Emberkísérlet a Facebooktól: 700 ezer felhasználó érzelmeit befolyásolták

A Facebook hétszázezer emberen végzett pszichológiai kísérletet.
Kiderült, hogy a hangulatok és az érzelmi szintek képesek átmenni csak írásbeli kommunikáción keresztül.
Vagyis ha az én ismerőseim és az oldalak amiket lájkoltam pozitív töltetű üzeneteket írnak nekem, én is pozitív hangulatú üzeneteket fogok később írni.

Eddig inkább csak érdekes a kísérlet, hiszen hasonló vizsgálatokat korábban is készítettek.
Ami miatt különleges ez a kísérlet, az két dolog:
1. közel hétszázezer ember vett benne részt (689003) anélkül, hogy előtte kifejezett engedélyt adott volna erre
2. nem megfigyelés volt a kísérlet, hanem egy valódi teszt, ahol a Facebook befolyásolta azt, hogy mit látnak különböző emberek.

Azok az emberek, akiknek kevesebb negatív töltetű üzenetet jelenített meg a Facebook, később inkább pozitív töltetű bejegyzéseket írtak és fordítva.
Azok az emberek, akiknek kevesebb negatív töltetű üzenetet jelenített meg a Facebook, később inkább pozitív töltetű bejegyzéseket írtak és fordítva.

Ugyanis a kísérlet úgy zajlott, hogy a Facebook létrehozott kb. 150.000 fős csoportokat véletlenszerűen kiválasztott, angolul kommunikáló emberekből.
Az ő hírfolyamukban megjelenő bejegyzésekkel variáltak egy héten keresztül.
Volt olyan csoport, akinél csökkentették a hírfolyamában megjelenő negatív tartalmú bejegyzéseket, volt akinek a hírfolyamában a pozitív tartalmú bejegyzéseket csökkentették.

Vagyis néhány embernek a Facebook egy boldogabb hely lett egy hétig, néhány embernek pedig egy szomorúbb hely.

A Facebook az emberek érzelmi állapotát befolyásolta.
Ez pedig egy új, az eddigieknél sokkal fontosabb kérdést vet fel.

Eddig a legnagyobb aggodalom az volt, hogy mi lesz az adatainkkal, amiket mi feltöltünk magunkról a Facebookba (vagy amit mások adnak meg rólunk).
Most azonban nyilvánvalóvá vált, hogy van egy még fontosabb kérdés: egy-két magáncég tömegek érzelmeivel játszhat a saját kénye-kedve szerint.

A Facebookot ugyanis 1,3 milliárd ember használja világszerte.
A Facebook hírfolyam algoritmusa pedig ezek szerint képes arra, hogy ekkora tömeg hangulatán változtasson.

Vajon ha Mark Zuckerberg úgy dönt, hogy jobb világot szeretne, csak megnyom egy gombot, és eltűnnek a negatív üzenetek a Facebookról?
Aztán úgy járunk, mint a Mátrixban, ahol szükség volt a konfliktusokra és a szenvedésre, mert nem működött a boldog virtuális világ.

Pár dolgot persze nem árt tisztázni:
1. a kísérlet, amit pár napja publikáltak 2012 januárjában zajlott egy héten keresztül
2. az ilyen kísérletekre mindenki engedélyt ad a Facebooknak akkor amikor elfogadja a felhasználói feltételeket
3. minden nap sok kísérletet végez a Facebook, amiknek a célja a Facebookozási élmény javítása
4. minden online cég végez hasonló célú, tömeges kísérleteket a felhasználóin annak érdekében, hogy többen és többet használják az adott rendszert
5. minden rendszer, ami algoritmust használ befolyásol minket a Google-től a Foursquare-ig
6. minden média felület arra törekszik, hogy befolyásolja az emberek érzelmeit, sőt, minden cégnek az a célja, hogy befolyásolja az emberek érzelmeit

Vagyis annyira nem új az, amit most a Facebook publikált, de a mérete miatt elég sok helyre eljutott, így talán több ember érzelmeit sikerül befolyásolni ( 😉 ), és így talán többen értik meg a jelentősségét az új, algoritmus vezérelte világunknak.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük