Index vs. Távozó indexesek a rajongószámok tükrében

A rajongók és a követők számára gyakran hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, hogy ez egy marketingesek által mesterségesen generált izé, ami csak arra jó, hogy egymással versenyezzük. Azt, hogy ez emberek érdeklődését, márkák iránti hűségét is megmutatja könnyű elfelejtenei.

Pedig a rajongó, illetve követőszám változás nem csak azt mutatja meg, ha egy márka, és a mögötte levő érték népszerű, hanem azt is, ahogy éppen veszít a népszerűségéből. Ezt látni az elmúlt napokban a médiapiacon, ahol az index.hu körüli turbulenciák begyűrűztek a közösségi média felületekre is.

Index.hu adatok

A Socialbakers adatai alapján jól látszik, hogyan változott az index.hu Facebook oldal rajongói száma az elmúlt napokban. A cikk írásáig több, mint 17.000 ember döntött úgy, hogy „kilájkolja” a Facebook oldalt. Ez nem tűnik soknak, hiszen csak a követőbázis 3%-a. De mindez gyakorlatilag három nap alatt történt meg. Ráadásul – a pénteki felmondások ellenére – még nem egy új csapat szerkeszti a lapot, nem változott a témaválasztás és a stílus. Amint megtörténik a valódi átrendeződés, valószínűleg sokkal erősebb bojkott fog elindulni, vélhetőleg nagyobb lesz a korábbi rajongó távozási hajlandósága. Sőt, negatív vélemények tömeges megjelenésére, leértékelésekre, posztokat elárasztó, támadó kommentekre, elrejtésekre és jelentésekre is készülhetnek az oldal kezelői.

Bár a 3% önmagában nem sok, de látszik, hogy ennyi idő elég volt ahhoz, hogy több, mint a felét elveszítse a Facebook oldal a koronavírus kitörése óta csatlakozó rajongóknak.

A rajongóvesztés nem csak a fő oldalt érinti. Más „index” névvel jelzett Facebook felületek is vesztettek a népszerűségükből, bár sokkal kisebb mértékben. Érdekes módon azonban a leiratkozási láz leginkább a Facebookon maradt. Az Index YouTube csatornája és Instagram profilja például nem veszített feliratkozót, minimális mértékben még növekedtek is.

A Távozó Indexesek

Az Index.hu szerkesztőségi csapata péntek délután publikált egy Facebook oldalt, amit az elmúlt 3 napban 220.000-en lájkoltak, és közel 240.000-en követtek be.

Ez önmagában is komoly szám, sok különböző következtetést lehet levonni ebből politikai és márka oldalról is.

Ha összevetjük az eredeti index.hu-val, akkor az új oldalnál azt látjuk, hogy hamarosan elérheti a felét, de közben nem egyértelmű az „átmozgás”, hiszen kb. 15x nagyobb a növekedése az új oldalnak, mint a csökkenése a réginek. Persze nem kell elhagyni mindenkinek az eredeti index.hu-t azoknak, akik az újat bekövetik, ráadásul az új oldalhoz olyanok is csatlakoztak – valószínűleg nagy számban – akik az index.hu-t nem követik.

…és a többiek

Az index.hu körüli turbulencia más médiaportálok közösségi felületeire is hatással volt. A 444, a 24.hu és a HVG is növelte 3-4000 rajongóval az elmúlt napokban a bázisát, ami vélhetőleg annak köszönhető, hogy sokan, akik eddig elsősorban az index.hu-ról tájékozódta, nekiálltak más források után nézni.

Az index.hu Facebook oldal (és a cég többi közösségi média felületének a sorsa) még nem lefutott ügy. Ahogy újabb és újabb információk látnak napvilágot, ahogy újabb események történnek, ezek meg fognak látszani a követői bázison is.

A végére pedig egy személyes megjegyzés.
Az index.hu Facebook oldalát valahogy soha nem lájkoltam be, de a posztjai mindig eljutottak hozzám. Ez félig tudatos volt, így is figyeltem a Facebook algoritmusát, a megosztások hatását, a hírek terjedését. Közben sok más indexes Facebook oldalt követtem, és alig múlt el nap, hogy ne nyitottam volna meg közvetlenül a portált böngészőből.
Ez annyira beidegződött, hogy amikor az internetet akartam tesztelni, az index.hu volt az amit beírtam. Ez a szokás valahogy még az Internettós időkből maradt meg bennem és lassan fog átalakulni. De nyilván át fog.

Ugyanakkor az index.hu körül kialakult helyzet nem csak személyesen megrendítő, önmagában médiatörténet.
Sőt, bizonyos értelemben magyar közösségi média történet is, hiszen ez volt az a lap, ami a nagyok közül az utolsók között jelent meg a Facebookon, és amelyik utoljára integrálta a lájk gombot a felületébe. Most pedig ez az, aminek a haláltusáját átalakulását tömegek követik a közösségi médiában. És ez az a lap, aminek az egyik legfontosabb értéke éppen a közösségi médiában, a Facebook felületein próbál átöröklődni. Ha ránézünk a számokra, egy furcsa lélekvándorlást látunk, aminek a forrása megvan, a célja viszont még ködbe vész.