5 dolog amit a Facebook elárult a jövőről: a fiatalok, a Reels, a kereskedelem és a többiek

A Facebook nyilvánosságra hozta a 2021. harmadik negyedéves adatait, de a száraz számok mellett több olyan dologról is beszéltek, amik fontosak nekünk gyakorlati szempontból. Ezeket gyűjtöttem össze ebbe a cikkbe.

1. A fiatalok és a Reels

Mark Zuckerberg elmondta, hogy a Facebook és az Instagram szolgáltatását újrahangolják, és a 18-29-es korosztály igényeihez igazítják.

„Történelmileg a fiatal felnőttek erős bázist jelentettek, és ez azért fontos, mert
ők a jövő. De az elmúlt évtizedben, mivel az alkalmazásainkat használó közönség jelentősen bővült, és arra összpontosítottunk, hogy mindenkit kiszolgáljunk, szolgáltatásainkat úgy alakítottuk, hogy a legtöbb számára a legjobbak legyenek, akik használják őket. Nem pedig kifejezetten fiatal felnőttek számára készültek.”

Eközben pedig erősödött a verseny, a Snapchat és az Apple iMessage után megjelent a TikTok is. A legkeményebb versenytársnak egyébként a TikTok-ot tartják cégen belül évekre visszamenőleg.

Szóval a lényeg: a Reels és a videók köré szervezett élményeket átalakítják úgy, hogy ezek igazán vonzók tudjanak lenni a 18-29-es korosztály részére. (A Reels egyébként már 100 országban elérhető, Magyarországon sajnos még nem.) Arra számítanak, hogy ez azzal fog járni, hogy a közösség többi része (az idősebb felhasználói bázis) lassabban fog növekedni. De ez az ára a fiatalok visszaszerzésének.

2. A videók szerepe

Sheryl Sandberg elmondta, hogy a Facebook (Inc.) videóbevételeinek több, mint 60%-a „mobile-first” videókból keletkezik, ami olyan videókat jelent, amik 15 másodpercnél rövidebbek és álló formátumúak. Már több, mint 2 milliárd ember néz olyan videókat, amik előtt, közben, vagy mellett hirdetéseket lehet megjeleníteni, a Reels-t pedig további hirdetőknek teszik elérhető hirdetési célra az automatikus elhelyezések között.

Tipp: készíts ilyen videókat és a Facebook saját platformjai és felületei (feedek és sztorik) mellett használd őket TikTok-on és YouTube Shorts-ban is. Persze az is jó megoldás, ha TikTok-on vagy YouTube-on készítesz ilyet, amit aztán áthozol Instagramra és Facebookra. 😉

3. Az iOS14 és a hirdetések

Az Apple iOS14 komoly gondokat okozott a Facebooknak. Nem tudtak úgy növekedni ahogy kellett volna, és a partnereik is megérezték a visszaesést, különösen a kisvállalkozások.
Mérés és hirdetés célzási oldalon is küzdenek kihívásokkal, de néhány hónapon belül mindkét területen komoly változások várhatók. Ha nem is tér vissza minden a 2021 nyár előtti állapotba, 2022 második felére sokat fog rendeződni a helyzet. 
Addig mit tehetünk?
Meg kell ismerni azokat a módszereket, amik segítenek a legtöbbet kihozni a helyzetből. Például a jó kampánystratégiákat és Konverziók API-t is meg kell ismerned.
Ebben Hirdetéskezelés Szuperhatékonyan és Haladó Hirdetési képzésünk is tud segíteni.

4. E-kereskedelem

Az Apple iOS14-hez köthető változásainak volt egy várható következménye: mivel a cégek kevésbé pontosan tudják mérni a weboldalakra terelt forgalom eredményeit, megpróbálnak minél több dolgot a Facebook rendszerein belül tartani. Ilyen jellegű hatásit is lát már a Facebook az elmúlt hónapok adatai alapján, és megpróbálnak ráerősíteni erre. Éppen ezért a kereskedelemhez kapcsolódó megoldásaikat (Facebook Shop, Instagram Shop, fizetési megoldások, Marketplace, stb.) tovább fogják fejleszteni.

5. Lead generálás

A lead generálás egyre jobb lehetőség a Facebook platformjain. A Facebook hirdetési rendszere egyre hatékonyabb listaépítő megoldás. Akkor is ha a hirdetésekkel a saját felületedre viszed az embereket, akkor is, ha a hirdetési rendszer saját űrlapjait használod. 
Ismerd meg, hogyan tudod ezt a céged szolgálatába állítani az Építs Listát Hatékonyan és Biztonságosan képzésünkön!

fb-3-ujdonsag