Messenger bot: lufi vagy új csatorna?

Áprilisban jelentette be a Facebook, hogy a Messenger platformon mindenki számára elérhetővé teszi a botok futtatását. Augusztusban, amikor elkészült a Telenor botja, akkor írtam az ebben rejlő lehetőségekről, most azonban újra érdemes elővenni a témát két okból.

Az egyik, hogy néhány hete elkészült a mi saját botunk, amire itt tudtok regisztrálni.
Nincs más dolgotok, mint az, kattintás után beírjátok a Feliratkozom szót a Messenger felületébe.

A másik apropója a dolognak az, hogy a csütörtöki Közösségi kalandozások tévé témája is a Messenger botok lesznek. Pontosabban az, hogy milyen lehetőségek vannak a Messengerben cégek számára.
Itt jelentkezzetek be a közvetítéshez kapcsolódó Facebook eseményre, nehogy lemaradjatok róla!

Mik azok a botok?

A bot a robot szó rövidített verziója. Tulajdonképpen szoftverekről van szó.
A chat bot pedig az üzenetküldő platformokon futó szoftvert jelent, amivel általában beszélgetni lehet.
Ha valakinek mond valamit az IRC, akkor biztos fog arra is emlékezni, hogy voltak IRC botok.

Miért kell erről ilyen sokat beszélni?
A Messenger bot olyan megoldás, amit jelenleg kevesen használnak, pedig egy új marketing csatornát jelentenek.
A Messengert ugyanis 1 milliárd ember használja havonta, ráadásul minél fiatalabb, annál gyakrabban. Bár hazai pontos adatok a Messenger használatával kapcsolatban nincsenek, de talán árulkodó az, hogy a 18-29 éves korosztály 70%-a használ valamilyen üzenetküldőt a mobilján.

A Messengerrel kapcsolatban mégis sok céges oldal adminban az a kép él, hogy ez az, amit le kell tiltani a Facebook oldalról, mert nagyon sok, megválaszolhatatlan kérdés jön az ügyfelektől.
Ismerünk olyan céget is, aki a Messengernél csak az automatikus választ használja, amiben van egy link, ami a webes kapcsolatoldalra viszi az érdeklődőket.

Pedig a Messengert, ha botokkal van kiegészítve sok célra lehet használni.
Egyrészt az ügyfélszolgálat jellegű kommunikációt remekül lehet csökkenteni a botok segítségével.
Hiszen egy bot képes lehet a beérkező kérdéseket feldolgozni, és automatikus válaszokat adni rájuk.
De egy bot célja lehet az értékesítés támogatás vagy akár az értékesítés is. Hiszen egy „beszélgetés” során a bot be tud mutatni termékeket nekünk, meg tudja nyitni a hozzájuk kapcsolódó weboldalt Messengeren belül, plusz még a fizetést is meg tudja oldani (egyelőre USÁban).

Mit tud a Közösségi kalandozások bot?

A Facebook oldalunkra telepített bot segítségével friss híreket küldünk a feliratkozóknak (100%-os elérés ?!), plusz egy kis kutatásban is részt tudnak venni az érdeklődők.
Persze vannak ötleteink, amikkel hamarosan bővítjük a rendszert hiszen a fő célja az, hogy teszteljünk, és mi is minél változatosabb tapasztalatokat szerezzünk, Plusz az is, hogy meg tudjuk mutatni az érdeklődőknek a megoldásban rejlő lehetőségeket.

Épp ezért javaslom, hogy ha még nem tetted, próbáld ki a botunkat, ismerkedj a formátummal, és persze gyere a csütörtöki élő közvetítésre, ahol ennél mélyebben is beszélünk a témáról.
El fogom például mesélni az eddigi tapasztalatainkat többek között a fejlesztésről, a bot hirdetésről és a Messenger Code-ról.

Remélem találkozunk, ha pedig kérdésed vagy tapasztalatod van a botokkal kapcsolatban, írd meg bátran a hozzászólások között! 🙂

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük