Virtuális valóságban tervezték a Meta (Facebook) új logóját

A Facebook Meta designer csapata betekintést engedett a brandváltás mögötti folyamatokba is. Az egyik legérdekesebb része a dolognak az új logó tervezéséhez kapcsolódik.

„A hagyományos márkatervezési folyamatokkal ellentétben ezt a szimbólumot úgy terveztük, hogy mozgásban és 3D-ben éljen. A saját Quest technológiánkkal a térben egyetlen vonalból rajzolt Meta szimbólum folyamatos hurkot képez, amely zökkenőmentesen működik a 2D és a 3D kontextusok között. Úgy tervezték, hogy különböző nézőpontokból megtapasztalható és interakcióba kerüljön. Hasonlíthat a „Meta” M-re, és időnként egy végtelen jelre is, amely végtelen horizontokat szimbolizál a metaverzumban.

A Meta szimbólumot úgy tervezték, hogy dinamikusan éljen a metaverzumban – ahol mozoghatsz rajta és körülötte.”

Arról, hogy milyen lehet egy ilyen tervezési folyamat elárul pár dolgot a Gravity Sketch demoja:

Persze a brand váltásban, nem a logó a legfontosabb, hiszen tartozik ehhez egy filozófia, egy üzenet, egy értékrend. Erről ezt írják a tervezők:

„Azért választottuk a „Meta”-t, mert ez jelentheti azt is, hogy „túl”. Ez a következő fejezet egy mindannyiunk által megalkotott jövő, amely túlmutat azon, amit a digitális kapcsolat ma lehetővé tesz – túl a képernyők korlátain, a távolság határain és még a fizikán is. Cégünk számára a Meta emlékeztet arra, hogy mindig van még mit építeni.”

Akár mi is volt a váltás legfőbb oka, ez azért követhető vízió. 🙂