Újra növekedési pályán a Facebook.

Januárban még kérdéses volt, de a 2019-es első negyedéves jelentés alapján elmondható, hogy a felhasználói aktivitást tekintve a Facebook kezdi visszanyerni a stabilitását, és kicsit talán a lendületét is.

Elég csak megnézni a napi és a havi aktív felhasználói számot, amelyik mindkét kulcs piacon (USA + Kanada és Európa) visszanyerte, illetve átlépte a 2018 első negyedéves bázist. Vagyis a Cambridge Analytica botrány és a GDPR okozta sebek gyógyulni látszanak.

Összesen a Facebook platformjait nagyjából 2,7 milliárd ember használja. Ez ugyanaz a szám, mint amit az előző negyedévben megosztottak velünk.

Persze koránt sem lélegezhet fel a Facebook vezetősége.
Hiszen a közösségi média használat átalakulása, az álhírek terjedése, a sértő tartalmak terjedése, és az olyan ügyek, mint a christchurch-i mészárlás komoly kihívásokat jelentenek.

Ezért ismételte meg a konferenciahívás kapcsán Mark Zuckerberg, hogy szeretné, ha a hasonló platformok szabályozva lennének, és ismét ismertette a tervet a cég átalakulásával kapcsolatban is. Azt is említette, hogy az átalakulási tervekről részletesebben is lesz szó a jövő heti fejlesztői konferencián, az F8-on. Szóval erről majd élőben fogok beszámolni. 😉