VR headsetet, új AI megoldásokat és a jövő okosszemüvegét is bemutatta a Meta a fejlesztői konferenciáján. Azt is elárulta Zuckerberg, hogy mi lesz (szerintük) az okostelefon utáni jövő.
Biztos egy átlag magyar marketinges arra számít, hogy a Metánál a support javításán van a háttérben a legnagyobb fókusz. Esetleg azon, hogyan legyen még jobb az algoritmus. Nyilván ezzel is foglalkoznak, de közben dollármilliárdokat (szó szerint) ölnek bele abba, hogy kifejlesszék a jövő számítástechnikai platformjait.
Ezek közül az egyik irány a VR headset, aminek a legújabb verzióját bemutatták Oculus 3s néven, aminek az új dizájn mellett a legfőbb értéke, hogy már 300 dollár alatti árcédulát kapott. Gyakorlatilag bárki meg tudja venni, aki akarja.
A másik nagy durranás a Llama 3.2 bejelentése volt, ami egy multimodális mesterséges intelligencia, így már képeket és videókat is fel tud dolgozni (persze nem az EU-ban). Képes lesz arra például., hogy lefordítsa és a szánkhoz igazítsa a Reels videókat.
Bemutatták az Orion prototípust is, ami egy holografikus kijelzővel működő okosszemüveg, és valóban a jövő, ezt majd 3-5 év múlva talán már meg is lehet vásárolni (gondolom 1000-2000 dollár környékén).
De ami szerintem a legizgalmasabb bejelentés volt a tegnapi napon, az a Ray-Ban és a Meta közös szemüvegének továbbfejlesztése volt. Ez technikailag ugyan nem változott, de meg fogja kapni a legújabb nyelvi modellt használó mesterséges intelligenciát (ami képes helyben lefutni az eszközön, legalábbis részben).
Így rengeteg lehetőség nyílik meg, annak ellenére, hogy a szemüvegben nincs képernyő, de van benne kamera, van benne hangszóró (ami csontvezetésen alapul), így tudunk beszélgetni az eszközzel.
Mire lesz ez jó nekünk?
- Például megjegyzi, hol parkolunk
- Segít, hogy mit főzzünk az alapanyagokból, amiket lát a kamera
- Megjegyzi a QR kódot, amit lát
- Felhívja a telefonszámot, amit megmutatunk egy szórólapon
- Élőben lefordítja amit hall (egyelőre csak pár nyelven)
Csak pár felhasználási mód az előadásból, amikből van ami kifejezetten hasznos, és van olyan, ami csak jópofa ötlet.
De talán jól megmutatják, hogy egy eszköz, amiben van kamera, mesterséges intelligencia és memória, amivel tudunk beszélgetni, mi mindenre képes már most is.
Aztán pár év múlva persze jön a szemüveg holografikus verziója is, aminek a prototípusát szintén megmutatták, és az is elég meggyőző volt.
De vajon tényleg ez a jövő?
Szerintem a koncepció nagyon jó. Reálisabb telefon alternatívának/kiterjesztésnek tűnik, mint a VR headset (akár a Meta Oculusa, akár az Apple Vision Pro), hiszen a VR headsetek nagyok, nehezek, így a tartós használatra még sokáig kényelmetlenek.
Ezzel szemben szemüveget évszázadok óta hordunk, már csak annyi kell, hogy a technika elég kicsi legyen, és tudjunk vele a saját nyelvünkön beszélgetni.
De ez már csak pár évre van…