a marketinges paraicsom.
Éljetek okosan a lehetőségeitekkel, sok sikert ehhez! 🙂

Lévai Richárd
Közösségi marketing specialista
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is! ;-)