Nagy befolyás nagy felelősséggel jár

Az ATV Start műsorában Will Smith-től és egy öngyilkosságtól indulva elég messzire jutottunk, miközben a közösségi média használati szokásokról beszélgettünk.

Azzal nem értek egyet, hogy Will Smith Kiki challenge videója összekapcsolható az öngyilkossággal, de az tény: akik nagy követőtáborral rendelkeznek, felelősséget is vesznek a nyakukba. Az influencerségnek nem csak a (marketing) előnyeit lehet élvezni, gondolni kell a következményekre.

Sajnos ez már az adásba nem fért bele, de kamerán kívül beszélgettünk még a műsorvezetőkkel, ott el tudtam mondani, hogy az „influencerkedés” és a közösségi média előtti celebek között van egy fontos külöbség. 10-15 évvel ezelőttig, ha valaki eljutott hasonló nyilvánosságig, mint ma egy-egy vlogger, addigra neki sok szűrőn, sok lépcsőn át kellett mennie. Ráadásul kellett egy csapat, aki minden másodpercét kontrollálni tudta. Ma már más a helyzet, maximum a közösségi platformok tudnak utólag tiltani és szerződést bontani (ahogy ezt meg is tették többször az utóbbi időben).

Izgalmas átalakulás, érdekes lesz nézni, hogyan tudnak (tudnak-e egyáltalán) influencereink felnőni a feladathoz. Szerencsére pár bíztató jellel én már találkoztam. 🙂