Milyen platformon érjük el a fiatalokat?

Amikor a fiatalokról, tinikről, Z generációról beszélünk, a TikTok, ami elsőként az eszünkbe jut, és ez nem véletlen. A platform egyre népszerűbb a körükbe, egyre többen és többet használják. 

Ugyanakkor ez némiképp megtévesztő, hiszen az aktuálisan felhype-olt platform mindig elviszi a fókuszt. Gyakran azokról is, amik a mindennapi életben nagyobb szerepet töltenek be.
Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy az elmúlt időben két friss kutatás is megjelent, amelyik érinti ezt a témát is, nevezetesen, hogy melyik közösségi platformot használják a legtöbbet a fiatalok, és hol lehet őket elérni.

[Hallgasd meg a cikket podcast formátumban: Spotify | Apple podcast]

Korábban írtam az NMHH reprezentatív felméréséről. Ebből többek között kiderült, hogy a 16-29-es korosztálynál is az elsődleges ok, amiért interneteznek, az az e-mail küldés-fogadás (67%), míg a közösségi platformok a második helyen van (58%) Egyébként az időjárás előrejelzéssel, ami szintén fontos cél.

Akkor is írtam róla, és nyilván most sem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a 16-29 elég széles korosztály, és biztos, hogy a 16-20 szegmensben vagy éppen a 25-29 szegmensben máshogy alakulnak az arányok, de tény: az e-mail küldés fogadás még mindig fontos szerepet tölt be a fiatalok életében.

Most tovább tisztázódott a kép a Be Social friss, tinikről szóló kutatásának köszönhetően, ahol a 3202 14-25 év közötti fiatalt kérdeztek meg. Nagyon érdekes kutatás, sok érdekes, megfontolandó elemmel. Ide most a kommunikációval, közösségi médiával kapcsolatban emeltem ki pár adatot.

Az e-mailekkel kapcsolatban ezeket a válaszokat adták a kitöltők:

  • 70,3%-uk munka és tanulás kapcsán használ e-maileket elsősorban. 10,2% személyes ügyben is, és csak 19,49% mondta azt, hogy nem igazán használ e-mailt.

Vagyis több, mint 80% e-mailezik a fiatalok közül.
Mi a helyzet a legfiatalabbakkal?

A 14-18 évesek és a TikTok-rajongóknak azonosított csoport nagyobb arányban mondták azt, hogy nem igazán kommunikálnak e-mailben. A két csoportban az arány 24,09% és 25,93% volt. Mondhatnánk, hogy az e-mailnek leáldozott, de mégis azt látjuk, hogy ezek szerint 75-76% még a két legkiélezettebb csoportban is használ e-maileket, igaz valószínűleg náluk is a munka és a tanulás dominál ezen a területi.

De menjünk tovább! Nézzük, mit használnak üzenet küldésre!

A válaszadók 97,19% a a Messengert használja chatelésre, az Instagram Direct-et 78,44% Ezeket követi a Snapchat, a Discord és a Viber.

Ha a közösségi platformokat vizsgáljuk, a leggyakrabban a Messengert használják, második az Instagram, harmadik a TikTok

De azok között, akik 4 óránál többet neteznek a TikTok feljön a második helyre.

Izgalmas kérdés, hogy ha csak egyetlen közösségi platformot használnának, akkor az mi lenne? Ebben az esetben az Instagramot választanák legtöbben (31,77%), a második helyen a Messenger végzett (26,9%), a harmadik pedig a TikTok (15,18%)

Miért fontosak ezek az adatok?
Egyre inkább úgy tűnik, hogy az üzenet alapú kommunikáció a virágkorát éli.

Igen, a TikTok jól megy, egyre izgalmasabb és fontosabb minden korosztályban és célcsoportban. Nem véletlenül van olyan sok szó a TikTokos videós formátumokról. Ezek ráadásuk  terjednek minden más platformon is. De a háttérben a chat platformok, sőt az email is nagyon fontos szerepet tölt be a mindennapi kommunikációban, a fiataloknál is.

Ez azt jelenti, hogy kiemelten fontos, hogy legyenek olyan listáid, adatbázisaid, amivel rendszeresen, a hírfolyamoktól függetlenül is utol tudod érni a célcsoportod.
A friss kutatások és a technológiai lehetőségek alapján ennek két fontos terepe van, az egyik az e-mailek, illetve a hírlevél adatbázisok, amiket -ahogy láttuk – a fiatalok is használnak, de a 35-40 fölöttiek körében különösen jól muzsikálnak.

A másik pedig az üzenetküldő platformok, amik közül a Messenger és az Instagram Direct kihagyhatatlan. 

Talán nem véletlen, hogy a Meta minden erejével azon van, hogy a Messengert és az Instagram Directet egyre jobban összedrótozza, illetve a Messengert visszaintegrálja a Facebookba. Biztos arra számít, hogy ettől a Facebook, mint platform újra népszerű lesz a legfiatalabbak körében.

De ha végiggondoljuk azt, hogy nekünk, cégeknek, marketingeseknek ez mit jelent, akkor talán egyértelmű, hogy a Messengert és az Instagram Direct-et  chatbot segítségével tudjuk a legjobban kihasználni, ezzel érdemes kiegészíteni a hírlevél adatbázis építést. Ha készítesz chatbotot, akkor olyan felületeken tudsz rendszeresen kapcsolatba lépni a fiatalokkal, ami a mindennapi életük legfontosabb része. Emlékezz, milyen kiemelt helyen szerepel a napi használat, valamint a kedveltség szempontjából ez a kettő platform!

Ha pedig rendszeresen használsz hírlevél kommunikációt, akkor az idősebb generációk mellett a fiatalok egy részét is meg tudod így szólítani.

Fontos tehát, hogy építs saját chatbot és hírlevél listákat, hiszen ezzel fogod tudni pótolni az eléréseket, felpörgetni a marketinged, növelni az eredményeid.

Ezekben segít egyébként az Építs Listát Biztonságosan és Hatékonyan képzésünk, ahol többek között ezekről van szó:

  • Hogyan készíts olyan hibrid megoldást, amivel egyszerre tudod növelni a hírlevél listád méretét ls a chatbot feliratkozók számát? Vagyis hogyan érd el a célcsoportodat, akár a legfiatalabbak, akár az idősebbek közül kerülnek ki?
  • Milyen ötleteket használhatsz hatékony adatbázis építésre?
  • Hogyan használhatod gyakorlatban a Lead űrlapokat Facebookon, Instagramon vagy akár TikTokon?
  • Milyen adatvédelmi alapokra kell odafigyelned, hogy elkerüld a büntetéseket?

Keresd a képzést a Liftup Social Media Hub-on, a liftupakademia.hu-n és fókuszálj arra, hogy legyenek olyan saját felületeid és adatbázisaid, amiken a hírfolyamoktól függetlenül, hirdetési költség nélkül is utoléred a célcsoportodat!

[Hallgasd meg a cikket podcast formátumban: <a href=”https://open.spotify.com/episode/63hAuIK48KVN8gKWDxArlp?si=kFHb5taNRFefU152yNDmVA” target=”_blank” rel=”noreferrer noopener”>Spotify</a> | <a href=”https://podcasts.apple.com/us/podcast/milyen-platformon-%C3%A9rj%C3%BCk-el-a-fiatalokat/id1471811521?i=1000609605773″ target=”_blank” rel=”noreferrer noopener”>Apple podcast</a>]