Amikor kitilt a Facebook. Ideiglenesen. 2 hónapra.

Február 7-én egyszer csak kidobott a Facebook. Próbáltam visszajelentkezni, de egy olyan üzenet fogadott, hogy egy alkalmazásunk hibás volt, ezért a profilomat ideiglenesen zárolták (temporairly locked), azonosítsam magam és állítsam vissza a profilt.
Miután igazoltam, tuti én vagyok, kérte adjak meg új jelszót, de ez nem sikerült, ugyanis egy hiba oldalra vitt a Facebook (Sorry, something went wrong.).

Facebook hiba üzenet
Így kezdődött. Elég sokat nézegettem ezt a hibaüzenetet az elmúlt két hónapban.

Két hónap után ma láttam először mást, miután bejelentkeztem.
Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a Facebooknál elérjem, hogy csináljon valamit.

Ettől függetlenül örültem nagyon a visszatérésnek. Nekem a péntek 13-ak amúgy is szerencsét szoktak hozni. 🙂

Most leírok pár gondolatot erről a kitiltásról, a következményeiről és a tanulságokról.
Nem ígérem, hogy röviden, de hátha másnak is hasznos lesz.

Az ok

Facebook alkalmazásokat is fejlesztünk, ez volt a fő probléma.
Az egyik alkalmazásunk hibás volt (egy véletlen bug, nem direkt szabály sértés), amit így hálált meg a Facebook.
Az indoklás érthető, hiszen ha valami nem jó, akkor tiltsák le.
Az, hogy ennek egy ilyen hosszú hozzáférési probléma az oka, ez azért nehezen tolerálható.

Komoly probléma volt az is, hogy nem voltam biztos, benne, hogy most ez büntetés vagy egyszerű hiba.
Bár a Facebook válaszlevele arra utalt, hogy hiba, volt aki azt mondta, neki hasonló esetben elszólta magát egy e-mailben egy Facebookos ember, hogy annak ellenére, hogy hibát írnak, ez valójában büntetés.
Eztsosemtudjukmeg.

A megoldás

Az első néhány napban csak vártam.
A Facebook sokszor megold magától mindent, vártam, hátha történik valami. Először türelmesen, aztán egyre türelmetlenebbül.
Persze kerestem gőzerővel a fórumokat, blogokat, és bújtam a Facebook helpet, de sok használható nem derült ki.
A Facebook help olyan szempontból sem segített sokat, hogy a Login problémáknál írnak disabledről meg blockedről, de lockedről főleg temporarily locked állapotról nem.

Facebook hiba üzenet
Ide jutottam. Hiba vagy büntetés?

Végül pár nap után írtam levelet egy formra, amelyik azért van, hogy jelentsük ha egy ilyen hibaüzenettel találkozunk.

Persze jelentgetem, először csak 2-3 naponta, utána már minden nap, utána volt, hogy naponta többször is.

Egészen addig, amíg egyszer csak ennek a formnak a használatához már bejelentkezést kért a Facebook. Bejelentkezni persze nem tudtam.

Na ezen felhúztam magam.
Ekkor jött az a stratégia, hogy minden űrlapra elkezdtem írni, aminek egy kicsit is köze van a problémához.

Egyszer-egyszer jött is olyan válasz, amelyik azt ígérte foglalkozni is fognak velem, és kétszer előfordult az, hogy embertől kaptam választ, nem géptől.
Ebből a második volt a mai, amelyik azt írta, hogy megoldották, és elnézést kér a kellemetlenségért.

Ezeket az űrlapokat használtam a leggyakrabban:

És ez hozta meg az eredményt:

I Can’t Log In

Tudom, logikusnak tűnik, hogy ez lesz a megoldás, de mivel nem tudtam, pontosan milyen gond van, ezért úgy döntöttem, mindenhol támadok.

Szerintem közel 200 üzenetet küldtem nekik a sok űrlapon keresztül összesen.
8-szer volt, amikor érdemi választ kértek, scannelt igazolvánnyal, persze ezekre is mind válaszoltam.

Miért ragaszkodtam a „régi” profilomhoz?

Két hónap nagy idő, többször felmerült, hogy hagyni kéne a francba az egészet, és elkezdeni elölről egy új profillal.
Ez azért is fontos volt, mert a Facebookkal kapcsolatos cikkek miatt gyakran írnak nekem a Facebookon, és üzleti kapcsolattartás illetve kapcsolatfelvétel miatt is fontos az, hogy jelen legyek egy elérhető profillal a Facebookon.
Főleg, miután a profilomra több, mint 500 ember iratkozott fel, gondolom szintén szakmai érdeklődőként elsősorban.

Feliratkozók
Ez is egy érték.

Azonban az a gond, hogy hiába kezdtem volna el kommunikálni publikusan egy új profilban, továbbra sem oldódott volna meg két gond:

  • aki kapcsolatba akar velem lépni, nem tudja, melyikhez forduljon
  • akik feliratkoztak a régi profilomra, azokat nem tudom elérni már

Ettől függetlenül a végén már írtam pár keményebb hangú levelet a Facebooknak, hogy inkább töröljék ki a régi profilomat, és elkezdem elölről, lemondok a feliratkozókról, de tisztázódjon már végre a helyzet!

Persze nem voltam teljesen Facebook nélkül.
Korábban létrehoztam egy teszt profilt kifejezetten a videók készítéséhez, ezt használtam most a belépésre és alap szintű kapcsolat tartásra. De ez egy alapvetően zárt profil, amelyikben kb. 30 ismerős gyűlt csak össze.
Nem örültem, hogy ezt kell használni, nem szeretek ilyen megoldásokhoz folyamodni. Talán meglepő, de nincs 65 db fake profilom sem a „közösségi hatás” fokozására fenntartva.

Bosszantó apróságok

Már az egész helyzet nagyon bosszantó volt, de néha meglepő dolgokat tapasztaltam.
Többször kaptam például a Facebooktól olyan levelet, amelyikben figyelmeztettek, hogy lépjek be a Facebookra, mert milyen sok üzenet, ismerősnek jelölés és meghívás vár rám. 🙂

Facebok értesítés
Direkt bosszantottak vajon? 🙂

Az első alkalommal megörültem, hogy ez azt jelenti, hogy végre beléphetek, de persze kiderült, hogy csak arról van szó, a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal.

A másik ami meglepett, amikor pár hete írt nekem a Facebook, hogy látják, sokat lépek kapcsolatban az ügyfélszolgálatukkal, értékeljem egy kérdőíven.
Nos értékeltem. Gondolhatjátok, hogyan. 🙂

Persze volt egy csomó tanulsága is a dolognak ezeket itt találjátok.

Ti jártatok már úgy, hogy kitiltott benneteket a Facebook, vagy letiltott valamilyen funkció használatot?
Meg tudtátok oldani? Ha igen, írjátok le a hozzászólások között, hogyan, hátha másoknak is hasznos lesz!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük