Közösségi kalandozások: egy régi-új név története

2010 nyarán jött az ötlet, hogy indítsunk egy blogot a közösségi média üzleti lehetőségeiről.
Bár akkor még javában az IWIW volt az uralkodó közösségi platform, a Facebook ereje is egyre jobban látszott. Öt éve nyáron kb. másfél millió magyar felhasználója volt, de ez a szám decemberre, a blogunk indulására nagyjából 2,2 millióra emelkedett.

Mivel eddigre már több közösségi média kampányon voltunk túl, és egyre több ügyfelünk érdeklődött a Facebook marketing lehetőségei iránt, megszületett az ötlet, hogy írjunk egy blogot a témáról.
Így indult el 2010-ben a facebooktippek.hu, és a hozzá tartozó oldal, a Közösségi marketing vállalkozásoknak.
Hamar kiderült, hogy az ötlet jó volt, a blogot sokan kezdték el követni, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Ugyanakkor kiderült az is, hogy a névválasztás sok szempontból nem volt a legjobb.
Például nehéz volt összekapcsolni az eltérő néven futó felületeket.
Ezért kezdtük el az új megjelenéseket egy új néven publikálni.
Így született meg a Közösségi kalandozások könyv, a Közösségi kalandozások TV című videósorozat és a Közösségi kalandozások meetup is.
Most pedig beáll a sorba a blog is, ami mától a kozossegikalandozasok.hu domain néven fut tovább.
A névcsere ötlete már több, mint két éve megszületett, idén tavasz óta tervezzük, hogy a blog ötéves születésnapján váltani fogunk, de a Facebook ösztönzésére az átállást egy kicsit előrehoztuk. 🙂

Az új nevet az egységesítés mellett indokolja az is, hogy a helyzet sokat változott 2010 óta.
Akkor a Facebook volt az újdonság, a feltörekvőben levő platform.
Ma már a Facebook maga lett az internet sok szempontból. A Facebook egyre több mindent ural az interneten, közben pedig egyre kevésbé közösségi.
A közösségi média viszont egyre színesebb.
Egyre több felületen érvényesül a közösségi hatás, egyre izgalmasabb közösségi megoldásokkal bővül az életünk.
Gondoljatok például a közösségi finanszírozásra, vagy akár az olyan digitális alapú, közösségi megoldásokra, mint az Uber vagy az AirBnB.
Ráadásul a Facebook, és a többi közösségi média platform az online folyamatoknak csak egy részét teszik ki.
Sokszor itt kezdődik a kapcsolat, majd e-mailben folytatódik, de egy weboldalon, vagy az üzletben ér véget.
Van, hogy a közösségi média csak egy híd, amivel az online és az offline világot kötjük össze.

Éppen ezért választottam annak idején a közösségi média esettanulmányokat bemutató könyvem címének is a Közösségi kalandozásokat, és ezért használjuk ezt a nevet azóta minden új megjelenésben.
Természetesen a Facebook és a tippek a Facebookhoz továbbra is része lesz a blognak és a tevékenységünknek.
Nem akarjuk, és természetesen nem is tudjuk kihagyni, hiszen ez egy nagyon fontos platform.
Ugyanakkor egyre több olyan iránnyal fogunk foglalkozni, amik segítik a cégeket abban, hogy valódi eredményeket érjenek el a közösségi médiában.

Ma tehát megváltozott a név, de a célunk nem.
Lesznek még újdonságok és hasznos eszközök, ezekről mindig fogtok értesülni, de addig is mentsétek el az új címet, hogy tudjátok, hova kell fordulni ha friss, aktuális információkra, gyakorlati tippekre van szükégetek! 😉

üdv:
Lévai Richárd

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük