Valami véget ért…

A valami pedig az ártatlanság kora. Legalább is a WhatsAppnál, amelyik elkezdi megosztani a felhasználói adatokat a Facebookkal.
Korlátozott szinten, de beindul a folyamat, ami egyrészt érthető, hiszen sokba került a Facebooknak a WhatsApp, jó lenne valami pénzt is látni belőle.

Másrészről viszont a WhatsApp azt mondta magáról, hogy „az adatvédelem a DNS-ünkbe van kódolva, és a köré a cél köré építettük a WhatsApp-ot, hogy olyan keveset tudjunk meg rólad, amilyen keveset csak lehet.”
Ezt a cég egyik alapítója, Jan Koum nyilatkozta, amikor eladták a lelküket a cégüket a Facebooknak.

Mától változik a helyzet, ugyanis sok más változással együtt (például a kódolt üzenetváltás) bekerül a felhasználói feltételekbe az is, hogy a WhatsApp a telefonszámokat megosztja a Facebookkal azért, hogy jobb ismerős ajánlatokat tudjon javasolni a rendszer, és persze azért is, hogy a Facebook jobb reklámokat tudjon megjeleníteni ezeket az adatokat is felhasználva.

 

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük