Nagyjából 12 éve egy tárgyalásra mentem egy új ügyfélhez, aki azzal fogadott a bemutatkozás során, hogy „tegeződjünk nyugodtan, mert megnéztem az IWIW profilodon, és én vagyok az idősebb!”
Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy reggel a TV2 adásában a HR és a közösségi média kapcsolatát boncolgató beszélgetésben vettem részt. A téma mindig jó és mindig aktuális, ezért összegzem itt is a lényeget a videó után.
Természetesen nem feltétlenül HR szempontból. Szerintem ugyanis nem az a fő kérdés, hogy egy álláskeresés során megnézik-e a Facebook profilunkat. Néha valószínűleg igen.
Viszont megnézik számtalan más alkalommal is a legkülönbözőbb emberek.
Sőt, nem is kell, hogy kifejezetten megnézzék a profilunkat, a Facebookos aktivitásunk eljuthat elég széles körbe. Hiszen ha lájkolunk egy oldalt, vagy hozzászólunk egy bejegyzéshez, ami publikus, akkor azt az ismerőseink egy része jó eséllyel látni fogja.
Éppen ezért tudatosan kell jelen lennünk a közösségi médiában.
A tudatosság viszont két dolgot jelent:
1. Mi döntjük el, hogy amit kiírunk, vagy megosztunk, azt kivel osztjuk meg. Mindenkivel? Az összes ismerősünkkel? Vagy csak egy zárt csoporttal, például a családunkkal? Mindegy, de a lényeg, hogylegyünk tisztába vele, hogy a különböző emberekhez máshogy viszonyulunk. Ahogy a Facebookon kívül is máshogy viselkedünk a munkahelyünkön, a családunk körében, egy nyilvános szereplés alkalmával, vagy éppen akkor, amikor a gyerekkori barátainkkal bulizunk. Így kell gondolni a Facebookra is: ez nem egy nagy tér, ahol mindenkinek ugyanazt kell látni, hanem a saját közösségeink olyan halmaza, ahol mi döntjük el, ki mit lát az életünkből.
2. Ha mások megosztásaihoz szólunk hozzá, például egy Facebook oldal posztjához, vagy egy barátunk fotójához, ott mi nem tudjuk szabályozni, hogy ki fogja látni. Ha az eredeti poszt publikus volt, akkor a mi reakciónk is az lesz. Ha a bejegyzés írója lekorlátozta, akkor csak azok fogják látni, akiknek ezt a publikáló megengedi. A gond az, hogy nem tudjuk, hogy ezek kicsodák. Mert lehet, hogy látunk annyit, hogy az ismerősei fogják látni, de nem tudjuk ők pontosan kik. Néha még csak ennyi sem derül ki, csak az, hogy nem publikus a bejegyzés.
Mostantól titkolózzunk?
Nem kell titkolózni, és nem kell stresszelni.
Nem kell elrejteni a politikai véleményünket, a vallási meggyőződésünket, a bulifotókat, a gyerekek fotóit. Semmit nem kell titkolni.
De tisztában kell lenni azzal, hogy következményei lehetnek annak a képnek, ami a Facebookon kialakul rólunk a megosztásaink, a hozzászólásaink, vagy akár csak a lájkolt oldalakon keresztül.
Például néhány hónapja kaptam egy levelet, amiben azt írta valaki, hogy ő megszakítja velem a Facebookon a kapcsolatot, mert túl sok politikai témára reagálok. Ez a migránskampány közepe volt, és mint kiderült az volt az utolsó csepp, hogy lájkoltam egy átalakított plakátot.
Hasonló mindenkivel előfordulhat, csak éppen nem biztos, hogy az orrára kötik, hogy mostantól letiltalak. Többek között ezért kell tudatosan foglalkozni azzal, hogy mit, kivel osztunk meg. Nem titkolózni kell, csak szelektálni, és eldönteni, hogy melyik véleményünket, tulajdonságunkat, érdeklődésünket milyen körben osztjuk meg akár a való életben, akár a közösségi médiában.