„Mégis milyen alapon cenzúrázza bizonytalan eredetű algoritmusokkal és kétséges jogorvoslati lehetőséggel egy külföldi, amerikai techcég a magyar tartalmakat?” – teszi fel a kérdést Péterfalvi Attila. Kezdődik a NAIH elnökével készült interjú a Mandineren. A kérdés első felére önmagában viszonylag egyszerű lehetne válaszolni: a saját – minden egyes platformot használó által elfogadott – szabályzata jogán. Persze ennél sokkal bonyolultabb a helyzet, főleg, ha az interjúban szereplő teljes mondatot vizsgáljuk, az aktuális politikai kommunikációs rutin összefüggésében.
A sokat említett cenzúra mellett legalább ilyen fontosabb kérdés a jogorvoslati lehetőségek hiánya.
A Facebook support ugyanis hírhedten rossz, talán a legrosszabb az összes techóriás ügyfélszolgálata közül. Még az üzleti partnereknek nyújtott közvetlen csatornákon keresztül is nehéz megoldani a problémákat. Magánszemélyként szinte lehetetlen, de mindenesetre nagyon véletlenszerű a dolog kimenetele. Ha valamit mindenképpen, minél gyorsabban és határozottabban szabályozni kellene, az biztos, hogy az ügyfélszolgálat kérdése.
A cenzúra, mint olyan viszont nagyon képlékeny, ahogy ez az interjúban is elhangzik, hiszen Péterfalvi Attila ezt mondja: “Legalább ennyire fontos az álhírterjesztés kérdése, aminek megfékezéséhez valamilyen szintű „cenzúra” jelentene megvalósítható jogi eszközt.”
Miben más az álhír cenzúrázása? Vagy mi egyáltalán az álhír?
Az összes nagy közösségi platformon és online szolgáltatón ott a nyomás: korlátozzák minden eszközzel a káros tartalmak, például az álhírek terjedését.
De rendszeresen merül fel a probléma, mi az álhír?
Ez 10 éve még talán nem volt kérdés, ma viszont politikai oldalak tényeket hagynak figyelmen kívül vagy ferdítenek el. Így az ellentétes oldalak ugyanabból az adatcsokorból teljesen különböző hírt generálnak – ami egymás szemében rögtön állhírnek tűnik.
Így hiába vezet be minden platform egyre több olyan algoritmust ami igyekszik csökkenteni az álhírek számát, hiszen az algoritmusoknak figyelmen kívül kell hagyniuk elvileg a politikai irányultságot, ami valamelyik politikai oldalnak fájni fog természetesen. Hiába működnek így együtt a platformok független, tényellenőrző civilszervezetekkel, akik megjelölik az álhíreket, hiszen könnyű azt mondani, hogy a tényellenőrző civil szervezetek mögött gazdasági vagy éppen politikai érdekek állnak.
Mi a tényleges probléma?
A valódi probléma szerintem két részből áll:
- A techoriásoknak túl nagy a hatalmuk. A Facebook és a Google milliárdokat ér el. Szó szerint több milliárd felhasználó használja őket naponta, rengeteg ember életére vannak hatással. Nem kérdés, hogy hatalmuk van.
- A kormányzatok kiengedték a kezükből a kommunikációs irányítást. Sok céghez hasonlóan az egyszerűbb utat választották: a saját erős felületeken helyett, a sokak által használt közösségi platformok a kommunikáció elsődleges felületei. Gondoljunk csak bele: Orbán Viktor Facebook live-okban jelenti be a legújabb intézkedéseket először, a hivatalos kormányzati csatornák gyakorlatilag csak utánközlik ezt. Persze ezzel nincs egyedül, más politikusok is használják nemzetközi szinten is a Facebookot és a Twittert arra, hogy innen indítsák a kommunikációt.
Most a magáncégektől függő kormányok ráébredtek arra, hogy ha a saját nézeteikkel ellentétes szabályzatokkal találkoznak, akkor nem tudják elég hatékonyan terjeszteni az üzeneteiket. Meggyőződésem, hogy ez jelenleg nem valódi korlátozás. De bármikor az lehet. Lásd az év eleji nagy korlátozási hullámot, ami Trumppal kezdődött, de azóta az amerikai kínai nagykövetség, vagy az izraeli kormányzat egyes kommunikációs elemeit is tiltották.
A tech óriások liberálisok?
A dolog érdekessége, hogy a konzervatív oldal kitettsége nagyobb lehet a közösségi médiában. Bár az eddigi történések nem ezt mutatják, hiszen valamennyire jobban terjednek a konzervatív üzenetek, ráadásul a tech óriások – élükön a Facebookkal – tettek kedvezményeket a konzervatív oldal felé korábban.
Ennek ellenére a közösségi oldalak szabályai önmagukban inkább a liberális oldalnak kedveznek. Hiszen a liberális oldalhoz kapcsolódik inkább az az elfogadás, ami a legkülönbözőbb érdeklődésű, vallású, szexuális irányultságú csoportok békés együttélésére törekszik. A közösségi oldalaknak pedig – ha nőni és fejlődni szeretnének – ugyanezt kell képviselniük. Ha egy közösségi oldal arra alapulna, hogy elkezdi kitiltani valamelyik valláshoz kapcsolódó felhasználókat, bizonyos szexuális irányultságú csoportokat, akkor könnyen kiderülne: a fejlődési lehetősége véges. Ha egy közösségi platform nem védi meg a tagjait személyes életüket, hitvallásukat érintő támadásoktól, a tagok egy része hamar le fog morzsolódni. Ezért mozdulnak a közösségi oldalak is a gyűlöletbeszéd minél erősebb visszaszorítása irányába.
Ha egy közösségi platform fejlődni szeretne, biztosítani kell, hogy mindenki jól érezze magát. A fejlesztői, a munkatársai és a felhasználói is. Meg kell őket védeni, gátat kell szabni az egyes csoportok elleni megmozdulásoknak. Ez jobban közelít a liberális nézőpont felé.
Mi a megoldás?
Ha a politikai oldalak felől közelítjük meg, mindenkinek érdemes saját platformokban gondolkodni. Saját közösségi felületeket építeni, saját adatbázisokat. Ez a saját érdekük, bár társadalmi szinten komoly kockázatot jelentenek. Ha ugyanis erős, saját közösségi platformok alakulnak ki politikai oldalak szerint, akkor még erősebb lesz az a bizonyos információs buborék, még nehezebb lesz betemetni az árkot a különböző oldalak között.
Ha a közösségi platformok szabályozásáról beszélünk, akkor pedig egyértelmű, hogy erre szükség van, több oldalról (például adózási, fogyasztóvédelemi, adatvédelemi okokból), viszont kérdés, hogy a “cenzúrával” mit lehet kezdeni akár globálisan, akár lokálisan. Hiszen ha korlátozni kell a gyűlöletbeszédet, csökkenteni kell az álhíreket, biztosítani kell a megfelelést egyes országok törvényeinek megtelően, ezt hogyan lehet megtenni:
Bízzunk az algoritmusokban, és tényellenőrző civilekben, vagy oldják ezt meg a nemzeti kormányok és bíróságok? Akármi történik, cenzúráról beszélünk.
Kérdés, mit szeretnénk jobban, ha az algoritmusok, vagy ha a nemzeti kormányok cenzúráznák a közösségi média posztjainkat?