A Facebook megtette a tőzsdei gyorsjelentését, amiben tulajdonképpen nincsen semmi látnivaló. Minden fronton nőtt a cég és a platformok is.
Tovább olvasom
A Facebook megtette a tőzsdei gyorsjelentését, amiben tulajdonképpen nincsen semmi látnivaló. Minden fronton nőtt a cég és a platformok is.
Tovább olvasom
A Facebook ismét betekintést engedett a színfalak mögé a harmadik negyedéves tőzsdei jelentésében. Ebből derült ki az is például, hogy
Tovább olvasom
A kongresszusi meghallgatás miatt egy nappal később adta ki a második negyedéves tőzsdei jelentését a Facebook, amiből kiderült, hogy a
Tovább olvasom
Tegnap este mutatta be a Facebook az aktuális számait a 2019-es harmadik negyedéves tőzsdei jelentésében. Ebből szemezgettem. A Facebookot egyedül
Tovább olvasom
Januárban még kérdéses volt, de a 2019-es első negyedéves jelentés alapján elmondható, hogy a felhasználói aktivitást tekintve a Facebook kezdi
Tovább olvasom
A 2018 negyedik negyedévét bemutató tőzsdei jelentés azonban egy fokkal jobb képet fest. Szárnyalásról nem beszélhetünk, de a stagnálás, illetve a csökkenés megállni látszik.
Tovább olvasom
Nem áll jól a legnagyobb platform szénája, de vannak azért pozitívumok is, ha a teljes képet nézzük.
Tovább olvasom
A Facebook szolgáltatásait (Facebook, Messenger, Instagram, Whatsapp) 2.5 milliárd ember használja havi szinten. Többek között ez is elhangzott a cég 2018 második
Tovább olvasom
A Facebook ismét bemutatta aktuális tőzsdei jelentését.
Tovább olvasom
Mennyi kkv használja a Facebookot Európában? Mennyi üzenetet küldenek az emberek Messengeren a cégeknek? Mit vár a Facebook a Sztroiktól, és mit a videóktól? Számok, tervek, érdekességek.
Tovább olvasom