A Facebook hirdetések eddig is sokat segítettek rendezvénymarketingben, azonban a Local Awarness hirdetések újabb izgalmas lehetőséget rejtenek.
Ezek a hirdetések a mobilunk vagy a számítógépünk lokáció információi alapján jelenítenek meg hirdetéseket.
GPS, Wifi, IP cím és egyéb adatokat használnak arra, hogy belőjék, ki hol van éppen, és a hirdetéseket csak a megadott pont körüli kiválasztott tartományban lehet megtekinteni.
Plusz a hirdetésnél megjelenhet egy útvonaltervezés link is, ami segít a tájékozódásban. Bár Magyarországon ez a funkció még nem érhető el közvetlenül, a múlt héten kiadott mobil hirdetéskezelő app segítségével ki lehet kerülni a korlátozást. Így tudtam tesztelni én is múlt héten a lehetőséget.
Könnyen belátható, hogy mennyi lehetőség van, hiszen boltok, éttermek, szórakozóhelyeknek az éppen környezetükben tartózkodó emberek elérése nagyon komoly lehetőséget nyújt. Azonban ennél kreatívabban is használhatjuk a megoldást.
Ennek egyik verziójával az Evolution konferencián láttuk, ahol a Thinkdigital csapata hirdette meg az egyik előadását a helyszínen tartózkodóknak, ami nyilván nem az épületben tartózkodókat jelentette, hanem azokat, akik a konferencia helyszínének pár kilométeres sugarú környezetében vannak éppen.
Persze közülük akár lehet még tovább szűrni, olyanokra, akik a helyszínen tartózkodnak, és bizonyos témák iránt érdeklődnek.
Az ötlet remek, nyilván nem álltam meg, hogy ki ne próbáljam, így én is gyorsan beállítottam egy hirdetést szintén a konferencia résztvevőkre célozva a mobilomról.
Nézzük, milyen lehetőségek vannak rendezvények kapcsán a lokáció alapú hirdetésekben!
1. Hirdetünk azoknak, akik a helyszínen tartózkodnak a rendezvény napján: adott hely X km sugarú környezete, esetleg valamilyen érdeklődés vagy akár custom audience, vagy lookalike célzás.
Ha előadunk, vagy kiállítunk a helyszínen nyilván nem mindegy, hogy mennyien néznek meg minket, illetve mennyien jönnek a standra. Ilyenkor a hirdetés témája lehet:
- előadás reklámozása az előadás előtt. Főleg több terem esetén izgalmas.
- előadás fő üzenetének reklámozása az előadás után emlékeztető linkkel
- gyere oda a standunkra egy ajándékért a szünetben.
- keresd meg a bannerünket, fotózd le, küldd be és nyerhetsz.
Ha nem állítunk elő vagy nem adunk elő a helyszínen(!), akkor a téma lehet:
- ha ott vagy a rendezvényen, nézd meg ezt a linket is
- ha ott vagy a rendezvényen, hívd fel a számot és nyerhetsz
- hogy tetszett a rendezvény, töltsd ki a kérdőívet és nyerj
- stb.
2. Állandó hirdetést hozunk létre egy olyan helyszínre, ahol rendszeresen vannak rendezvények.
Tipikusan konferencia hotelekre, vagy más üzleti rendezvény helyszínekre célozva.
Persze ha tudjuk az adott helyszín programját, akkor lehet időzíteni is, és csak akkor hirdetni, amikor a mi célcsoportunk, pl. cégek vannak ott, nem pedig akkor, amikor a magánszemélyek, ha ők nem a célcsoportunk.
Vegyük észre, hogy ha ügyesen választunk rendezvényt, akár olyan embereket is elérhetünk, akiket a hagyományos célzással nem biztos. Ráadásul ezt akkor is megtehetjük, ha nem vagyunk a rendezvény kiállítói(!).
Így tulajdonképpen érdekes gerillamarketing technikát vethetünk be a Facebook hirdetések segítségével. 🙂