Hol jelenhetnek meg a Facebook hirdetések?

Pár évvel ezelőtt a Facebook hirdetési rendszere viszonylag egyszerű volt, a hirdetések is gyakorlatilag csak két helyen jelentek meg: a hírfolyamban és a jobb oldali hasábban.

Azóta a cég tőzsdére ment, elkezdték ontani a hirdetéseket először mobilra, aztán egyre több felületre, a többi pedig történelem mondhatnánk, hiszen a hirdetési bevételeik minden évben rekordot döntöttek. Legalább is eddig.
Azonban nem olyan régen a cég jelezte, hogy a hirdetési bevételek emelkedésének üteme csökkenni fog várhatólag, ennek egyik fő oka pedig az, hogy nem tudnak több hirdetési helyet elhelyezni a Facebookon belül.

Persze azért nem ijedt meg senki. Ha nem megy a közösségi hálózaton belül, akkor majd jöhetnek a hirdetések azon kívül! Vagy a Facebookon belül megjelenő tartalmakon belül, mint például a videókban.
Persze nem új, hiszen az Audience Network, az Instant cikkek, vagy az Instagram már régóta jelenít meg Facebookban létrehozott hirdetéseket de folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb megoldások, mint például legutóbb az Instagram stories hirdetési lehetőség.

Összességében olyan sok helyen jelenhetnek meg a Facebook hirdetések, hogy ideje megállni, és végignézni a sok elhelyezést, hiszen egyáltalán nem mindegy, melyik felületen találkozik a reklámunkkal a célcsoportunk.

Hirdetések asztali böngészőben

Ahogy látható, asztali böngészőben csak négy fő felületünk van:

Asztali böngészőben négy fő felület között választhatunk, ha hirdetni szeretnénk.

Asztali böngészőben négy fő felület között választhatunk, ha hirdetni szeretnénk.

– jobb oldali hasáb
– hírfolyam
– videóba ágyazott
– Messenger

Hirdetések mobilon

Ehhez képest mobilon rengeteg lehetőségünk van:

Hét különböző mobil elhelyezést választhatunk amikor a Facebookban hozunk létre hirdetést.

Hét különböző mobil elhelyezést választhatunk amikor a Facebookban hozunk létre hirdetést.

– hírfolyam
– videóba ágyazott
– Messenger
– Instant cikkek
– Audience Network
– Instagram feed
– Instagram stories

Ezek közül külön érdekes ugye az Audience Network, hiszen az számos külsős alkalmazást jelent önmagában.

Jól meg kell tehát fontolni, hogy melyik elhelyezést választjuk, hiszen egészen mást várhatunk el egy hírfolyamban, egy Instant cikkben, egy Messengerben, vagy egy Instagramban megjelenő hirdetéstől hiszen más emberek más körülmények között, más használati szokással találkoznak az egyes felületekkel.

Éppen ezért érdemes megfontolni, hogy a Facebookra bízzuk-e azt, hogy automatikusan válasszon ki nekünk elhelyezéseket.

Lévai Richárd
Közösségi marketing specialista
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is! ;-)