Nikon Facebook kampány esettanulmány

Lehet más a fotóverseny – Nikon esettanulmány

Nikon Facebook kampány esettanulmány
A legrégebbi kampány koncepciókra ráfér néha a frissítés

A Nikon Szingapúr csapatának elege lett az egyszerű fotófeltöltő és szavazó Facebook kampányokból, ezért úgy döntöttek, visszatérnek a fotózás alapjaihoz, ami nem más, mint a társasági élmény, és a közös emlékezés.
Hiszen ki az aki csak magának fotóz? Szinte senki.
A fotóinkat szeretjük megosztani barátainkkal ismerőseinkkel, az igazán elhivatott fotósok még a fotózás folyamatát is megosztják egymással fotóséták alkalmával.
Erre építette a Nikon a Sunset In the City kampányt.

A kampány alkalmazásba a lájkolás és a regisztráció után a játékosoknak először választaniuk kellett 3 célpontot, amit szívesen lefotóznának.
A különlegesség azonban az volt, hogy a 3 célpont közül csak egyről tölthettek fel fotót saját maguk.
A másik két fotó elkészítéséhez illetve feltöltéséhez meg kellett hívniuk az ismerőseiket, vagyis a játékban csapatok vehettek részt egy fotósorozattal, amit három különböző ember készített (elvileg).
A nyertes csapatokat a Nikon választotta ki, a díjak pedig természetesen Nikon fényképezők és kiegészítők voltak.

A kampány több, mint kétmillió embert ért el, és 5000-rel növelte a rajongók számát a Nikon Szingapúr oldalán.
De a siker legnagyobb bizonyítéka talán az, hogy a kampányt megrendezék újból, Food In the City néven, de itt természetesen már nem épületeket és látképeket kellett fotózni, hanem helyi ételeket.

Kampány támogatás Facebook bejegyzéssel
Kampány támogatás Facebook bejegyzéssel

Az ilyen jellegű kampány erőssége szerintem az, hogy a résztvevőknek mindenképpen meg kell hívniuk az ismerőseiket, ráadásul itt kétszer is meggondoljuk, hogy kiket hívunk meg.
Hiszen csak olyanokat akarunk csapattársnak, akik valóban képesek szép fotót készíteni.
Természetesen ahhoz, hogy egy játékos hajlandó legyen ennyit dolgozni nagyon vonzó nyereményre van szükség, vagy arra, hogy megtiszteltetés legyen az ha a zsűri minket választ, de az sem baj, ha tényleg inspiráló a feladat, kihívás teljesíteni.

Nektek hogy tetszik ez a kampány? Eredményesebbnek tűnik, mint a hagyományos képfeltöltős-szavazós megoldások?

Az Esettanulmányok rovat támogatója a Közösségi kalandozások – 20 magyar marketing sikersztori a Facebookon című könyv, amelyikben olvashatsz egy esettanulmányt többek között a Nikon Magyarország Facebook oldalának felépítéséről is. Kattints ide, és rendeld meg a könyvet!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük