Egy érdekes tanulság az Influencer fesztiválról

Pénteken az Influencer fesztiválon egy tanulságos és szerteágazó beszélgetést vezettem a videózással kapcsolatos tapasztalatokról. Változatos területről érkeztek a résztvevők, hiszen ott volt Boroznaki Gergő (Sneakerbox.hu), Csorba Anita, Dombóvári István, Kulcsár Edina, Papp Inez Hilda és Sydney van den Bosch.

Sok érdekes felvetés elhangzott, de egyet szeretnék kiemelni, amivel Csorba Anita tulajdonképpenösszegezte a fél óra egyik tanulságát. Anita nagyjából úgy fogalmazott, hogy milyen jól látszik, hogy mindenkinek az a közösségi platform működik a leghatékonyabban, amelyik amúgy is közel áll a szívéhez.

Azok után hangzott el ez a mondat, miután egy kisebb vita alakult ki arról, hogy melyik közösségi platform a legjobb. Dombóvári István elmondta, neki a Facebook a legeredményesebb, itt tudja a legtöbb jegyet és könyvet értékesíteni. Boroznaki Gergő… és nagyjából mindenki más inkább az Instagramot preferálta. Nyilván a célcsoportok között is van különbség, de valóban nem elhanyagolható az, hogy vajon melyik platform komfortos nekünk? Melyiket szerettük meg, melyiket használjuk igazán szívesen? Melyik az, amelyiknek a megoldásai a kedvenceinkké váltak?

Ezt nehéz bármilyen számmal, mutatóval alátámasztani. Mégis fontos és hatással van az eredményeinkre, hiszen ettől is függ, melyik platformon fognak igazán jól működni a tartalmaink.

Persze előfordulhat, hogy nem az a kényelmes platform, ami üzletileg a leghatékonyabb lenne. Ezért érdemes megismerni az összes lehetőséget, amiben Produktív Közösségi Marketing Tréningünk is segíthet. Jelentkezz most!