Facebook 2.0: Timeline az új Facebook profil

A Facebook amit eddig ismertél nincs többé.

Néhány hete a megosztási lehetőségekkel kezdődött, aztán jöttek az ismerős listák, most pedig megérkezett az új profil nézet a Timeline.
A Facebook annyira átalakult, hogy most már szinte csak a neve maradt.

A Timeline, vagyis idővonal az, aminek mondja magát: a születésedig visszamenőleg tudod megtekinteni az életed fontos eseményeit, ráadásul ezt különböző súlyozással teheted meg. Videót itt találsz a Timeline működéséről

Faebook Timeline: egy szépen megvalósított interaktív emlékkönyv
Faebook Timeline: egy szépen megvalósított interaktív emlékkönyv

Míg az utóbbi idő eseményei teljesen részletesen látszanak, addig a korábbi évek csak áttekintő jelleggel jelennek meg.
Ha pedig akarod, valóban feltöltheted akár a gyerekkori képeidet is, így egy emlékkönyvet tudsz létrehozni magadnak.

A funkció nagyon látványos, és az igényes megjelenítésének köszönhetően képes arra, hogy magával ragadja az embereket, akik így egyre több információt lesznek hajlandók feltölteni magukról.
Ez pedig azt jelenti, hogy még több időt töltenek el a Facebookon és még több adatot adnak meg magukról.

Megjelenítési beállítás a Timeline-on
Megjelenítési beállítás a Timeline-on

Emlékkönyv jogosultságok alapján

A Timeline-on megjelennek a legfontosabb emlékeink, és így az ismerőseink könnyen tudnak rólunk egy átfogó képet kapni.
Legalább is arról az énünkről, amit engedünk nekik, hiszen a Timeline-on ugyanolyan pontosan tudjuk beállítani a rólunk megjelenő információkat, mint a régi profil oldalon.
Így különböző embereknek különböző szinten ismerhetnek meg minket.

Egyedi megjelenés

A legerősebb testreszabási lehetőséget kaptuk meg a Timeline-nal, hiszen az oldal tetején megjelenő kép dominálja a felületet, még is egységes marad az egész, és nem kell attól félni, hogy a MySpace vagy Iwiw profilokhoz hasonló egyedi szörnyszülöttek jönnek létre.

Privát otthon

A Timeline célja az, hogy ez legyen a webes otthonunk.
Ez a megjelenés pedig tényleg alkalmas arra, amit már sokan megpróbáltak: megvalósulhat egy folyamatosan frissülő, automatikusan bővülő személyes website, ami bizonyos szintig testreszabható.
Minden közösségi térben élő ember álma. Legalább is a Facebook szerint.

Személyes márkaépítés

Persze az új profilmegjelenés gyönyörűen alkalmas arra is, hogy a személyes márkánkat építsük, hiszen egy megfelelő fejléc képpel és megfelelő válogatással nyilvánossá tett információkkal olyan képet közölhetünk a nagyvilággal, magunkról, amit szeretnénk.

Sokat emlegetik, hogy milyen káros a Facebook, hiszen már a munkaadók is kutakodnak a felvételibeszélgetés előtt, és milyen könnyen kényelmetlen helyzetbe kerülhetünk.
Nos a Timeline sem óv meg a hibáktól, azonban ha ügyesen használjuk, a leendő munkaadók vagy megrendelők el lesznek kábulva attól a pozitív élménytől, amit itt találnak.

Korábbi események beállítása kategorizáltan a Facebook Timeline-on
Korábbi események beállítása kategorizáltan a Facebook Timeline-on

Hiszen fel tudjuk tölteni az összes fontos korábbi eredményünket, ki tudjuk választani, melyik korábbi munkahelyünket ki látja, és persze közben gondosan el tudjuk rejteni a nyilvános szemek elől a haveri sörözéseket és az egyetemi bulikat úgy, hogy mi azt azért közben nyugodtan tudjuk nézegetni az adatvédelmi beállítások biztonságos falai mögött.

Szeretnél ilyet?

Kattints erre a linkre, és az oldal alján keresd meg a zöld gombot!
A Facebook egy idő után meg fog jeleníteni egy üzenetet a hírfolyamod tetején, amelyikben véglegesítheted majd a kérésed, de innen nincs visszaút., ezért gondold meg jól!
A Timeline egyelőre nagyon béta fázisban van, még csak a fejlesztők láthatják ezt, aki nem fejlesztő, az a régi profilt látja továbbra is.
Ha nagyon kíváncsi vagy, nézd meg ezen a linken a demót!

Szerintem

A Timeline a Facebook egyik legnagyobb húzása.
Valószínűleg sokan vágytak arra, hogy az emlékeik ilyen szép formában, rendezetten meglegyenek. (Én már régóta szerettem volna ilyet.)

Biztos vagyok benne, hogy a szép felület sokakat fog arra inspirálni hogy előkeressék a régi képeiket, bescanneljék őket, és kialakítsanak magukról, maguknak egy szép emlékkönyvet.
Ez pedig azt jelenti, hogy még több időt fognak tölteni az emberek a Facebookon, még erősebb lesz a kötődésük, a Facebook pedig még több reklámidőt fog tudni eladni és még pontosabban fog ismerni minket.
De ezt jobb ha megszokjuk, valamit valamiért.

Látjátok, nekem tetszik a dolog.
De Ti mit gondoltok róla?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük