Mi várható 2014-ben a közösségi médiában?

Ez az időszak mindig jó alaklom arra, hogy megnézzük, milyen irányba megy a világunk. Ahogy tavaly is, most is megkérdeztem több szakértőt, hogy mire számítanak, milyen trendek várhatók 2014-ben a közösségi média világában.

feherkataDr. Fehér Katalin
újmédia-kutató, a Taylor’s University oktatója és kutatója, a BGF Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a Digital Identity Agency kutatási és fejlesztési vezetője.

További növekedés várható valamennyi digitális területen. A web, a közösségi média, az alkalmazások, a mobilizáció, a felhők, az “okos” eszközök, a lassan mindenhová beépíthető és hordozható-távvezérelhető szenzorok fejlesztései még nagyobb volument jelentenek majd, s párhuzamosan minden területen nő a penetráció. Minőségi ugrással még nem számolok tehát, csak növekedéssel és terjeszkedéssel.
Az innovációt szem előtt tartó cégek és fejlesztések számára az igazi kihívást a megnövekedő eszköz-adat-hálózat volumen értelmes kezelése jelenti majd: hogyan tudják elkerülni a “bíbelődést” a big datával és a felsorolt területek egyre komplexebb szövevényével, s ami még fontosabb, hogyan tudják erőforrássá alakítani a felsoroltakat. Az adathálózatok és a hálózati kompetenciák ugyanis még hangsúlyosabbá válnak.
Mindeközben Ázsia és Afrika dinamikusan jön fel a mobilizációval. Ázsia hangsúlyozza is a start up konferenciákon: mi leszünk a következő egy milliárd user online.

vegvariimreVégvári Imre
partner a MOSAIC Transformation Agency-nél.

Tavaly azt mondtam, hogy a „Big Data” az ami leginkább várható .. és bár részben ez már mutatkozott itt-ott, még egy évig tartanám ezt a mondásomat: szerintem fokozottan egyre fontosabbá válik az óriási generálódó adathalmazokhoz való hozzáférés és a bennük való okos kapcsolat- és minta-keresés.
E mellett szerintem 2014-ben már érzékelni fogjuk a „wearable tech” áldásait is .. a címvédő Google Glass mellett a ruházati cikkekbe oltott, vagy csak simán felvehető technológiai-kommunikációs eszközök is egyre inkább tért fognak hódítani. Ezek összekapcsolódása a közösségi irányvonallal (közösségi kommunikáció és crowdsourced big data egyaránt) hozhat érdekes kanyarokat .. hogy egy konkrét példát is mondjak, egy olyan hordható kütyü ami egyfelől tudja a globálisan elérhető free wifi-k lokációját és belépési adatait (így kvázi ingyen online van szinte folyamatosan) – másfelől ismeri a „gazdája” szokásait, tudja a napi programját, látja a közlekedési dugók térképét, kapcsolatban áll a gazdi ismerőseivel – és emellett még az Apple Siri-jéhez hasonlatos beszédfelismerő és hang-generáló rendszerrel is rendelkezik, már egész ütőképes segítség tudhatna lenni.
Én érdeklődve figyelem majd e mellett a Google robotfejlesztőcég-felvásárlásait és a Facebook reakcióit is azokra a közösségi platformokra akik a százmilliós regisztrált bázis fölé érnek

kruzsliczdavidKruzslicz Dávid
ügyvezető, szeretlekmagyarorszag.hu

Nehéz év jön
Kinek éri meg és kinek nem? Ez lesz 2014 legfontosabb kérdése a közösségi marketingre költő cégek számára.
Magyarországon továbbra is a Facebook lesz a legmeghatározóbb közösségi média-felület, bár már nálunk is vannak jelei annak, hogy fokozatosan fárad, veszít újdonság-erejéből. Az azonban nem látszik, hogy ki vagy mi venné át a helyét, a konkurensek – a Google+-tól a Twitterig, nálunk nem arattak átütő sikert.
A Facebook üzletpolitikája tehát 2014-ben is meghatározó marad. Az pedig világosan látszik, hogy a legnagyobb közösségi oldal merre tart. Igyekszik minden szereplőt rákényszeríteni arra, hogy folyamatosan, minél többet költsön a Facebook felületén.
Erre leginkább a hírfolyam-megjelenést szabályozó algoritmusát használja. Legutóbb például megsokszorozta annak a fontosságát, hogy az első percekben hogyan reagálnak a rajongók egy-egy posztra, és töredékére húzta le a megjelenést azokban az esetekben, amikor nem elég élénk a reakció. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a kimondottan üzleti posztokkal alig-alig lehet eljutni a nehezen megszerzett rajongókhoz, teljesen függetlenül attól, hogy az oldal egyébként mennyire aktív. Vagyis a Facebook-oldalak gazdái rákényszerülnek arra, hogy a posztjaikat fizetett hirdetésekké alakítsák.
A változások érzékenyen érintik a tartalomszolgáltatókat is. A magyar online médiapiac szereplői több éves késéssel néztek szembe a megváltozott fogyasztói szokásokkal, vagyis azzal, hogy egyre többen a Facebook-on keresztül tájékozódnak, és nem keresik fel közvetlenül a weboldalakat. Mára az összes nagy portál elindította saját közösségi oldalait, és egyre több energiát fektet ezek népszerűsítésébe. Az új portálok pedig kezdettől fogva erre alapozták a növekedési terveiket. Ugyanakkor a Facebook módosított algoritmusa őket is nehéz helyzetbe hozza. Az, hogy az első öt-tíz perc rajongói reakciói számítanak igazán, abba az irányba tolja a szerkesztőségeket, hogy a népszerűbb tartalmakra koncentráljanak, ami tulajdonképpen bulvárosodást jelent.
Van egy harmadik szegmens is, amiről érdemes szót ejteni. A valódi közösségek, civil szervezetek, alapítványok és blogok tartoznak ide, akiknek forradalmian új elérési utat jelentett a Facebook, hiszen soha nem látott hatékonysággal juthattak el rajta keresztül széles tömegekhez. Ennek is vége. Azok, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy költsenek az elérésekre, fokozatosan elveszítik a kapcsolatot a rajongóikkal.

joanellitamas80Joanelli Tamás
ügyvezető, Be Social:

2014 érdekes évnek ígérkezik. A Facebook legutóbbi módosításai – mellyel felhasználókat egyre erőteljesebben terelik a hirdetések irányába – sokakat egyéb közösségi oldalak felé terelnek. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az amerikai és a nyugat-európai fiatalok egyre kevésbé találják vonzónak a Facebookot, sokkal inkább más, alternatív közösségi oldalak felé fordulnak. Emiatt aztán előbb-utóbb a cégeknek, hirdetőknek követniük kell őket ezekre a csatornákra is. Hogy ez Magyarországon is így lesz-e, azt ma még senki nem tudja megmondani, látszólag hazánk stabil Facebook felhasználó marad, a többi közösségi oldal megmarad egy kisebb, szűk rétegnek.

levairichardLévai Richárd
közösségi marketing specialista a Közösségi kalandozások könyv szerzője:

Az idei év volt az, amikor a Facebook csúcsokat ért.
Egyrészt felhasználói csúcsokat, másrészt részvény csúcsokat. Ez a kettő szempont pedig nagyon sok mindent meghatároz: a részvényeseknek bevétel kell, ami a hirdetési vonal erősítését jelenti. A felhasználói szám tetőzés az “early adopter országokban” (és a fiatalok távozásáról szóló információk) pedig a több felületen megjelenő szolgáltatásokat vetíti előre.
A mobil terjeszkedés és az Instagram mellett a Snapchat felvásárlási szándékára is lehet itt gondolni. Hasonló megmozdulások biztosan lesznek még a Facebook részéről, de a közösségi média természetesen ennél összetettebb.
A Google+ remélhetőleg 2014-ben valóban magára talál (bár ingyenességben ott sem érdemes reménykedni), és a meglevő közösségi eszközök közül többet még intenzívebben fognak használni az emberek.
Amire ezek mellett szerintem mindenképpen oda kell figyelni, az a “kis közösségek” erősödése.
A privát, valódi, élő kapcsolatokon alapuló közösségi hálózatok, a zárt üzenetküldők és a többi hasonló megoldás egyre fontosabb szerepet kap felhasználói oldalról.
Ez önmagában is természetes egy ilyen nagy mamut tetőzése után, de a nemzetközi megfigyelési botrányok is ráerősítettek erre.
A harmadik fontos szempont a szenzorokra alapuló, személyes információk egyre erősebb becsatornázása.
Ez nem új dolog, hiszen a Nike+, a Runtastic, az Endomondo és a társaik már régóta jelen vannak, de eddig még csak a dolog felszínét karcolgattuk.
Hamarosan spektrométerek lesznek a telefonokban és a különböző fitnesz karkötőkben így már nem csak mozgást hanem például az ételek összetételét is automatikusan vagy legalább is egyszerűen lehet elemezni.
Ezek pedig nyilván olyan adatok lesznek, amik szintén jól használhatók lesznek a marketingeseknek.

Ti mit gondoltok, mi várható 2014-ben a közösségi média világában?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük