Közösségi finanszírozás: kinek jó?

A közösségi finanszírozás kampányunk óta többen kérdezték a tapasztalatunkat, hogy kinek jó, és kinek nem ez a megoldás.
Legutóbb a Millásreggeli arról faggatott, hogy a KKV-knak érdemes-e ebben gondolkodni például hitelek helyett. A teljes adást itt tudjátok meghallgatni, a velem készült részletet pedig itt:

Ahogy az adásban is elmondtam, az első, amit végig kell gondolni, hogy milyen piacon szeretne megjelenni a cég a projekt ötletével. Ugyanis egészen más szabályok vonatkoznak a közösségi finanszírozásra akkor, ha a cél egy nemzetközi célcsoport és más, ha hazai.

Nemzetközi területen ugyanis nagy hagyománya van a közösségi finanszírozásnak. A nagy platformok (Indiegogo, Kickstarter, stb.) rendelkeznek már egy erős olyan felhasználói bázissal, akik már csak a közösségi finanszírozásban rejlő előnyök miatt rendszeresen szállnak be projektekbe.

A nagy platformokon működik a dolog közösségi része is, vagyis ha bekerül a projekt az ajánlókba, válogatásokba, az önmagában hozhat rengeteg új támogatót. Egy magyar nyelvű projekt ezeket mind nem tudja kihasználni.

Ha egy KKV szeretne megjelenni egy saját projekttel, sokkal fontosabb, hogy mennyire készíti elő azt. Saját kapcsolatok, saját közösségek, sajtó… mind-mind saját erőből kell megoldani.
Ráadásul a hazai projektekkel kapcsolatban egyelőre kevés a tapasztalat, kevés a sikeres projekt, nemzetközi szinten már Dunát lehet rekeszteni az esettanulmányokból.
Tulajdonképpen nincs ezzel baj, egyszerűen arról van szó, hogy mindegyik célpiacon mások a megoldandó feladatok.

Ettől függetlenül sok cég, sok hazai ötlet esetén is érdemes végiggondolni a közösségi finanszírozást, mert kevés jó alternatívája van.
Ha egy cégnek vagy egy civil szervezetnek  van egy jó ötlete, leggyakrabban talán pályázatokat keres, ez azonban hosszadalmas, rengeteg adminisztrációt igényel, sokszor kell olyan elemeket is berakni a projektbe, amire csak a pályázati cél miatt van szükség. Ha egyáltalán van olyan pályázat, amihez lehet igazodni.

Ehhez képest a közösségi finanszírozás rengeteg előnyt nyújthat a pénzszerzésen felül, hiszen

  • valódi, éles teszt az ötletnek
  • gyorsan, még a fejlesztési fázisban, jöhetnek valódi vásárlói visszajelzések
  • erős motivációt tud jelenteni, ami segít a holtpontokon
  • új szakmai kapcsolatokat hozhat
  • Pr és marketing előnyöket is jelenthet

Szóval ha van egy jó kis projekt ötleted, ami lehet egy közösségi ház felújítása, egy új termék, ami elsősorban a hazai célcsoportnak jó, akkor érdemes megvizsgálni, hogy a közösségi finanszírozás alkalmazható-e a beindításra.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük