Mennyi idő egy kampánytervet elkészíteni mesterséges intelligenciával?

Sokszor hallani, hogy a mesterséges intelligencia használata képes csökkenteni az egyes feladatokkal töltött időt. Ez érzésre valóban igaz, de mennyivel?

Gondoltam, lemérem, mennyi idő elkészíteni mesterséges intelligenciával egy kampánytervet poszt szövegekkel, hírlevelekkel és videó forgatókönyvvel.

Fogtam hát a Skillbot ChatMastert, és a következőket tettem:

Először arra kértem, hogy készítsen egy kampánytervet egy webináriumra, amihez keresse meg a korábban feltöltött (feltanított) célcsoport dokumentumot. Ezzel már duplán spóroltam időt, hiszen nem kellett kézzel, a prompt írás során felvinni az adatokat. Utána a ChatMaster kampánytervező funkciója megkérdezett még pár információt, ami ahhoz kellett, hogy elvégezze a feladatot.

Persze a kampányterv, amit elkészített, nem volt tökéletes, ezért több körben kértem tőle módosításokat. Amikor úgy éreztem, hogy ez már nagyjából jó, a kész kampánytervet feltanítottam a rendszernek. Ebben a lépésben meg is tettem azokat a módosításokat, amiket egyszerűbb volt kézzel elintézni. Ez a feltanítás azért jó külön, mert innentől fogva ezt a kampánytervet később is meg tudom hivatkozni, sőt, nem csak én, hanem akár a kollégák is tudják használni alapként. Ez volt a leghosszabb blokk, kb. 20 perc alatt született meg a kész terv.

A következő lépésben azt kértem, készítsen posztokat. A ChatMasterben van egy posztkészítésre használható funkció is. Ehhez persze megadtam, hogy használja az előbb létrehozott kampánytervet, így kevesebb feladatom volt a posztok promptolásával is. Itt is kellett persze módosítani, de pár kör alatt elértük azt a szintet, amire nekem most szükségem volt.

Következő lépésben videó forgatókönyvet készítettem a ChatMaster megfelelő funkciójával. Ehhez ismét a korábban feltanított kampánytervet használtam, majd megadtam, hogy milyen módszertan szerint készítse el a szövegkönyvet (a PAS modellt használtam, vagyis Pain, Agitation, Solution blokkokat írt a ChatMaster).

Végül pedig elkészítettem a bevezető szakaszhoz tartozó hírlevél-sorozatot is. Természetesen ezt is a kampányterv alapján, de itt még megkértem, hogy használja a korábban feltöltött hírlevélstílus minta dokumentumomat is.

Összesen kicsit több mint 30 percig tartott ennyi feladatot elvégezni. Persze néhány ponton lehetett volna még tovább dolgozni, akkor lehet, hogy még 20-30 percet rá kellett volna szánni, de az eredmény, amit ezzel a fél órával kaptam, egészen meggyőző volt.

Sok vagy kevés a 30 perc?

Ha mindent kézzel írtam volna meg, akkor valószínűleg 4-6 órát vitt volna el, de akár 8-10 óra is lehet, amíg ennyi feladatot elvégez az ember.

Szóval azt gondolom, igenis érdemes használni a mesterséges intelligenciát, főleg akkor, ha olyan plusz előnyöket is kihasználhatunk, mint amiket a ChatMaster kínál. Hiszen a korábban feltanított dokumentumok használata és a menet közben létrejött anyagok feltanítása nagyon sok pluszt hozzá tud adni a munkához.

Ez a cikk a Skillbot Chatmaster együttműködés keretében készült, de a saját tapasztalataimat osztottam meg. Viszont itt az alkalom, érdemes neked is megpróbálni, mennyit segíti a Te munkádat a ChatMaster. Regisztrálj ingyen a skillbot.hu-n, később, az előfizetés során pedig használd a LIFTUP50 kuponkódot, így 3 hónapig 50% kedvezményt kapsz. Kezdd itt!