7 előítélet a Facebook hirdetésekről

Nagyon sok olyan kérdéssel vagy éppen nagy port felkavaró cikkel találkozunk, amiknél látszik, hogy teljesen félreértik a Facebook hirdetési rendszerét és a benne rejlő lehetőségeket. Ezért is örültem az AdEspresso blogbejegyzésének, amik összegyűjtötték a legnagyobb félreértéseket, és megcáfolták őket. Ennek alapján készítettem egy kivonatot, kiegészítve a saját tapasztalatinkkal a Facebook hirdetésekkel kapcsolatos előítéletekről. Nézzük őket sorban!

1. A Facebook hirdetések csak a márkaépítésben segítenek

A Facebook hirdetések első időszakából származik ez a félreértés, de még mindig tartja magát. Régen, amíg a Facebooknak nem voltak olyan eszközei, amikkel konverziókat lehetett mérni, amivel a hírfolyamban lehet hirdetni, amikor még nem volt normális statisztika, sokan gondolták ezt.
Ez 3-4 évvel ezelőtt volt, de akkor sem volt igaz. Nekünk már akkor is futott több olyan kampányunk (saját magunknál és ügyfeleinknél egyaránt), ahol konkrét vásárlást tudtunk mérni a Facebook hirdetéseknek köszönhetően. A mai, korszerűbb hirdetési rendszerben ez pedig egyértelmű. A márkaépítés mellett lehet feliratkozókat gyűjteni, eseményre jegyeket eladni, online vagy akár offline értékesítést támogatni.

2. A legtöbb Facebook hirdetés kattintás hamis

Minden online hirdetési rendszerrel kapcsolatban a legnagyobb félelem az, hogy a kattintások, amiket kapunk hamisak. Robotok csinálják őket, a konkurencia, vagy éppen a Facebook unatkozó munkatársai, esetleg meghamisítják a statisztikákat a nagyobb bevétel reményében.

Tisztázzuk: minden bizonnyal vannak hamis kattintások. Mindenhol vannak.
De a sok vásárlás a weboldalakban, a valódi emberek a rendezvényeken, az érdeklődő levelek, és mindenféle más valódi interakció azt mutatja, hogy ezek száma elhanyagolható. Persze fontos a téma, oda kell figyelni, de ha nem hiszel a Facebooknak (és inkább ne higgy! 🙂 ), akkor bízz a vásárlási adatokban, és más független analitikai megoldásokban!

3. A Facebook hirdetések nem jók akkor, ha cégeknek akarsz eladni

Azt gondolná az ember, hogy csak sminket, mozijegyet, vagy éppen ruhát lehet eladni a Facebookon.
Nos a tapasztalataink szerencsére mást mutatnak. A teljesen hétköznapi ruházati termékektől a drága üzleti szolgáltatásig, szinte mindenhol jól alkalmazható a Facebook értékesítés támogatásra.
Ehhez egyrészt kell egy jó folyamat, amelyikben nem biztos, hogy az utolsó pontban lesz a Facebook, ha cégeknek, illetve cégek munkatársainak értékesít valaki céges szolgáltatásokat. De lehet egy közbenső elem, pl. egy hírlevél feliratkozással vagy egy exkluzív anyag letöltésével. Vagy lehet jó hely a remarketingre is.

Másrészt jó célzás kell. Ebben a Facebook alap célzásai önmagukban is jók, de ha ott nem találsz olyat, ami Neked jó, akkor egészítsd ki a saját e-mail cím adatbázisoddal vagy a weboldal látogatók célzásával, és valószínűleg megtalálod amit illetve akit keresel.

4. A Facebook rákényszeríti a cégeket, hogy hirdessenek az elérés csökkentéssel

Nos, ez részben igaz. Nehéz is rájuk ezért rossz szemmel nézni, hiszen a szerverek és a fejlesztések is pénzbe kerülnek. Azonban van még két szempont amit nem szabad figyelmen kívül hagyni:

– 1.38 milliárdra (Magyarországon 4.5-5 millióra) nőtt a felhasználó szám, ami azt jelenti exponenciálisan nőt a tartalom, ami megjelenik a hírfolyamban. A Facebook azt az utat választotta, hogy nem jelenít meg mindent, mert a méréseik szerint az zavarja a felhasználókat. Így viszont jó tartalom ÉS hirdetések kellenek. Az „ÉS” nem véletlenül nagy az előző mondatban!

– Nem szabad elfelejteni, hogy a hirdetési rendszer milyen hatalmas fejlődésen esik át folyamatosan. Olyan megoldásokat kapunk így szinte fillérekért, amikről korábban nem is álmodtunk. Amikért korábban csak szerettünk volna fizetni. Tanuljátok meg Ti is szeretni a Facebook hirdetéseket! 😉

5. CPC hirdetés mindenek felett

Nagyon sokan úgy keresnek meg minket, hogy mennyibe kerül egy kattintás, mert ők csak olyan hirdetést akarnak, amiért kattintásonként lehet fizetni. Mindamellett, hogy a kattintás alapú hirdetés nagyon jó, azért azt érdemes végiggondolni, hogy általában nem weboldal látogatókat akarunk, hanem vásárlókat, feliratkozókat, stb.
Éppen ezért erre kell licitálni.

Másrészt pedig nem csak CPC alapon lehet licitálni a Facebookon, és azt látjuk, hogy nagyon gyakran a másik licitálási megoldások (pl. oCPM, napi elérés, konverzió) sokkal eredményesebbek.
Főleg az utóbbi időben, ahogy a Facebooknak is egyre jobbak az algoritmusai.

6. A jobb oldali hirdetések hatástalanok

Ez kb. azzal az elvvel egyidős, hogy „soha nem kattintok a hirdetésekre”.
A jobb oldali hirdetéseknek nagyon sok előnyök van, nagyon szépen jönnek onnan konverziók is. Nem szabad őket kihagyni, mert nagyon sok esélytől esel el, ha ezt megteszed. De nem akarok senkit győzködni, le kell tesztelni. Lehet, hogy meg fogsz lepődni.

7. Nincs semmi rossz a lájkvásárlásban

Sokan még mindig úgy gondolják, a nagyobb rajongószám mindig többet ér, ezért megéri akár kamu lájkokat is vásárolni.
De ez óriási hiba, hiszen ezzel aztán tényleg el lehet rontani az oldalak elérését és az üzleti értékét.

Érdemes rajongó gyűjtő hirdetéseket futtatni, de csak célzottan, a valódi célcsoportból. Csak olyan embereket szabad rajongóvá tenni, akik potenciális vásárlók, vagy potenciálisan befolyásolják a célcsoportot. Csak ebben az esetben lesz esély arra, hogy abból a lájkból egyszer bevétel legyen.
Egyébként nem árt tisztázni, mit is jelent a Facebook oldal és a hozzá kapcsolódó rajongó tábor:

  • Ez tulajdonképpen egy jó remarketing lista, akinek könnyű célzottan hirdetni. Előszűrt hirdetési célcsoport.
  • Olyan emberek sokasága, akinek több hirdetést tudsz a hírfolyamban megjeleníteni
  • Egy közösség, amit ha jól építesz föl, nagyon sokat tudnak hozzátenni a cégedhez.

A Facebook hirdetési rendszerrel szinte csodákat lehet tenni. Egy poszt jó reklámozásával akár százezres bevételeket is lehet szerezni. El tudsz érni olyan csoportokat, akikkel offline kerültél kapcsolatban. Ha pedig jól építed fel a folyamatot, akkor folyamatosan tudsz például listát építeni, akiknek automatikusan tudsz remarketing hirdetések és hírlevelek kombinációjával hirdetni. De meg tudsz már szólítani olyan embereket is, akik éppen az éttermed közelében tartózkodnak.

Ha érdekelnek ezek a lehetőségek, ne nyomj lájkot, ne szólj hozzá, hanem jelentkezz gyorsan alapozó vagy haladó hirdetési tréningünkre, és mindent elmondunk, amivel a Facebook hirdetések segíthetnek elérni az üzleti céljaidat!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük