Mindent a Facebookról

Mindent a Facebookról

Mindent a Facebookról
Legalább is majdnem.

Tegnap találtam egy érdekes prezentációt (természetesen a Facebook hírfolyamban) ami az egész Facebookot mutatja be, mint a tökéletes startup mintapéldányát.
Az anyag májusi így nem minden szám aktuális, de még is jól mutatja be a Facebookot, mint céget, mint közösségi hálózatot, és a Facebook köré épülő gazdaságot egyaránt 95 dián keresztül.

Néhány érdekesebb diát kiemeltem, de a cikk végén megtaláljátok a teljes prezentációt.

Edge Rank a Facebookon
A Facebookról nem lehet beszélni az Edge Rank nélkül

A mindent meghatározó Edge Rank, ami az utóbbi időben megkeseríti az életünket.
A kép azt mutatja meg, hogy ha „A felhasználó” ír valamit a Coca Coláról, akkor azt a „Barát 1” nem látja, mert ő nem lájkolta a  Coca Colát, a „Barát 2” viszont látja, mert ő rajongója a Coca Colának. Természetesen sokkal összetettebb a helyzet, ugyanis, ha „Barát 1”-nek sok ismerőse lájkol egy Coca Cola bejegyzést, akkor az lehet, hogy megjelenik neki is.
Ha viszont egy Coca Cola bejegyzést „Barát 2” sok ismerőse rejt el vagy jelöl spam-nek, akkor ő nem fogja azt a posztot látni.

Facebook bevételek
A Facebook bevételének nagy részét a hirdetések adják

A Facebook bevételeinek nagy részét a hirdetések adják, ráadásul ez a forrás dinamikusan nő. Az új hirdetési megoldásokkal dinamikusan növeli az ilyen típusú bevételeit a Facebook.

Opengraph
A Facebook kincsesbányája az opengraph

A Facebook legfontosabb része az opengraph. Az a térkép, ami megmutatja a felhasználók és az egyéb elemek (oldalak, csoportok, weboldalak, alkalmazások, stb,) közötti kapcsolatot.
Ennek alapján a Facebook nagyon pontos profilt készít minden felhasználóhoz, aminek eredménye a tesreszabottan megjelenő bejegyzések a hírfolyamban, és a jól célzott hirdetések.

Facebook mobilon
A mobil fontos a Facebooknak, de még nem tökéletesen használja ki.

A Facebook felhasználók 60%-a mobilon keresztül is Facebookozik, ezért a Facebooknak ez egyre fontosabb terület.
Fejlesztik is szépen sorban a mobil alkalmazásokat, hiszen van a Facebook alkalmazás és a mobil weboldal mellett üzenetküldő, fotó alkalmazás, oldal kezelő és övék az Instagram is, de még van mit rendbe rakni, mert a mobil élmény még nem tökéletes.
Viszont a sok felhasználónak már mobilon is lehet hirdetéseket megjeleníteni, ami sok esetben nagyom hatékony.

Facebook alkalmazás bolt mobilon
A Facebookon a mobil alkalmazások is egyre fontosabb szerepet kapnak

Nem csak a saját alkalmazásain dolgozik a Facebook. A különböző mobil operációs rendszerek alkalmazásainak is készített saját felületet, illetve a Facebook Connecten keresztül lehetővé teszi a Facebook élmény beillesztését más cégek alkalmazásaiba is.

A Facebook tehát szépen fejlődik, egyre több helyen jelen van, és talán bizonyos szempontból még mindig Startup-nak tekinthető, az egy milliárd felhasználója új kihívások elé állítják a prezentáció szerint.

Az egyik ilyen a felhasználók biztonságának, illetve adatbiztonságának kérdése, amit fokozatosan újabb eszközökkel és a szabályok finomításával próbál megoldani.
A Facebooknak fontos az is, hogy a közösségi élet minél nagyobb részét becsatornázza. Ebben olyan pluginek is segítenek, amik például weboldalakba építhetők.
A Facebooknak el kell tudnia adni az új közösségi hirdetési formátumait, ami talán azért nem könnyű, mert az új megoldások új gondolkodásmódot is igényelnek.
A Facebooknak jól kell felhasználnia a rendelkezésére álló összes adatot. Anélkül kell belőle bevételt szerezni, hogy elriasztaná a felhasználókat. Talán ez a legnehezebb, hiszen már most is ijesztő belegondolni, mennyi mindent tud rólunk egy cég…

A teljes prezentációt itt találjátok:

Személy szerint azt gondolom, hogy a közösségi kommunikáció és a Facebook sok cégnek új lehetőségeket rejt.
Ezt nem csak az olcsóbb hirdetésekre értem, hanem az állandó jelenlét és az ismertség növelés segítségével elért előnyökre, valamint azokra a visszajelzésekre, amiket ezek segítségével lehet kinyerni a célpiacból.

Ezért kell megtanulni jól használni ezeket az eszközöket.

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük