Mit tervez az Instagram 2023-ra?

Adam Mosseri az Instagram vezetője egy rövid Reels-ben (miben másban) mondta el, mit tervez a cég 2023-ban.
Alapvetően pár általános dologról beszélt, ezért próbáljunk meg mögé nézni, mit jelenthetnek ezek valójában!

Mosseri azzal kezdte, hogy a 2022-re kitűzött terveikkel (videók, üzenetek, átláthatóság és kontroll, tartalomkészítők) sokat haladtak bár voltak hibák. Ezek után elmondta, hogy mikre fognak fókuszálni a most már több, mint havi 2 milliárd felhasználót összefogó platformmal 2023-ban:

  • Kreativitás inspirálása: erre született az Instagram annak idején a filterekkel, ezt szeretnék tovább erősíteni.
  • Új dolgok felfedezésének támogatása: itt most nyilván a videók jutnak az eszünkbe, de nem csak erről van szó, Mosseri külön kiemelte, hogy a felfedezés vonatkozik a fotókra, és arra, hogy olyan új tartalomgyártókkal találkozzunk, akiket nem követünk.
  • Felhasználók közötti kapcsolatok felpörgetése: arra fognak fókuszálni, hogy minél több beszélgetést ösztönző tartalom legyen a platformon, és ne a passzív fogyasztás legyen a jellemző.

Ezek, amiket tudunk.
Önmagában egyik sem meglepő, viszont árulkodó talán az, hogy miről nem beszélt az Instagram vezetője?

Hol a kereskedelem támogatása?

Pár évvel ezelőtt az – akkor még – Facebook cég nagy platformjai között az Instagramnak a kereskedelem támogatását jelölték ki. Most azonban ez mintha eltűnt volna a prioritások közül, amit gyakorlati lépések is követnek, hiszen pár napja pedig azt jelentették be, hogy a vásárlás fül kikerül a kezelőfelületről (mármint azokon a piacokon, ahol ott volt).

Visszatér a klasszikus Instagram, megáll a Tiktokosodás?

Aligha. Pedig 2022-ben elég sok támadást kapott a platform, de a kijelölt célok (és az olyan lépések, mint például az, hogy minden feltöltött videó Reels lesz) , inkább azt mutatják, hogy továbbra is a TikTok sikerreceptjét próbálják a saját képükre formálni.

Mire fókuszáljunk MI 2023-ban Instagramon?

Reel + interakciót kiváltó tartalom!

Ezt kellene elérnünk, ami persze nem új, hiszen eddig is azok a képek és videók terjedtek jól, ami kapcsán beszélgetés indult el, és a Reels videók is egyre fontosabbak lettek az elmúlt év folyamán.

De most még egyértelműbb: ha több elérést szeretnénk a meglevő követőknél, és több új emberhez szeretnénk eljutni, meg kell találni azt, hogyan készítsünk olyan videókat, amikre hozzászólások érkeznek.

Jó hír az, hogy ezek a videók a többi platformon (TikTok, Facebook, YouTube) is hatékonyak lesznek valószínűleg. Így csak egy „sikerreceptet” kell kifejlesztenünk a cégünknek, az mindenhol máshol eredményt fog hozni.