Az e-kereskedők 20%-a tönkremenne közöségi média nélkül [kutatás]

Tavasszal e-kereskedőket kérdeztünk meg arról, mennyire fontos nekik a közösségi média. A válasz a címben: több, mint 20%-uk azt válaszolta, hogy közösségi média nélkül tönkremennének. További 33%-uk pedig azt, hogy komoly gondot okozna nekik a közösségi média elvonás.

Kérdeztünk még hirdetési szokásokról, videóhasználatról is.
Részleteket a témáról beszámoló videónkban találsz, illetve itt külön megnézheted a prezentációt nagyban is (de ezt a cikk végén is megtalálod).
Azonban van pár gondolat, amit érdemes végiggondolni a téma kapcsán… (a videó után 🙂 )

 

1. Akik ennyire függnek a közösségi médiától, nekik ez egyszerre jelentheti azt, hogy ügyesek, és jól használják ki a lehetőségeket, és azt is, hogy egy kiszolgáltatott, kockázatos helyzetben vannak. Éppen ezért nekik különösen fontos, hogy több közösségi média felületen legyenek jelen, és a közösségi médián kívül is építsenek minél erősebb kapcsolatot a célcsoportjukhoz.

2. Akik nem tartoznak bele a függő 54%-ba, velük két dolog fordulhat elő:
– ügyesek, és komolyan kihasználják a lehetőségeiket ott is, de nem csak a közösségi médiából jön erős forgalom.
– alapvetően nem használják ki a lehetőségeket, és sokkal több forgalmat, bevételt tudnának hozni a közösségi médiából. Nekik érdemes kicsit odatenni magukat, megismerni a lehetőségeket, és megerősíteni ezt a forrást is. Nyilván nem a többi kárára, hogy ne kerüljenek függő helyzetbe.

A többi tipp, tanács, javaslat, szám a preziben és a videóban. Nézzétek meg, és jelezzétek, ha kérdésetek, észrevételetek van! 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük