Tippek Facebook kommunikációhoz

14 tipp a sikeres közösségi kommunikációért (folytatás)

Tippek Facebook kommunikációhoz
Használd egészséggel! 🙂

Múltkor bemutattunk 12 hasznos tippet a közösségi kommunikációhoz, és megígértük, hogy folytatni fogjuk a tippsorozatot. Következzen most a SocialMediaExaminer alapján további 16 tipp, hogy most is tanuljuk valamit a kommunikációról.

13. A marketing nem egy csúnya szó…

A közösségi kommunikátorok gyakran törekednek arra hogy elkerüljenek minden marketing szagú megnyilvánulást – annak ellenére hogy természetesen marketing célokra használják a közösséget. Szóval nevezzük inkább  a nevén a gyereket, hiszen ha jól csináljuk amit csinálunk, akkor népszerűek lehetünk vele, lásd például az Addict-ot.  Jeff Bullas szerint a közösségi médiának sincs csodatévő ereje, a többi médiához hasonlóan kell használni, és észben tartani a két legfontosabb dolgot: a célközönséget és saját célunkat, hogy mit akarunk elérni a kommunikációval.

14. Soha se mondd, hogy soha

Néha úgy érezhetjük, hogy a közösségi média elterjedése egy nap alatt ment végbe. Egyszer majd lehet azt gondoljuk, talán a közösségi marketing használata nem a legjobb stratégia volt. De jelenleg az elmúlt évek aktivitásának köszönhetően a cégek több fóromom is jelen vannak, Facebook, Iwiw, Twitter, LinkedIn, YouTube stb, vagyis a lényeg: nyitottnak és rugalmasnak maradni az újdonságokkal szemben, és haladni az árral.

15. Egyedinek lenni, vagy beállni a sorba?

Oldalak is gyakran osztják meg más weblapok tartalmát, ami persze hasznos lehet a rajongóknak. Ezek tökéletesek lehetnek, amíg a saját tartalmad építésével foglalkozol, mert igazán nyerő csak saját tartalommal lehetsz, hiszen rajongóid is saját gondolatokat és tartalmat várnak.
Saját tartalom készítéséhez pát ötlet:

  • Írj véleményt, kritikát könyvekről, filmekről, eseményekről, oldalakról
  • Kérdezz meg egy véleményvezért, kérd ki mások véleményét és osszd meg!
  • Készíts videókat, akár ppt prezentációkból
  • Légy idézhető! Röviden, velősen fogalmazd meg mondanivalódat.

Ne nehezítsd meg a saját dolgod, egy posztba elég egy ötlet, a cikkek elég ha 150 – 300 szavasak, és videók se legyenek hosszabbak 3 percnél.

16.  Hatalmat a népnek

Azzal, hogy részt vesz céged a közösségi médiában, egyúttal kockázatot is vállalsz a tartalmakkal, amiket megosztasz a cég nevében. Ha már közzé teszel valamit, akkor azt kísérd figyelemmel, és reagálj a rajongóknak! Azt se felejtsd el, hogy bár a te munkaidőd véget ér 4-kor, a Facebookot nem kapcsolják ki ugyanakkor. Tehát célszerű folyamatosan fejleszteni a tartalmakat és azonos színvonalat biztosítani (használod az időzített posztokat?). Ossz meg olyan tartalmakat, ami érdekli a célközönséged, és a profiloddal szinkronban vannak!

17. Megfontolt döntéshozatal

Beérett a közösségi média. Természetesen még mindig vannak apróságok ahol van fejlődési lehetőség, és mi is mindennap tanulunk valami újat. A különbség az öt évvel ezelőtti helyzethez képest annyi, hogy az évek során tapasztalatot gyűjtöttünk, és megfontoltabb döntéseket tudunk hozni.
Gondolod, hogy a legjobb emberre bízod a mindennapi közösségi média menedzsmentet?

18. Tiszteld a kultúrák közti különbségeket

Hónapokkal ezelőtt a National Public Radio új etikai irányelveket tűzött ki, melybe belefoglalta a közösségi kommunikációt is.Úgy gondolják, ahhoz hogy érvényesülni tudjunk a különböző közösségi platformokon, meg kell értenünk a rajtuk működő közösségeket. Ugyanolyan udvariassággal és megértéssel kell a közösségi rajongók felé fordulni, mint azok felé, akikkel az offline világban találkozunk, üzletelünk.  Nem birtokoljuk azokat a közösségi oldalakat, csak vendégek vagyunk rajtuk, így tehát eszerint is kell viselkednünk.

19. Köszönj szépen!

Értékeld közönséged erőfeszítéseit, és köszönd meg szépen a megosztásokat!  Írj napi kommunikációs tervet, vagy szerezz ötleteket a Lightspan puskájáról. Hányat posztolsz, elég ennyi? Megosztod mások véleményét is, válaszolsz a rajongóknak? Megköszönted már a lájkokat?

20. Amit tudnod kell a közönségedről

Pam Moore szerint sokan anélkül használják a közösségi oldalakat üzleti célokra, hogy előtte időt szántak volna a célközönség megismerésére. Ő is azt vallja, hogy tervekre van szükség cselekvés előtt ahhoz, hogy pozitív eredményeket érhessünk el.
Van 8 olyan dolog, amit érdemes tudni a közönségedről, hogy olyat nyújthass nekik, amit elvárnak:

  • Kikből áll a közönséged?
  • Mik a fájdalmas pontjaik, vágyaik?
  • Mit tud a te terméked, vagy szolgáltatások, ami megoldást nyújt nekik?
  • Hogyan segítheti a terméked vagy szolgáltatásod az ő személyes boldogulásukat?
  • Mit gondolnak ők a te termékedről, szolgáltatásodról?
  • Mi van a fókuszpontban? (bővebben: 26. tipp)
  • Mi a verseny célja a szektorban?
  • Mire kapó a közönség, online és offline egyaránt?

21. Frissíts gyakran

10 különböző ember 10 -féle választ fog adni arra a kérdésre, hogy mi számít gyakori frissítésnek. Ami valahol működik, az nem 100% hogy más cégnél is fog. Tehát a cél megtalálni mi az, ami a te cégednél beválik, milyen gyakran posztolj, frissíts, és milyen tartalmakat. Figyeld meg, hogy mikor aktívak leginkább a rajongóid, akkor vagy aktív te is?

22. Támaszd alá az információkat!

Közösségi oldal menedzsereként sokszor megosztunk olyan tartalmakat is, amik külső forrásból származnak, de figyelem! Ilyenkor  kockázatot is vállalunk, ezért fontos ellenőrizni az adatokat amiket megosztunk, hogy valódiak-e azok, érdemes megbízható forrásokat használni. Ellenőrizheted például annak a profilját akinek a posztját megosztanád, valódi személyről van szó? Hányan kedvelik a posztot, amit megosztanál, hányan osztották meg újra? Az esemény és a megosztás helyszíne összefüggésben van? Figyelj a részletekre, mielőtt cselekszel!

23. Csodálkozz rá a dolgokra

Az előzővel ellentétben, ha valami érdekeset találsz, csodálkozz rá hangosan! Kezdj beszélgetést, kérdezd meg a rajongókat hogy ő elhiszik-e a hírt? Hallgasd meg őket, válaszolj, és hasznosítsd az új infókat, amiket megtudtál, hiszen sok mindent kiderülhet így a közösségről.

24. Teszteld mennyire kötődik a közönséged a versenytársadhoz

Sokat megtudhatsz saját közönségedről, ha kideríted hogyan viszonyulnak a versenytársadhoz. Kedvelik őt is, és mennyire? Mit csinál ezért a versenytársad, amit te nem teszel meg? Kommunikál a közönség a versenytárssal, és ők hogyan reagálnak erre? Te ugyanígy kezeled a közönséged, vagy máshogy? Tedd fel magadnak a kérdéseket, ha elkezded, több is lesz…

25. Te, szemben a Közönségeddel

Néha átsiklunk a tény felett, hogy cégként máshogy értelmezzük és használjuk a közösségi médiát, mint hétköznapi emberként.
Így különbség van a között is, hogy a vásárlók mért kezdenek kapcsolatba cégekkel, és hogy a cégek mért kezdeményeknek a vásárlók felé. A vásárlót a következők érdeklik, fontossági sorrendben, vagyis ezekről szeretnek hallani:

  • Akciók
  • Vásárlási lehetőségek
  • Termék értékelések, és rangsorolások
  • Általános információk
  • Exkluzív információk
  • Új termékek megismerési lehetősége
  • Ügyfélszolgálat
  • Események és rendezvények
  • Érezni, hogy kapcsolódik a céghez
  • Ötleteket nyújtani új termékekhez vagy szolgáltatásokhoz
  • Egy közösség tagjának lenni

Tehát az aranyszabály még mindig: Mindig nyújts értékeset a közönséged számára!

26. Közösségi média menedzsereké a terep

A közösségi média menedzser olyan személy, aki felelősséget vállal a közösségi médiában való szereplésért. Kommunikátorként a te feladatod (és sikered) elérni a rajongók elköteleződését, stratégiát felállítani, tartalmakat kezelni. Bármi történik, te vagy az, aki a közösségekkel törődik, és szintén te érezheted igazán, hogy milyen komoly munkáról van szó, és mennyire büszke lehetsz magadra. Ez egy igazán új kommunikációs terület, tehát, menj, és vezesd a többieket!

Hasznosnak találtátok a tippeket? Mondd el a véleményed!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük