A feladatok hegyként tornyosulnak előttünk, ezek közül csak az egyik a közösségi média felületeink kezelése. Mellette szerződésekkel, ajánlatokkal, és persze az ügyfelek különböző projektjeivel kell foglalkozni. Ilyenkor úgy tűnik, sosem érünk a végére…
Na de itt az új megmentő, a mesterséges intelligencia! Majd az megold mindent, igaz?
Nos, igen is, meg nem is.
Aki próbálta, tudja, hogy a ChatGPT például remek szövegeket tud írni. Néha annyira jókat, hogy az embernek könnybe lábad a szeme. Blogbejegyzés íráshoz, posztokhoz, ez már elég is.
De mi van, amikor egy napon belül kell ugrálni sok különböző feladat között, a Facebook posztokkal kezdve az árajánlat készítésén és a szerződéseken át a tervezésig?
Ilyenkor a ChatGPT önmagában már nem biztos, hogy tud segíteni.
Ehhez már nem elég, ha letöltöttünk pár promptgyűjteményt. Ide már feltanított Custom GPT-kre lenne szükség, de valljuk be, ehhez sokan nem értenek.
Az oktatásaimban ezért javasoltam, hogy használjunk Custom Instructionst és saját dokumentum sablonokat, amit minden alkalommal fel lehet tölteni, így nagyságrendekkel nő a ChatGPT hatékonysága.
De tudom ez is nehézkessé válik ha sok különböző feladatunk van.
Ezért örültem, amikor találkoztam Skillbot Chatmasterrel, amiben számos olyan funkció van, ami igazán hatékonnyá teszi a mesterséges intelligencia használatot a vállalkozóknak.
A rendszer ugyanis egy lépéssel tovább megy a hagyományos mesterséges intelligencia megoldásoknál. Az alapját ennek is a ChatGPT nyelvi modellje adja, de itt nem kell a felhasználónak minden egyes lépést kitalálnia.
A Skillbot Chatmaster végigvezeti a folyamatokon, és úgy tervezték, hogy valóban segítse a munkát – legyen szó kampánytervezésről, közösségi média posztok készítéséről, toborzásról, ajánlat készítésről, vagy akár szerződések megírásáról.
Nem kell promptgyűjteményeket keresni, nem kell Custom GPT-ket feltanítani, könnyen tudunk váltani a teljesen különböző feladatok között. Elég, ha kiválasztjuk, mi a feladat, a rendszer pedig segít.
Kifejezetten szeretem például, hogy csak meg kell írnom, melyik korábban feltöltött dokumentumot használja az aktuális feladathoz, és nem kell minden egyes alkalommal feltöltögetni, az pedig kifejezetten jó, hogy az éppen létrehozott kampánytervet vagy hírlevél szöveget rögtön fel lehet a rendszernek tanítani, így gyorsan tudunk vele továbbdolgozni, mi is és a kollégáink is.
A rendszer pont azt adja hozzá a ChatGPT-hez, ami eddig hiányzott az igazán hatékony munkavégzéshez.
Igen, ez egy olyan blogbejegyzés, ami a Skillbot Chatmasterrel együttműködve készült, viszont a termék olyan, amit én is egyre többet használok, a tapasztalatok, amiket leírtam valódiak. Viszont nem kell hinni nekem.
Próbáld ki Te is! Regisztrálj ingyen a skillbot.hu-n, utána pedig add meg a liftup50 kuponkódot, és használd ki három hónapig a cégedben 50% kedvezménnyel (ez csak 4.990 Ft + Áfa!) a hatékony mesterséges intelligenciában rejlő erőt!