Autópályák, ösvények és tévutak: térkép a közösségi médiához

Nagyjából 20 éve mindennapos fogalom volt a sajtóban az „információs szupersztráda„. Annak idején az internetet magyaráztuk így vele, de ahogy megszokott lett az online jelenlét, egyre inkább eltűnt ez a kifejezés.
Pedig információs szupersztráda van ma is, hiszen a közösségi felületek újra átformálták az információfogyasztási szokásainkat. A Privátbankár Social Marketing konferenciáján beszéltem erről, „Autópályák, ösvények és tévutak: térkép a közösségi médiához” címmel.

Persze ha információs szupersztráda, és információ fogyasztés, akkor Facebook hírfolyam elsősorban, de nem csak az.
Többek között a YouTube, az Instagram és a LinkedIn is nagyon fontos a hazai piacon is, de a blogok erejéről sem szabad megfeledkezni.

Viszont egyáltalán nem mindegy, melyiket és hogy használjuk.
Egyrészről nem szabad csak a Facebookon jelen lenni, hiszen a célcsoportunk sem csak ott van, ezért konverzió is több helyeről tud jönni.
Ennek ellenére okosan kell válogatni a felületek között, hiszen ennek kezelése rengeteg időt igényel.

Összességében fontos, hogy sok felületen legyünk jelen, okosan építsük fel azokat a folyamatokat, amik a különböző közösségi platformokat és a többi online jelenlétünkön viszi át az embereket.
Képzeljük el úgy az online világot, hogy egy kacskaringós út egy társasjáték felületen. Ezen kell minél több kockát elfoglalni, hiszen így lesz esélyünk arra, hogy a célcsoport fejében a választható alternatívák közül a legjobb helyre kerüljünk. Vagyis arra, hogy minket válasszanak. 🙂

Frissítés: közben megtaláltam a Privátbankár oldalán a cikket, amiben egy kicsit részletesebben foglalták össze az előadásomat. 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük