A közösségi média halott, de élvezi

Tegnap a Kreatív egy cikkében felvetette, hogy vége a közösségi médiának: üzleti szempontból nem hozza a várt eredményeket.
Egyre több az olyan kampány, amelyik nem sikeres, és még a sikeres kampányoknál sem bizonyított, hogy valódi pozitív hatások volt a márkára és az értékesítésekre.

Az elgondolkodtató cikkre ma a Médiablog reagált, azt vizsgálva, hogy melyik életciklusban lehet most a közösségi média, és mik a lehetőségek.
Főleg külföldön ugyanis már a nagy hype-on, az első sikersztorikon túl van ez a felület, és megjelentek az első sikertelen esetek, a kiábrándultság első jelei, amik igazából természetesek egy ilyen újdonság esetében.
A Médiablog elemzése szerint most a lejtmenet jön, majd ezt egy újabb, ám sokkal megfontoltabb és kisebb emelkedés jön, ami kevesebb csillogást hoz, de tervezhetőbb eredményeket.

Érdemes megnézni a Gartner-görbét, amivel a Médiablog a közösségi média várható életciklusát mutatja be, illetve ennek segítségével próbálja kideríteni, hol is tart most a fejlődés.

A közösségi média életciklusa hol tart most?
Vajon melyik életciklusban van most a közösségi média? És a magyar közösségi média?

Fontos ezen a témán gondolkodni, hiszen a közösségi médiát a helyén kell kezelni, hiszen ez csak egy a komuniklációs és a marketing eszközök sorában, akár nemzetközi cégről van szó, akár magyar kisvállalkozásról.

Egyébként érdekes a vita olyan szemszögből is, hogy a forrása az Advertising Age, a példák, amiket használ pedig nemzetközi példák.
Vagyis felmerül a kérdés, hogy a „magyar közösségi média” is a már túl van a csúcson?
Vagy mi még esetleg „a felhasználók tömeges belépése” pont környékén vagyunk?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük