Játékok helyett tartalommal lehet megfogni a fiatalokat a Facebookon

A fiatal magyar Facebookozókat vizsgáló kutatásból kiderült az, hogy a 13-25 év közötti válaszadók sokat (napi 2-4 órát) vannak bejelentkezve a legnagyobb közösségi hálózatba és erre a kedvenc eszözük az okostelefon.
Azt is kiderült, hogy akik egyre kevesebbet Facebookoznak, azoknak az unalom mellett a sok reklám és a személyes adatok féltése a fő ok. A Facebook Magyarországon el is vesztette a 18 év alattiak 10 százalékát az elmúlt 10 hónapban.
Viszont mire és hogyan használják a Facebookot azok, akik még mindig aktívak? Nagyon sok fiatal van így, ezért nézzük meg most ezt!

Vége a játékok korának

Nem tudni, hogy egyszerűen megunták az emberek a játékokat, vagy a Facebook törekvései tántorították el ennyire a felhasználókat, de az adatok szerint a fiatalok már alig játszanak.
A válaszadóknak mindössze 20%-a játszik hetente a Facebookon, 61,5% pedig egyáltalán nem él ezzel a lehetőséggel.
Mire használják játék helyett a Facebookot akkor a fiatalok?
Arra amire való: beszélgetnek és kapcsolatot tartanak.
A válaszadók 84,1% naponta használja a chat-et (72,5% naponta többször), 76% az üzenetküldést, 54,8% napi szinten kommunikál zárt csoportokban, és viszonylag sokan használják a fotómegosztás lehetőségét is (20,9% naponta).
Ennél bonyolultabb funkciók már kevés embert érdekelnek. Videófeltöltést például csak a válaszadók 3.5 %-a használja legalább hetente egyszer.

A különböző Facebook funkciók használata
A különböző Facebook funkciók használata

Az okostelefon „szerelem” ellenére a Facebookozó fiatalok nem nagyon szeretnek bejelentkezni helyekre.
Ez a szokás még nem nagyon terjedt el nálunk, ugyanis szinte mindenki ismeri ezt a Facebook funkciót (90%), mégis a válaszadóknak csak a 39,8%-a jelentkezik be havonta legalább egyszer egy étterembe, szórakozóhelyre vagy bármi fizikai helyre.
Persze ennek ellenére ez a funkciót még így is többen használják valószínűleg a Facebookon, mint a hasonló célú Foursquare-t.

A legkevésbé ismert Facebook funkció

A sok csevegés és az okostelefon használat elterjedése ellenére furcsa, hogy a legkevésbé ismert általános Facebook funkció a hanghívás.
A válaszadóknak mindössze 26,5%-a használja havi szinten legalább egyszer ezt a lehetőséget, 20%-uk pedig egyáltalán nem tud róla.

Ezzel szemben az érdeklődési körök használata és ismerete, sokkal elterjedtebb.
A válaszadók 18%-a használja a tudatosabb tartalomfogyasztásra szánt funkciót, és bár sokan vannak, akik soha nem éltek még vele (31,2%), alig vannak (6,2%), akik a saját bevallásuk szerint nem ismerik.

Facebookon dolgozó fiatalok

Sok fiatal nem csak személyes kapcsolattartásra használja a Facebookot. Csoportokat adminisztrálnak, hirdetést kezelnek, oldalakat üzemeltetnek és alkalmazásokat fejlesztenek.

Ezek közül a tevékenységek közül a legnépszerűbb az oldalak üzemeltetése (heti szinten 16,2%) és a csoportok adminisztrálása (heti szinten 17,9%).
Hirdetések kezelésével a válaszadók 11%-a, alkalmazás fejlesztéssel pedig 7,4%-a próbálkozott már meg legalább egyszer.

Nyeremények helyett tartalom?

A kutatás egyik legmeglepőbb része most következik.
Megkérdeztem ugyanis, hogy miért követnek üzleti oldalakat a Facebookon a fiatalok.
A válaszadók 34,4%-a azt mondta, hogy nem követ ilyen oldalakat, ami bevallom nekem soknak tűnik.
De ennél a számnak az ismeretében még érdekesebb az, hogy milyen okokból követnek oldalakat a fiatalok.
Korábbi kutatások alapján arra számítottam, hogy a nyereményjátékok és a kedvezmények lesznek az első helyeken.
Nem így történt…

 

Miért csatlakoznak a fiatalok Facebook oldalakhoz?
Miért csatlakoznak a fiatalok Facebook oldalakhoz?

Mivel lehet akkor megfogni a fiatalabb célcsoportot?

Értékes tartalommal és márkaépítéssel, bár az önkifejezési lehetőségek biztosítása is fontos sokaknak.
Az első ugyanis a válaszok sorában a Hasznos információhoz juthatok volt (43,7%), ezt követte az érdekel az a terület amiről az oldal szól (33,8%), majd az érdekességeket tesz közzé az oldal (33,5%).
Ezeket a 4. helyen az ismerem a márkát és érdekel annyira, hogy kövessem (32,3%), majd pedig a szeretem az adott terméket (27,5%) válaszok következtek.

Ezeknek a válaszoknak szerintem több olvasata van.
Egyrészt a válaszadó fiatalok úgy gondolják, hogy nekik fontos az érték és a tartalom, ami szerintem mindenképpen jó hír.
Másrészről talán benne van az is (egyéb tapasztalataink alapján), hogy nem tudják, nem veszik észre, vagy nem merik bevallani, hogy a kedvezmények és a nyereményjátékok mennyire motiválók nekik mégis.

Átrendeződő Facebook használat

A Facebook már nem játszótér hanem a kapcsolattartás helye a fiatalok körében.
Csevegés, üzenetküldés játssza a főszerepet, de a nagyobb erőforrást igénylő tevékenységek, mint a fotóalbumok kezelése és a videó feltöltés már keveseknek vonzzó.
Ugyanakkor több 13 – 25 közötti fiatal kezel oldalakat, csoportokat és hirdetéseket a Facebookon, nyilván sokan a munkájuk részeként.
A fiatalok üzleti oldalakhoz elsősorban a tartalom és az érdekes információk miatt csatlakoznak.
A saját bevallásuk szerint a nyereményjáték és a kedvezmény nem olyan fontos.

A kutatásról

A kutatásban 1292 fiatal vett részt 2013 december 30 és 2014 január 12 között. Közülük – demográfiai összetétel miatt – 1192 13 és 25 év közötti válaszadót vizsgáltam. A Facebook használattal kapcsolatos kérdéscsoportra 680 ember válaszolt.
Bár nem merném a kutatást reprezentatívnak nevezni, de igyekeztem a résztvevőket olyan arányban keresni, hogy az igazodjon a Facebook összetételéhez ugyanebben a korosztályban.
A megkérdezés Facebookon történt, így az eredmény természetesen csak a Facebookozó fiatalok szempontjából értelmezhető. Azokkal a fiatalokkal, akik nem Facebookoznak, ez a kutatás nem szolgál információval.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük