Összekapcsolt chat, e-mail és sms a Facebook új üzenet kezelőjében
Még a Facebook üzenetekkel kapcsolatos bejelentésekor kértem a meghívót, ami ma meg is érkezett, így gyorsan aktiváltam a Facebook-os e-mail címemet. Gyorsan aktiváltam, most leírom az első tapasztalataimat.
A Facebook az új üzenet rendszerével az e-maileket, a Facebook-os üzenetet, a chat-et és az sms-t akarja egyesíteni egy platformba.
A cél az, hogy egyszerű legyen a kommunikáció, és mindig ott kapjuk meg az üzenetet, ahol éppen vagyunk.
Ha be vagyunk jelentkezve a Facebookba, akkor chat-en tud velünk beszélni aki akar, ha nem akkor viszont megkapjuk e-mailbe vagy sms-be.
Itt azonban kicsit már bukik is a dolog, legalább is nálunk.
Ugyanis ahhoz, hogy sms-be tudjak értesítést kapni be kéne állítani a telefonomat, Magyarország viszont nincsen rajta a listán.
(Reméljük, hogy csak még.)
A Facebook üzenetek koncepció egyébként első látásra is sok szempontból eltér a megszokott e-mailektől.
Ilyen például az az apróság, hogy az üzenetekben nincsen tárgy (subject).
Ez nyilván abból adódik, hogy ilyen a chat-ben sincsen, viszont e-mailben ez kicsit furcsa.
Viszont ha Facebookos e-mail címre küldünk sima e-mailt, a tárgy megjelenik félkövérrel kiemelve.
De más e-mailnél megszokott dolgok is hiányoznak, hiszen nincs Cc, Bcc, és nincs sürgősség jelölés sem.
Amitől ez érdekes, ha egy nem Facebook-os e-mail címről küldenek nekünk e-mailt akkor nem látjuk azt, hogy az e-mailt más is megkapta-e akár sima akár titkos másolatként.
A Facebook külön “mappába” kezeli az igazolt ismerősök leveleit és külön mappába (egyéb) azokat akiktől még nem kaptunk levelet, ezért ha várunk valakitől valamit, oda kell figyelni arra, hogy mindenhol megnéztük-e.
Egyéb üzenetek a Facebookban
Az új Facebook üzenet rendszert és az e-mail címeket nyilván még szokni kell, a vele kapcsolatos tapasztalatokról a közeljövőben biztos fogok még írni, hiszen kb 20 perce aktiváltam még ezt az új lehetőséget.
Facebook üzenet küldés
Ha szeretnétek Ti is Facebook e-mailcímet és új üzenetkezelést, kattintsatok ide!
Jobb alsó sarokban a zöld gombot kell megnyomni, és majd valamikor aktiválhatjátok.
(Igen, ez is egy olyan dolog valószínűleg, amit nem lehet visszaállítani, tehát ha valaki ragaszkodik a mostani Facebook üzenetkezelés módjához, ne kattintson!)
Mennyire érdekel benneteket ez a lehetőség?
Szívesen használjátok majd az összekapcsolt chat-sms-e-mail rendszert a Facebooktól?
Weboldalunkon cookie-kat és más követő megoldásokat használunk.
A sütik biztosítják weboldalunk hatékony működését, és a korszerű marketinget. De ez Neked is jó. Így tudunk például megvédeni attól, hogy ne zaklassunk felesleges reklámokkal.
Előfordulhat, hogy ehhez bizonyos adatokat átadunk külső partnereknek, ha ehhez hozzájárulsz. A beállításoknál Te is eldöntheted, mihez járulsz hozzá, a részleteket pedig megnézheted Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, az alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.
Arra kérünk, járulj hozzá a sütik és követőkódok használatához a [Mindet elfogadom] gomb megnyomásával!
Szeretnénk minél személyreszabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek.
Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket.
További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz.
Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!
wordpress_gdpr_allowed_services
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: -
Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése.
Elavul: 6 hónap
Típus: HTTP süti
wordpress_gdpr_cookies_allowed
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: -
Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése.
Elavul: 6 hónap
Típus: HTTP süti
wordpress_gdpr_cookies_declined
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: -
Célja: Cookie-banner hozzájárulásainak kezelése.
Elavul: 6 hónap
Típus: HTTP süti
Weboldalunk látogatóinak jobb megismeréséhez a Google Analytics szolgáltatását használjuk. Ez alapértelmezetten anonimizálva töltődik be.
A Statisztika kategória jóváhagyásával részletesebb információkat tudunk meg a látogatókról a Google Analytics rendszerének segítségével.
Google Analyics statisztika anonimizált megoldásokkal.
Nem végzünk demográfiai azonosításokat, nem használjuk hirdetésre, anonimizáljuk az IP címeket.
Célja a weboldal teljesítményének optimalizálása és a látogatási adatok gyűjtése.
1P_JAR
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.huv
Harmadik fél: gstatic.com (Google)
Célja: Weboldal statisztika gyűjtés és konverzió követés.
Elavul: 1 hónap
Típus: HTTP süti
CONSENT
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: gstatic.com (Google)
Elavul: 20 év 1 hónap
Típus: HTTP süti
_ga
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: Google
Célja: Arról gyűjt információt, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat.
Elavul: 1 év
Típus: HTTP süti
_gid
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: Google
Célja: Arról gyűjt információt, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat.
Elavul: 1 hónap
Típus: HTTP süti
_gat
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: Google
Célja: Google Analytics használja teljesítmény optimalizáláshoz.
Elavul: 1 nap
Típus: HTTP süti
collect
Szolgáltató: Google Analytics
Harmadik fél: Google
Célja: Adatokat küld a Google Analytics-nek a látogatók eszközéről
Elavul: Munkamenet
Típus: Pixel
Ahhoz, hogy hatékonyabban és személyreszabottabban tudjunk marketingezni, szükségünk van különböző megoldások használatára, mint például a Facebook pixel indítására.
Ezt lehet jóváhagyni itt.
_fbp
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: facebook.comv
Célja: Hirdetés, hirdetés célzás
Leírés: A Facebook használja különböző hirdetési termékeinél, például valós idejű licitálás külső hirdetőknél.
Elavul: 3 hónap
Típus: HTTP süti
act
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: Felhasználók azonosítása
Elavul: munkamenet végén
Típus: HTTP süti
c_user
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: Felhasználók azonosítása
Elavul: 3 hónap
Típus: HTTP süti
datr
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: A Facebookhoz csatlakozó böngésző azonosítása. Biztonsági célokra és a gyanús bejelentkezési tevékenységek, így különösen a szolgáltatáshoz hozzáférni próbáló robotok észlelésére szolgál.
Elavul: 2 év
Típus: HTTP süti
dpr
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: Teljesítmény optimalizálás
Elavul: munkamenet végén
Típus: HTTP süti
fr
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: Hirdetések relevanciájának javítására használt süti.
Elavul: 3 hónap
Típus: HTTP süti
locale
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: Felhasználó nyelvi és ország beállításainak azonosítása/kezelése.
Elavul: 1 hét
Típus: HTTP süti
m_pixel_ratio
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: Teljesítmény mérés és optimalizálás
Elavul: munkamenet végén
Típus: HTTP süti
presence
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: A felhasználó chat állapotának követése.
Elavul: munkamenet végén
Típus: HTTP süti
sb
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: Böngésző azonosítása hitelesítési céllal.
Elavul: 2 év
Típus: HTTP süti
spin
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Elavul: 25 óra
Típus: HTTP süti
wd
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebook
Célja: Böngésző ablak felbontását tárolja, a Facebook felületének renderelésének optimalizálására használják.
Elavul: 1 hét
Típus: HTTP süti
xs
Szolgáltató: facebook.com
Harmadik fél: Facebookv
Célja: Felhasználó hitelesítésére szolgál
Elavul: 3 hónap
Típus: HTTP süti
Facebook Pixel
Szolgáltató: facebook.comv
Harmadik fél: Facebook
Célja: Hirdetési tevékenység támogatása
Típus: pixel
Facebook események és paraméterek:
PageView: oldalmegtekintés
Google Analytics részletes felhasználói információkhoz és marketing támogatáshoz kapcsolódó cookie-k és követő megoldások.
1P_JAR
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: gstatic.com (Google)
Célja: Weboldal statisztika gyűjtés és konverzió követés.
Elavul: 1 hónap
Típus: HTTP süti
CONSENT
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: gstatic.com (Google)
Elavul: 20 év 1 hónap
Típus: HTTP süti
_ga
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: Google
Célja: Arról gyűjt információt, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat.
Elavul: 1 év
Típus: HTTP süti
_gid
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: Google
Célja: Arról gyűjt információt, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat.
Elavul: 1 hónap
Típus: HTTP süti
_gat
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: Google
Célja: Google Analytics használja teljesítmény optimalizáláshoz.
Elavul: 1 nap
Típus: HTTP süti
collect
Szolgáltató: Google Analytics
Harmadik fél: Google
Célja: Adatokat küld a Google Analytics-nek a látogatók eszközéről
Elavul: Munkamenet
Típus: Pixel
A teljes körű Google Analyitcs-ben gyűjtjük a felhasználói IP címeket és demográfiai azonosítást is végzünk.
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: twitter.com
Célja: A felsorolt Twitter cookie-k egyrészt a weboldali integrációhoz járulnak hozzá, másrészt lehetőséget biztosítanak perszonalizált Twitter hirdetések futtatására, valamint látogatói elemzések végzésében is segítenek.
Elavul: különböző időpontokban
További információk:
https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
LinkedIn remarketinghez és elemzéshez tartozó cookie-k
li_oatml
UserMatchHistory
AMCV_14215E3D5995C57C0A495C55%40AdobeOrg
lang
aam_uuid
liap
lissc
bcookie
ELOQUA
lidc
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: linkedin.com
Célja: A felsorolt LinkedIn cookie-k egyrészt a weboldali integrációhoz járulnak hozzá, másrészt lehetőséget biztosítanak perszonalizált LinkedIn hirdetések futtatására, valamint látogatói elemzések végzésében is segítenek.
Elavul: különböző időpontokban
További információk:
https://www.linkedin.com/legal/cookie-policy
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: manychat.com
Célja: A felsorolt Manychat cookie-k egyrészt a weboldali integrációhoz járulnak hozzá, másrészt látogatói elemzések végzésében is segítenek.
Elavul: különböző időpontokban
További információk:
https://manychat.com/privacy.html
Szolgáltató: kozossegikalandozasok.hu
Harmadik fél: optimonk.com
Célja: A felsorolt Optimonk cookie-k egyrészt a weboldali integrációhoz járulnak hozzá, másrészt látogatói elemzések végzésében és e-mail feliratkoztatásban is részt veszne
Elavul: különböző időpontokban
További információk:
https://www.optimonk.hu/adatvedelmi-nyilatkozat