A vasárnapi félmaratonra készülve szombat délelőtt kimentem a szigetre futni egy kört.
Csak amolyan átmozgató edzésnek.
Alig futottam le másfél kilométert, amikor azt vettem észre, hogy a BKV hajók éppen indulnak illetve kikötnek a megállóban.
Futás közben ezt kezdtem figyelni, egészen addig, amíg mellé nem léptem a futószőnyegnek.
Majdnem elestem, de nem ez volt a nagyobb gond.
A bokám kificamodott. Vagy megrándult. Igazából nem tudom melyik a pontos szakszó, a lényeg, hogy a bokám a testsúlyom alá fordult hirtelen, és mondanom sem kell, nagyon elkezdet fájni.
Be kell valljam nem ez az első eset. Nagyjából 20 éve volt az első ilyen, bár az durvább volt, azóta pedig többször előfordult, hogy egy rossz lépésnél alám fordult a bokám.
Komolyabb dolog az elsőt kivéve egyikből sem volt.
Bár szerencsére akkor is elmúlt pár napnyi pihentetés és jeges borogatás után.
Az idő folyamán megtanultam, hogy ilyenkor a legjobb menni tovább, egy darabig fájni fog, aztán elmúlik.
Most viszont egy nap választott el a félmaratontól.
Tudtam, hogy el fog múlni a fájdalom, de mivel egész szombaton, sőt még a verseny előtt is fájt a bokám, azt nem tudtam, hogy a 2 órás folyamatos terhelés hatására mi fog történni.
Amikor azt mondom, hogy mérges voltam magamra, finoman fogalmazok.
Kis laza edzésnek szántam ezt a kört, de nem figyeltem oda. Egy ilyen hibának pedig könnyen az lehet a következménye, hogy elúszik az, amire hosszú hetek, hónapok óta készültem.
Persze eszembe jutott, hogy ez máskor, más helyzetben is könnyen előfordul.
Hány olyan kampányt láttam már, amelyik az utolsó pillanatban meghiúsul, félresiklik, csak azért, mert az indítás előtt, az utolsó pillanatban valami apróság fölött elsiklik a figyelem?
És ilyenkor milyen könnyű mondani, hogy végig koncentrálni kell!
Mégis, rengetegszer előfordul, hogy percnyi figyelmetlenség komoly problémát okoz.
Egy kampánynál, vagy egy marketing akciónál egy ilyen fókuszvesztésnek az lehet az eredménye, hogy nem érjük el a célt, nem jön be elég ügyfél, nem terjed eléggé az üzenet. Vagyis időt és pénzt pazarlunk el csak azért, mert valamiről az utolsó pillanatban megfeledkeztünk.
A futásnál pedig könnyen lesérül az ember, aminek az lehet az ára, hogy idő előtt fel kell adni a versenyt, vagy akár a rajhoz állás is meghiúsulhat.
Le sem kéne írnom, de megteszem, mert remélem így még én is megjegyzem: nem szabad fókuszt veszni, és nem lankadhat a figyelem, még egy könnyű, rutinnak látszó feladat során sem.
Gyakran csak ez különbözteti meg a sikert a kudarctól.
Most vasárnap este van, a bokám még mindig fáj.
De nem csak a bokám. A térdem, a combom és a csípőm is.
De a bokám kivételével a többi mind jóleső fájdalom, a munka gyümölcse. Ugyanis lefutottam a félmaratont.
Szerencsém volt, a bokám kitartott.
De remélem, hogy legközelebb – legyen az futás, munka, vagy egyéb cél – nem kell a szerencsémre bíznom azt, hogy elérem-e amit kitűztem.