Az Android új verziója a 4.4 a KitKat nevet kapta a Google és a Nestlé együtmműködésében.

Android 4.4 KitKat

Az Android új verziója a 4.4 a KitKat nevet kapta a Google és a Nestlé együtmműködésében.
Az Android új verziója a 4.4 a KitKat nevet kapta a Google és a Nestlé együtmműködésében.

Egy érdekes keresztmarketingnek lehetünk szemtanúi, ugyanis a Google bejelentette, hogy az Android új operációs rendszer verziójának, a 4.4-nek a neve KitKat lesz.
Aki nem ismeri a Google névválasztási logikáját, annak meglepő lehet az édesség a technológia környékén. Ez önmagában nem újdonság, hiszen a Google mindig valamilyen édességről nevezte el az aktuális Android verziót.
A KitKat, azonban még furcsa lehet így is, hiszen ez a Nestlé, illetve a Hershey markája, és mint olyan nem használható fel csak úgy.

Amikor először megláttam ezt az akciót, arra gondoltam, hogy a Nestlé biztos sokat fizetett a Google-nek, hiszen ez óriási reklám neki, de kiderült, hogy ennél többről van szó.
Illetve kevesebbről, hiszen senki nem fizetett senkinek.

Viszont jó kis keresztmarketing kampányt csinál a két cég: a Google hivatalosan használja a KitKat nevet, ami értelemszerűen rengeteg említést jelent a következő évek kommunikációjában. Azt is mondhatnánk, hogy az Android felhasználók hivatalos csokija lett a KitKat, annak minden várható előnyével (pl.: valószínűsíthetően növekvő fogyasztás a kütyübarátok köréből), és az esetleges kockázatokkal együtt (pl.: a várható KitKat mémek hada).
A KitKat a korszerű, trendi édesség image-ét erősítette ezzel a húzással.

Az Andorid viszont pont az ellenkező irányba mozog, ugyanis a KitKat speciális csomagolással és akcióval jelenik meg.
19 országban 50 millió csokin fog megjelenni Adnroid logóval.

Külön pikantériája az ügynek, hogy az új nevet bemutató videó kísértetiesen emlékeztet az Apple termékvideóira, és a bejelentés véletlenül pont aznap történt meg, amikor az Apple kiküldte a meghívóit az új iPhone bemutatójának meghívóit. 🙂

Nézzétek meg a bemutató videót, de ne hagyjátok ki az Android és a KitKat alkalomhoz illő weboldalát sem!

Mit szóltok az új névhez és ehhez a marketing akcióhoz?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük