Fontos a Facebook, de egyre nehezebb dolgunk van vele [kutatás]


Sűrű éve volt a Facebooknak 2017-ben. Megújult a küldetése, közel 150 millió új emberrel bővült a felhasználói kör, és majd 100 millióval azoknak a száma akik naponta használják a közösségi hálózatot. A cég bevétele pedig az egekben szárnyal, az első háromnegyed évben a cég bevétele 50%-kal volt több, magasabb, mint 2016-ban.

Az utolsó negyedév pedig még eredményesebb lehet a cégnek, legalábbis ha a hazai kkv-k marketing terveit látjuk. Persze ez valahol kényszer is, hiszen a vállalkozásoknak egyre többet kell költeni ahhoz, hogy eljussanak a célcsoportjukhoz a Facebookon.

Ezeket a témákat vizsgálta kutatásunk 2017 utolsó negyedévében, amit egy Live adásban már tavaly bemutattam, de íme egy szöveges összefoglaló. A videót pedig megtalálod a poszt végén.

Elöljáróban annyit, hogy a kutatásból, és más tapasztalatainkból is látszik, hogy a Facebook változásai és a hirdetési kényszer komoly nyomás, miközben csökkennek az organikus lehetőségek. De a közösségi média mindnekinek fontos, hiszen Facebookon, Instagramon és Messengeren töltik el a legtöbb idejüket online a felhasználók. Ezért van szükség arra, hogy új közösségi marketing stratégiával menjünk neki a következő időszakban. Ebben pedig a Facebook Marketing Restart tréning tud segíteni.

A szokásos visszatérő kérdések (Mi a célja a cégnek a közösségi marketinggel, milyen eszközöket és platformokat használ, mennyire elégedett az eredményekkel), az időszakra tekintettel a karácsonnyal kapcsolatos terveket is vizsgálta a 219 cég részvételével készített, nem reprezentatív kutatás.

A kisvállalkozások célja a Facebook jelenléttel az elmúlt évek során egyre inkább a megtérülést ígérő lehetőségek felé fordult. Az új ügyfelek szerzése, mint cél nem csak a legfontosabb a válaszadók körében, hanem ez volt az amelyik a legtöbbet nőtte az évek során. Bár a márkaépítés a második, jelentősége csökkent, a harmadik helyen a közvetlen értékesítés és a kapcsolattartás a vevőkkel van, de a tendenciák a közvetlen értékesítésnek kedveznek.

A KKV-k célja a Facebook jelenléttel egyre inkább a közvetlen értékesítésre fókuszál
A KKV-k célja a Facebook jelenléttel egyre inkább a közvetlen értékesítésre fókuszál

Fontos változás, hogy a marketing keret csökkentés már szinte senkinek nem merül fel, mint szempont. A cégek az évek során megtanulták, hogy a közösségi média jelenlét nem a marketing költségek csökkentésének terepe, hanem az új fajta online üzleti lehetőségeké.

A Facebook változásaihoz igazodnak a cégek, ami látszik például abból is, hogy egyre kevesebbet kommunikálnak. A napi többszöri kommunikációs gyakoriság drasztikusan csökkent, a napi egyszeri és a heti 3-4 alkalommal történő kommunikáció pedig erőteljesen nőtt.

A Facebookkal kapcsolatos kiábrándultságra utal, hogy egyre többen, egyre több problémát jelöltek meg arra a kérdésre, hogy mit nem szeretnek a közösségi hálózatban.

A hirdetési költség növekedés jól látható probléma mindenkinél.
A hirdetési költség növekedés jól látható probléma mindenkinél.

Az egyes problémákkal kapcsolatos negatív érzések ráadásul nagyot ugrottak egy év alatt.

Még mindig az a legnagyobb fájdalma a kkv-knak, hogy nem jelennek meg a bejegyzéseik az összes rajongójuknak, de nagy ugrással a második helyen termett a rajongó gyűjtés nehézsége, közel ekkorát ugrott az egyre nagyobb hirdetési igény és azt is sokkal többen gondolják a válaszadó cégek képviselői közül, hogy a Facebook kezd veszíteni a varázsából.

A kutatás kíváncsi volt rá, hogyan viszonyulnak a cégek a Facebook hirdetésekhez, amiket egyre inkább kénytelenek használni. Az előző évhez képest gyakorlatilag nem volt mérhető változás, ami egy tendencia megtörését mutatja a 2015-ös válaszokhoz képest. Hiszen két éve 20%-nél kevesebben mondták azt, hogy nagyon hasznosnak érzik a hirdetéseket, és akkor is ennyit hirdetnének, ha nagyobb lenne az organikus elérés. Tavaly ez az arány majdnem 36% lett, és ez gyakorlatban nem változott egy év alatt. Ezt igazolja az a trend is, hogy a cégek egyre inkább elbizonytalanodnak azzal kapcsolatban, hogy megéri-e Facebookozniuk.

Bizonytalanabbak a Facebookok azzal kapcsolatban, megéri-e nekik Facebookozni.
Bizonytalanabbak a Facebookok azzal kapcsolatban, megéri-e nekik Facebookozni.

Ugyan közel 70%-uk még most is azt mondja, hogy megéri, de az arány csökkent, miközben nőtt azok száma is, akik azt a választ adták, hogy nem tudták eldönteni.

A válaszadó kkv-k számára a második legfontosabb közösségi hálózat kommunikáció szempontjából az Instagram lett, harmadik pedig a Messenger, ezeken tartják ugyanis leggyakrabban a kapcsolatot a célcsoportjukkal.

Vállalkozások és platformok: a Facebook tulajdában található közösségi hálózatok mindent visznek.
Vállalkozások és platformok: a Facebook tulajdában található közösségi hálózatok mindent visznek.

Karácsonyra azonban a legtöbb cég a Facebookot tartja a legfontosabb hirdetési felületnek.
A válaszadók 77,3%-a mondta azt, hogy legalább annyit fog költeni a legnagyobb közösségi platformon, mint tavaly, miközben ugyanez AdWords keresőben 49,5%
Az Instagram feljött az AdWords display hálózat szintjére, hiszen a válaszadók 43,5% mondja, hogy legalább annyit fog költeni itt, mint tavaly, ugyanez az arány a Google Display hálózatnál 42,2%. Érdekes, hogy a Messenger, legalábbis szándékok szintjén megelőzte a YouTube-ot annak ellenére, hogy itt sokkal kevesebb hirdetési lehetőség van, és kevesebb hirdetés is jelenik meg itt. De a jelek szerint ezt az új üzleti platformot már ennyivel fontosabbnak érzik a cégek, hogy itt is szívesen hirdetnének.

Karácsonyi hirdetés megosztás: a Facebook a nyerő, az Instagram pedig a Google AdWords Display hálózatával vetekszik.
Karácsonyi hirdetés megosztás: a Facebook a nyerő, az Instagram pedig a Google AdWords Display hálózatával vetekszik.

A kutatásra adott válaszok megerősítik azokat a a tapasztalatainkat, hogy sok cég számára a Facebookon és a közösségi médiában használt eddigi stratégia újragondolásra érett. Hiszen a kommunikáció hirdetések nélkül egyre ritkábban elég, ugyanakkor jelen kell lenni több platformon is ha valaki sikert szeretne elérni. Ez pedig több terhet ró a cégekre, akik amúgy is gyakran küzdenek erőforráshiánnyal. Ugyanakkor az is érdekes, hogy a Facebook platformjai mennyire dominálják a cégek marketingjét. Általában is többet kommunikálnak Messengeren és Instagramon, és a hirdetési tervekben is egyre komolyabb szerepet kapnak. Ez, a többi válasszal együtt, rámutat arra, hogy a közösségi média platformok közül már több is felnőtt korba lépett. A korábban csak játékszernek gondolt felületek ma már egyértelműen képesek arra, hogy jelentősen javítsák a nyitott, fejlődőképes cégek marketing eredményét, ezen keresztül pedig az üzleti lehetőségeket.

 

Megéri-e Facebookozni a magyar cégeknek?
Ezt kutattuk, most pedig elmondjuk, mit találtunk. 🙂

Indítsd 6:30-tól a videót, hogy a kutatással tudd kezdeni!

 

Indítsd a videót 6:30-tól, hogy a kutatással tudd kezdeni!

 

A Facebook jelenlét lehetőségei átalakulnak, ezt mindenki látja. A platform változásai és a hirdetési kényszer komoly nyomás, miközben csökkennek az organikus lehetőségek. De a közösségi média mindnekinek fontos, hiszen Facebookon, Instagramon és Messengeren töltik el a legtöbb idejüket online a felhasználók. Ezért van szükség arra, hogy új közösségi marketing stratégiával menjünk neki a következő időszakban. Ebben pedig a Facebook Marketing Restart tréning tud segíteni.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.