Új eszközök és nagyobb támogatás a Facebook csoportoknak

A Facebook első amerikán kívüli közösségi csúcstalálkozóját Londonban tartotta, ahol – a nevéhez híven – a közösségek voltak a fókuszban.
Ez az esemény két szempontból is érdekes.
Egyrészt tavaly az első ilyen rendezvényen jelentette be a cég az új küldetést és az új filozófiát.
Másrészről pedig kíváncsi voltam, hogy a Facebook megváltoztatásáról szóló, hetek óta tartó bejelentés sorozat folytatódik-e.

A tavalyihoz hasonló nagy bejelentés végül nem történt, de a csoportokkal kapcsolatos újdonság jól illeszkednek a változások sorába.

Nézzük sorban, mikről volt szó!

1. Facebook Community Leadership Program
Ezt azért hozta létre a Facebook, hogy a különböző közösségek vezetőit támogatni tudja.
Ennek része a kapcsolatépítés segítésén túl közvetlen anyagi támogatás is. Akit részletesebben érdekel, itt tud tájékozódni és akár kapcsolódni.

2. Új eszközök Facebook csoport adminoknak

Ezek azok, amik a legötbbünknek érdekesek lesznek, mert a csoportok kezelését komolyan segíthetik.

Adminisztrációs eszközök: egy helyre kerülnek a jelentkezések, a statusztikál és egyéb hasznos megoldások azért, hogy könnyebben legyen kezelni a csoportokat.

Csoport bejelentések: az adminok könnyebben tudnak megosztani a csoport számára fontos bejelentéseket. Maximum 10 darab ilyen kerülhet majd a csoportok tetejére. (Gyanítom ez a következő felület, amit sok csoport reklámként értékesíteni fog…)

Újdonságok csoportoknak: 1. bejelentések a csoport tetején, 2. új helyen az admin eszközök, 3. saját szín, 4. szabályok kiemelt helyen.
Újdonságok csoportoknak: 1. bejelentések a csoport tetején, 2. új helyen az admin eszközök, 3. saját szín, 4. szabályok kiemelt helyen.

Csoport szabályok: Az adminok egy dedikált felületre tudják kirakni a csiportra vonatkozó szabályzatot.

Személyre szabhatóság: minden csoportnak egyéni színeket adhatnak meg az adminok, hogy egy kicsit jobban a sajátjuknak érezzék ezt a tagok.

3. Londoni mérnök csapat bővítése a közösség biztonságának érdekében

Londonban van a Facebook legnagyobb mérnöki csapata az USA-n kívül, ráadásul az év végére a létszámuk duplázódni fog.

A csoport feladatába többek között a következő feladatok fognak tartozni:

A Facebook számára fontosak tehát a csoportok. Ti is használjátok őket?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük