Az Instagram pálfordulása: álló és fekvő formátumok

Az Instagram egyik legkarakteresebb ismérve a négyzetes formátum volt.
Bár apróság, de sok előnye volt ennek az egységes formátumnak.
Egyrészt a felhasználónak nem kell gondolkodni, hogy az adott képhez az álló vagy a fekvő formátum a megfelelő. (Tudom, ez elsőre furcsának tűnik, de ma már olyan világban élünk, amikor nincs idő elfordítani a telefont. 🙂 )
Másrészt pedig egyszerűvé teszi az app felületét, hiszen a függőleges kamera kijelzőn a négyzetes kép alá szépen elférnek a fontos funkciók.
Az idők folyamán a négyzetes formátum az Instagram védjegye lett, amit egyre többen vettek át.

De az idők ma megváltoztak: ma bejelentették, hogy a négyzetes formátum mellett már választhatunk állót és fekvőt is a képeknél és a videóknál.

Mostantól könnyedén választhatunk az álló és a fekvő formátumok közül is, de persze a négyzetes is megmarad.
Mostantól könnyedén választhatunk az álló és a fekvő formátumok közül is, de persze a négyzetes is megmarad.

A változás hátterében több dolog állhat.
Egyrészt az Instagramnak talán már nem kell a négyzetes képek megkülönböztető ereje, illetve ez már nem is annyira különleges, hiszen sokan használják.
A videóknál ráadásul a négyzetes talán nem a legjobb, hiszen a videó gyakran kívánják a fekvő formátumot, ami sokkal jobban néz ki a fekvő kijelzőkön, hiszen nagyobb helyet tölt ki.

Ugyanakkor az álló formátum egyre fontosabb, és nem is feltétlenül a felhasználók, talán sokkal inkább a hirdetők miatt.
A mobilon ugyanis nagyon jól jön, ha egy reklám minél nagyobb felületet ki tud tölteni, erre pedig az álló formátum sokkal inkább alkalmas. Az Instagram pedig nagyon nyomul reklám ügyben, szóval biztos hamarosan megjelennek az új formátumhoz igazított hirdetés formátumok is (amiket remélem mi is minél hamarabb tesztelhetünk).

Több dolog állhat tehát a háttérben, de egy a lényeg, most aztán mindenki a kedvére választhat a kompozíciójához legjobban illeszkedő képarányok közül.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük