Százezren az internetadó ellen vs. Fidesz a Facebookon [elemzés]

Ebben a cikkben nem az internetadó hatásairól szeretnék beszélni. Azt már megtettem a TV2-ben, a FixTV-ben és a Facebookon is.
Most inkább nézzük meg, hogyan néz ki egy tömegszerveződés szakmai szemmel! Mit olvashatunk ki az adatokból ha a Százezren az internetadó ellen Facebook oldalt vizsgáljuk?
És mit akkor, ha összehasonlítjuk ezt a Facebook oldalt a Fidesz Facebook oldalával, hiszen az többször elhangzott a tüntetők kommunikációjában, hogy néhány nap alatt lehagyták a Fidesz oldalát.

A lényeg:

Az egy hét alatt berobbanó, Százezren az internetadó ellen oldal rajongói rendkívül aktívak, összetételüket tekintve pedig a hazai felhasználókon túl inkább Angliában és Németországban tudtak mozgósítani.
A Fidesz rajongói bázisa hosszabban épült, hirdetésekkel is támogatták. Bár az aktivitás az utóbbi napokban nőtt, a hozzászólásokat tekintve messze lemarad aktivitásban. A hozzászólás viszont olyan típus, amivel kifejezetten nem tetszést is ki lehet fejezni.
Vagyis a Fidesz elsősorban az elcsatolt területekről, a protest oldal pedig az utóbbi években kivándorlók közül tudott mozgósítani.

 

Százezren az internetadó ellen Facebook oldal
Az oldal létrejött: 2014. 10.21.

Az oldalnak jelenleg (2014.10.28. dél körül) 222 390 rajongója van. A Social Daily adatai alapján 95 988-an beszélnek róla (talking about), vagyis ennyi ember van, aki az utóbbi időben reagált az oldal bejegyzéseire (lájkolt, hozzászólt, megosztott), aki lájkolta magát az oldalt, aki csatlakozott az oldal eseményére, vagy aki megemlítette (betaggelte) az oldalt más oldal vagy Facebook felhasználó hozzászólásába.
A rajongók száma az elmúlt napban 8345-tel nőtt, a talking about pedig 18740-nel.

Egy hét alatt 220.000+ ember és hatalmas aktivitás
Egy hét alatt 220.000+ ember és hatalmas aktivitás. Forrás: Social Daily

Az oldal rajongóinak 88.3%-a magyarországi Facebookozó a Socialbakers adatai alapján.
Ebben semmi meglepő nincs. A további sorrend azonban érdekes. Második helyen ugyanis Anglia, harmadik helyen Németország, Negyedik helyen Románia, ötödik helyen pedig Ausztria van.

A külföldi rajongók valószínűleg az utóbbi időben külföldre távozók kerülnek ki elsősorban
A külföldi rajongók valószínűleg az utóbbi időben külföldre távozók kerülnek ki elsősorban Forrás: Socialbakers

Az oldal 28 bejegyzést írt, amik 31658 lájkot, 3718 hozzászólást és 10333 megosztást kaptak.
Mivel egy hetes oldalról van szó, az előző heti illetve havi adatokkal nem lehet összehasonlítani.

Fidesz
Az oldal létrejött: 2008.02.18.

Az oldalnak jelenleg (2014.10.28. dél körül) 186 112 rajongója van, 12 281-en beszélnek róla.
A rajongók száma az elmúlt napon 55-tel nőtt, a talking about pedig 56-tal csökkent. A Fidesznek utoljára október 8 és 12 között volt jelentősebb rajongói szám növekedése. Akkor kb. 1000 rajongót gyűjtöttek, valószínűleg a választáshoz kapcsolódó hirdetéseknek köszönhetően.

6 év alatt felépülő rajongói tábor, mérsékelt aktivitás.
6 év alatt felépülő rajongói tábor, mérsékelt aktivitás. Forrás: Social Daily

Az oldal rajongóinak 91.8%-a magyarországi Facebookozó, a további sorrend itt is érdekes, és más, mint a tüntetők oldalán. Második helyen ugyanis Románia, harmadik helyen Szerbia, negyedik helyen Németország, ötödik helyen pedig Szlovákia van. Anglia a hatodik.

A Fidesz külföldi rajongói inkább a környező országokból származnak
A Fidesz külföldi rajongói inkább a környező országokból származnak

Az oldalon 60 bejegyzés jelent meg az elmúlt 30 napban, az utolsó hét napban 9. Az utolsó hét napban megjelent bejegyzések 18522 lájkot, 6798 hozzászólást és 2729  megosztást kaptak összesen.
Az elmúlt hét jót tett az oldal aktivitásának, mert az aktivitás minden területen nőtt.
Érdekes, hogy a Fidesz oldalán a bejegyzésekhez többen szóltak hozzá. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a Fidesznek kedvezőek ezek az aktivitási adatok, hiszen a hozzászólás tipikusan olyan reakció forma, amivel a nemtetszést ki lehet fejezni. Lájkkal nyilván ez nem oldható meg.

Mivel a Fidesz oldala régebbi, ezért itt az Audience Insights is ad nekünk egy kis segítséget az elemzésben.
Ha a Fideszt, mint témát nézzük, akkor az a hazai 18 év fölötti Facebookozók közül 7-800 ezer embert érdekelt.
Ez több, mint a rajongók száma, ami nyilvánvaló, hiszen többen foglalkoznak a Fidesszel, mint ahányan a „Facebookon kedvelik”. Ebben benne vannak azok is, akik pont a nemtetszésüket fejezték ki a Fidesszel kapcsolatban.

A Facebookon a Fidesz iránt érdeklődők aránya a hazai Facebookozókhoz nagyon hasonlít demográfiai szempontból, bár a 25-44 korosztályból kicsit kevesebben vannak, az 55+ korosztályból kicsit többen, de ez nem lényeges különbség.
A Fidesz téma iránt érdeklődők olyan oldalakat kedvelnek, mint a Párbeszéd Magyarországért, mno.hu, Fideszfigyelő, Orbán Viktor, Szegedi Doki, Debrecen, Rogán Antal, Fodor Gábor.

Ezek a témák érdeklik azokat, akik a Fidesz után érdeklődnek a Facebookon
Ezek a témák érdeklik azokat, akik a Fidesz után érdeklődnek a Facebookon Forrás: Audience Insights

Aktivitását tekintve a Fidesz iránt érdeklődők az átlag magyar Facebookozóhoz képest jóval aktívabbak.
Több oldalt lájkolnak és többet kommenteltek, több hozzászólást lájkoltak és osztottak meg az elmúlt 30 napban. A hirdetésekre is aktívabban kattintgatnak.
Kedvenc internetező eszközük a számítógép, ezt követi a mobil web és az Android.

Reméljük a Százezren az internetadó ellen Facebook oldalról is lesznek hamarosan ilyen részletes adatok, mert akkor érdekesebben tudjuk összehasonlítani a két oldalt.

Ami most is biztos:
A százezren az internetadó ellen olyan növekedést ért el, amit kevés másik hazai Facebook oldal.
Aktivizálni több, mint 200.000 embert, és elérni azt, hogy közülük több (mint?) tízezren az utcára is menjenek, nem egyszerű, nyilván ehhez sok minden kell, ami nem elsősorban az oldal adminjainak az érdeme.
A Fidesz 180 ezer fölötti rajongószáma sem kevés, de nem szabad elfelejteni azt, hogy ez régóta növekszik, ráadásul időszakonként komoly hirdetési büdzsével is megtámogatták.
A két oldal kommunikációjának stílusa és formája is jelentősen eltér.
A Fidesz oldalán például professzionális, stúdió minőségű fotók és grafikák jelennek meg. Ezzel szemben a Százezren az internetadó ellen oldalon pedig inkább mémeknek tűnő, esetleg igénytelennek is látszó képek, de érdemes észrevenni, hogy a maguk nemében ezek is profik, csupán más stílust képviselnek.

A kevés összehasonlítható adat alapján a legérdekesebb talán a külföldi rajongói összetétel. A Fidesz oldalát nagyon sok ember lájkolja a környező országokból. Románia, Szerbia, Szlovákia az első ötben. A töntetős Facebook oldalon a második helyen Anglia, a harmadik Németország. Bár van átfedés, hiszen Németország mindenhol ott van, azért gyanakodhatunk arra, hogy a Fideszt inkább a külföldi magyarok követik, míg a Százezren az internetadó elleni Facebook oldalt pedig azok, akik az utóbbi években távoztak külföldre elsősorban munkakeresés céllal.

Érdekes kérdés, hogy melyik oldalnak milyen jövő jósolható.
A Fidesz nyilván hosszú távra van berendezkedve, a Százezren az internetadó elleni oldal jövője viszont kérdéses. Nagyban függ a következő napok és hetek politikai eseményeitől.

Remélem hamarosan mélyebb információk is lesznek a részletesebb összehasonlításhoz, addig is érdemes szakmai szemmel is követni az eseményeket.
Ha van valami észrevételetek osszátok meg a hozzászólások között bátran, de azt előre jelzem, hogy a bántó, nem szakmai jellegű, erősen politikai hozzászólásokat törölni fogom.

Lévai Richárd

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük