Hibakereső: mennyi a FB oldalad TÉNYLEGES organikus elérése?

A Facebook néhány hete változtatott az organikus elérés kalkulációján, így már meg tudjuk nézni, hogy mennyi emberhez jutnak el valóban a posztjaink a hírfolyamban.
Korábban ugyanis az elérést úgy kalkulálták, hogy akinek a hírfolyamába már berendezték a posztunkat, azt már hozzáadták a számhoz. Ez a kiszolgált elérés. Február közepétől viszont azok számítanak be az elérésbe, akiknek meg is jelent a képernyőn a posztunk. Nem apró, de lényeges különbség.

Nézzük meg először, hogy juthatunk hozzá az adatokhoz, aztán azt, mit lehet kideríteni belőlük!
Például van-e hiba a rendszerben vagy nincs?

Hogyan tudjuk meg, mennyi az annyi?

A két kalkuláció közötti eltérést egyrészt meg tudjuk nézni a Facebook oldalunk összefoglaló statisztikai felületén, másrészt (ez a pontosabb) ki tudjuk exportálni az adatokat a rendszerből.

Elérés különbség a statisztikában
Elérés különbség a statisztikában

Szerencsére már nem kell letölteni a sok száz oszlopos táblázatot, ki tudjuk választani, melyik adatok érdekelnek, sőt, el is tudjuk menteni sablonnak a kedvenceinket, így később is könnyen le tudjuk kérni ugyanazokat az adatokat.

Mit mutatnak a számok?

Először is ha első látásra megnézzük, akkor azt látjuk, nincs olyan drámai eltérés. Az eltelt másfél hónapadatai alapján kb. 9 %-kkal kevesebb az átlagos, valódi elérés, mint az, amit a Facebook korábban mutatott.

A statisztika exportban könnyen kiválaszthatjuk aztokat az adatokat, amik érdekelnek minket. Itt például az összes eléréssel kapcsolatos napi adatsor látható
A statisztika exportban könnyen kiválaszthatjuk azokat az adatokat, amik érdekelnek minket. Itt például az összes eléréssel kapcsolatos napi adatsor látható

Az egyes napokat elemezve, azonban vannak furcsaságok.
Az egyik az, hogy azoknál az élő közvetítéseknél, amit előre beharangoztunk, drámai az eltérés.
Ezeknél általában 40-45%-kal több a kiszolgált elérés, mint az, ami ténylegesen meg is jelent a hírfolyamban. Erre még úgy-ahogy lehet magyarázatot találni.
Talán az történik, hogy a Facebook berakja a live-okat azoknak a hírfolyamába, akik feliratkoztak, és akiket általában érdekel a téma.  Akár azzal is összefüggésbe lehet a dolog, hogy ezeket a live-okat megosztjuk több oldalon és eseményben, így több embernél késül fel a Facebook arra, hogy megnézheti a közvetítést. Viszont ilyenkor nem a hírfolyam tetejére rakja a live-ot, hanem lejjebb. Így bár sokakhoz eljuthat, de végül nem nézik meg annyian.

A hétfői live-ok: mindig 40% körüli a különbség a kiszolgált és a megjelenített elérés között.
A hétfői live-ok: mindig 40% körüli a különbség a kiszolgált és a megjelenített elérés között.

Azoknál a live-oknál, amiket hirtelen indítunk, bejelentés nélkül, nincs ilyen nagy különbség. Ott 4-10 %-kal több csak a kiszolgált elérés, mint a képernyőn megjelenített.

Hiba vagy nem hiba?

A másik érdekesség, és erre bevallom, nem találok magyarázatot: miért van az, hogy néha több a képernyőn megjelenített elérés, mint a kiszolgált? Hiszen ahhoz, hogy a képernyőn megjelenjen, ki kell szolgálni. Be kell rendezni a hírfolyamba.
Ez mindig olyan napokon van, amikor nincs organikus poszt. Mindig legalább 10% a különbség, de a 15% is gyakori.

Elméletileg ilyennek nem szabadna lenni, ezért kipróbáltam, mennyire befolyásolja ez az erdményt. Szerencsére nem nagyon, hiszen ilyenkor amúgy is kicsi az elérés. Ha figyelmen kívül hagyom a negatív arányokat, akkor is csak 10,2% a különbség a kiszolgált (vagyis korábbi) és a képernyőn megjelenített elérés között.

Mindenesetre arra biztatlak benneteket, nézzétek meg a saját adataitokat, hátha találunk még egy-két anomáliát, ha pedig van ötletetek erre a jelenségre amit írtam, bátran írjátok meg! 😉

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük